Roppant kellemetlen, mégis szívszorító bepillantani a megtört családi otthonba

Az ifjú Mungo egy meleg, munkásosztálybeli fiú felnőtté válásának történetét meséli el az 1980-as évek Glasgow-jában. A főhősnek azonban nem csak annyi a dolga, hogy felcseperedjen: túl is kell élnie a családi viszályokat, az erőszakot, a patriarchális társadalom nyomását, és persze a nyomort, ami nem csak őt érinti, de a környezetében szinte senkit sem kímél.

Mungóval először két idősebb, a legkevésbé sem bizalomgerjesztő külsejű férfi társaságában találkozunk, akik elviszik a gyereket egy hétvégi kempingre, méghozzá Mungo alkoholista anyjának javaslatára. A kiruccanás célja ismeretlen, pontosabban ködös, annyit tudunk, hogy férfit akarnak faragni a gyerekből, jelentsen ez akármit is egy kamasz srác esetében. 

A hamarosan hátborzongatóvá váló túra eseményeit azonban felváltják a múltbéli visszaemlékezések és életképek Mungo családjáról, annak megpróbáltatásairól, majd

Az egymással eleinte össze nem érő idősíkok és sztorik hamarosan találkoznak és értelmet nyernek, noha eleinte picit zavaró lehet, hogy nem kronologikus sorrendben olvasunk a történésekről.

Az erőszak mindenhol ott van

Ahogy azt sejteni lehet, Mungo és James hamarosan összemelegednek, miközben gyógyírt jelentenek egymásnak a hiányzó szülők és az erőszakos városi bandák okozta fájdalmakra. 

Ha homoszexualitásuk nem tenné őket külön-külön és egyenként is a kegyetlen környezet célpontjává, akkor még ott van az az apróság is, hogy James katolikus, Mungo pedig protestáns – ebből pedig soha semmi jó nem származott, és esetükben sincs ez másképp.

A kőkemény valóságot több központi karakteren keresztül is megismerhetjük: bár a hangsúly Mungo Hamiltonon van, bátyja, a helyi bandavezér, Hamish, valamint a kisfiú felett anyáskodó nővér, Jodie is fontos szerepet kap a sztoriban. Aztán ott van még az érzelmileg – és fizikailag is – hiányzó anya, Ma-Mau, aki az alkoholizmus pusztító hatását mutatja be egy család életében.

Hamiltonék ugyanabban a valóságban élnek, mégis mindannyian máshogy, más és más hibákat elkövetve próbálnak navigálni az életben. Karakterfejlődést az egész család esetében érzékelünk, de esetükben ez sem egyforma mértékű. Egyvalami azonban közös bennük: mintha mindannyiuk személyisége rossz irányt venne, ahogy a sztori halad előre... 

Egy árnyalt, mégis szívszorító regénnyel van dolgunk, amely olyan nyers képekkel és fogalmazásmóddal, nyelvezettel, na meg stílussal operál, hogy egy kicsit talán túlságosan is realisztikus szöveg lett belőle. A regény néha már-már filmszerűnek hat, 

látjuk, hogy ott a szeretet, ám az önmagában nem elég a boldogsághoz, akármennyire is igyekezzen az ember.

A próza gördülékeny, könnyen értelmezhető, időnként rendkívül olvasmányos, noha Douglas hajlamos átesni a ló túloldalára, és olyan képekkel teleszórni a regényt, amelyet egy klasszikus romantikus költő is megirigyelne. Ez mind szép és jó, de aligha illik abba a rideg környezetbe, amelyet megalkotott, ezáltal pedig a szándékolt üzenet sem mindig ér feltétlenül célba.

Az ifjú Mungo ennek ellenére egy feszültséggel teli, csodaszép és megható történet, éles pszichológiai megfigyelésekkel és megjegyzésekkel telepakolt regényként tálalva. 

Douglas Stuart: Az ifjú Mungo
Park Könyvkiadó, 2024
Fordította Csordás Gábor
408 oldal