Az emberiségnek sokkal hamarabb vége lesz, anélkül, hogy a bolygóval bármi történne

További Kultúr cikkek

Jens Liljestrand svéd író szerint az emberiség a bolygó uralkodójaként gondol magára, és úgy véli, hogy az irányítást teljesen átvette a Föld felett, de szerinte valójában jelentéktelenek vagyunk. „És ha egyszer eltűnnénk, minden megy tovább – nélkülünk.”

„Mert a természet szarik ránk. Ez a legfontosabb, amit meg kell értenünk.” Ez a mondat áll Jens Liljestrand Ha minden véget ér is című könyvében, amely magyarul a Park Kiadó gondozásában jelent meg. A svéd író első szépirodalmi művének nem túl távoli jövőbe helyezett disztópiájában négy ember küzd nemcsak az életben maradásért, hanem a boldogság fel-felvillanó érzésének megtartásáért is, miközben Svédország lángokban áll. Liljestrand ősszel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alatt járt Budapesten. A kötetét még tavasszal olvastuk, ami után naná, hogy éltünk a vele való beszélgetés lehetőségével. Nemcsak azért, mert igazán forró nyár után vagyunk, meg egy olyan októbert éltünk meg, amikor a Duna áradt, hanem mert végtelenül izgalmasan ír.

Jelentéktelenek vagyunk

Amikor a Nyugati téri könyvpalota sokadik emeletén, az egyik szobában leültünk beszélgetni, a diskurzus legelején egyből rákérdeztük, hogy a természet miért szarik ránk, mint azt könyvében írja. Liljestrand felhúzta a szemöldökét. „Ez áll a könyvemben?” – fogalmazott meglepődve, majd ivott egy korty vizet, és így szólt:

Ez nagyszerű kifejezés, ám az eredeti úgy szól, hogy a természetet semmi nem érdekli. Svédül nem, de biztos vagyok benne, hogy ez a mondat magyarul működik.

Liljestrand művében azt írja, hogy a természet szemében az emberek jelentéktelenek. „Emberként azt gondoljuk magunkról, hogy a bolygó uralkodói vagyunk. Más faj nem csinált még olyat, mint mi, igaz? És úgy véljük, hogy az irányítást teljesen átvettük a bolygó felett, de valójában jelentéktelenek vagyunk.

És ha egyszer eltűnnénk, minden megy tovább – nélkülünk.

Szerinte arról lehet szó, hogy az emberiség egyszerűen hiúsági kérdést csinál az egészből, és úgy vélekedik, egyszer apokalipszis lesz. Ítéletnap, amikor történik valami, és minden véget ér. „Ez nincs így, az emberiségnek sokkal hamarabb vége lesz, anélkül, hogy a bolygóval bármi történne” – jegyezte meg.

A természet az ellenséged?

Úgy éreztük, hogy a művében a természet nem teremt kapcsolatot az emberiséggel. A svéd író nem értett egyet a felvetésünkkel, kifejtette, hogy az éghajlati válság közepén épp az emberek hagyják abba az együttműködést a természettel.

A természet könnyen az ellenségünkké válhat, mint például a napokban, amikor itt, a Dunán árvíz van. Ilyenkor azt hiszed, hogy a természettel kommunikálsz? Szerintem nem.

Liljestrand szerint a képzeletünkben úgy él a tökéletes kapcsolat, mint amikor a fehér homokos strandon süttetjük magunkat a szikrázó napsütésben, az emberek fagyiznak, koktéloznak, a gyerekek meg boldogan, önfeledten szaladgálnak, játszanak a parton, vagy pancsolnak a vízben.

„De ha a gyermekem elkezd fuldokolni a vízben, akkor nem kommunikálok. Akkor a víz egy pillanat alatt az ellenségemmé válik, és a kapcsolat akkor szűnik meg.” Szerinte ez nincs így, még akkor sem, ha ez az érzés elsőre természetes. Saját példáján keresztül is szemléltetve elmondta: amikor Svédországban tűz van, első pillanatban ők is úgy érezhetik, hogy a természet valójában könyörtelen.

Adj teret a beszélgetésnek!

Jens Liljestrand olyan jelenségre hívta fel a figyelmet művében, ami fontos és égető társadalmi kérdés a 21. században. Azt viszont nem gondolja, hogy az írónak mindenáron fontos társadalmi kérdésekben megszólalnia. Továbbmenve véletlenül sem szeretné, hogy az írás vagy a szépirodalom a hatalom eszköze legyen.

Úgy gondolom, hogy a művészetnek az egyéni önkifejezésről kell szólnia. Az egyének ettől még foglalkozhatnak a társadalommal, akár problémákat érintve is, de ez sem elvárás. Ha nem érdekli őket, akkor másra kell fókuszálniuk. A lényeg, hogy nincs kötelezettség.

A svéd szerző ekkor pontosította magát, és hozzátette, hogy csupán egyetlen kötelesség van, mégpedig az olvasóval szembeni őszinteség, amely egy beszélgetés terét hivatott megteremteni.

Hangsúlyozta, hogy a Ha minden véget ér is regénnyel nem a klímaváltozásról akart előadást tartani, mert úgy véli, ha valaki többet akar megtudni a jelenségről, akkor inkább szakirodalmat olvasson, és a szakértőket hallgassa meg. „Mert ha nem hiszel benne, akkor ez a regény sem fog segíteni abban, hogy meggondold magad.”

(Borítókép: Jens Liljestrand 2024. október 12-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)