Barátai történetét írta meg, hihetetlen sztori kerekedett belőle

„A Hiányzó történetek és a Minden csendes és nyugtalan szerzőjének új regénye a barátság mélységeit kutatja az elmúlt harminc év magyar viszonyai közt” − írja a kiadó a kötetről, amely a szerző harmadik, egyben eddigi legkoherensebb műve.

Kovács Krisztiántól már megszokhattuk, hogy összetett és kimondottan olvasmányos kötetekkel jelentkezik, amelyek a (nem is olyan) régmúlt korok feledésbe merült emlékeit boncolgatják, azonban nem általános nézőpontból, kívülről közelítik meg a témákat és a karaktereket, hanem szó szerint beléjük bújnak. 

A magyar valóság szintén visszatérő elem könyveiben, ám a főváros helyett az Ablakok az ébrenlétben című regényben most egy vidéki kisváros a bölcsője mindennek. 

Négy főhős, eltérő erőviszonyokkal

A regényt Kovács Krisztián négy nagyobb egységre osztotta. Az első rész az 1991–2002, a második a 2002–2009, a harmadik a 2009–2016 közötti időszak történéseit meséli el, míg a negyedik, egyben utolsó rész 2017-től datálódik. A karakterfejlődés elkerülhetetlen része ennek felnövéstörténetnek, ám hőseink már gyerekként olyan eszmefuttatásokat „végeznek”, amelyek után felnőtt gondolataik nem is annyira (a valóságtól) elrugaszkodottak.

A regény négy férfi felnőtté érését, valamint szeretteik öregedését kíséri végig, bár az író két karaktert kiemel a kvartettből: a sztorikat felidéző Ervin mellett a regényben a főhős legjobb barátja, Bota áll a középpontban. A másik két srác, Manci és Kafka némileg háttérbe szorul az elbeszélésben, inkább mellékszereplőkként értelmezhetők a történetben, bár az összképhez nyilván jócskán hozzáteszik azt a bizonyos pluszt, amiért igenis szükség van hozzájuk hasonló szereplőkre.

A férfiak közötti, elsősorban a dominancián alapuló egyensúly és viszony ebben a kötetben inkább negatív érzéseket gerjeszt mind a hősökben, mind az olvasóban. Ezzel szemben ott vannak a szerelmi szálak, amelyek egyeseknél szebbek, másoknál egyenesen elkeserítők, azonban minden kapcsolatnak van egy határozott eleje és vége, ráadásul szépen formált, könnyen követhető íve is.

Ami a barátságot, a regény fő motívumát illeti, külön kiemelendő, hogy megszámlálhatatlan arcát és oldalát ismerheti meg az olvasó. A szoros, már-már testvéri köteléktől kezdve a haverságon át a hullámvölgyekkel teli kapcsolatokig, Kovács mindenféle formában ábrázolja a barátságot mint emberek közötti kapcsolati formát, és talán pont ezért érezheti az olvasó is közelebb magához nemcsak a karaktereket, de az egész történetet is.

A regény felépítésébe és tempójába sem igazán lehet belekötni, hiszen a leglogikusabb módon íródott. Nincs semmi elsietve, elhúzva, minden pont olyan tempóban és annyira van kidolgozva, amennyire azt megköveteli egy ilyen kaliberű regény.

Bár egy több mint 400 oldalas kötetről beszélünk, a könyv egyáltalán nem érződik hosszúnak. Az események kronologikus sorrendben, logikailag is koherens módon követik egymást, bár néhol visszaemlékezések és apró kitekintők fűszerezik a kényelmes tempóban haladó sztorit – ez azonban inkább hozzáad, semmint elvesz a regény értékéből. 

Kovács Krisztián: Ablakok az ébrenlétben
Európa Könyvkiadó, 2024
416 oldal