A kurátorok a kiállítás címét Zsolt Béla Kilenc koffer című művéből kölcsönözték, az anyag pedig mélyebb betekintést nyújt abba, hogyan élte meg a magyar társadalom a zsidóüldözés korszakát, emellett hogyan vált egyesek számára a hazatérés „keresztény nemzeti szempontból” nemkívánatossá.
A kiállításon nem a történelem nagy, korábban vizsgált és kutatott eseményein és főszereplőin van a fókusz, hanem a kurátorok öt különböző szakma képviselőinek, hétköznapi embereknek a sorsát mutatják be.
Ügyvédek, újságírók, házmesterek, hentesek és a BSZKRT közlekedési vállalat dolgozóinak életén keresztül szembesülünk a város társadalmának átalakulásával,
amely az 1938-ban kezdődő árjásítás hatására kezdődött el.
Az egyedülálló perspektíva az időszaki kiállításokra berendezett karzaton most egy gazdagon díszített, különleges térben tárul a látogatók elé. Az érdeklődők egy stilizált utcaképpel találják szemben magukat a térben.
A fa és fekete textil kombinációja szerkezetileg is figyelemre méltó hatást kelt: a szöveges, képi és tárgyi emlékek szakmánként elkülönített bokszokban kapnak helyet. Ezek a bokszok a bérházakat idézik meg, a keretes megoldás az ablakokat juttatja a látogató eszébe, belülről pedig (a személyes tárgyaknak és az élettörténeteknek köszönhetően) egyszerre intim és tudatosan megkomponált közegbe toppanunk.
Szintén az utcaképet juttatják eszünkbe a padlóra felragasztott jelzések, amelyek a házak között húzódnak, összekötve a különálló szakmákat és életutakat. A vizuális koherencia külön fókuszt kap a házmestereket bemutató szekcióban is, ahol apró lyukakon pillanthatunk be a bérházban élők mindennapjaiba. Ezután a BSZKRT-s emlékeknél kötünk ki, ahol az egyik panel a sárga villamost idézi meg, ráadásul egy sínpár is húzódik a földön, tovább hangsúlyozva az elérni kívánt hatást.
A kurátorok archív kisfilmekkel is kiegészítették az anyagot: ezeken a videókon megelevenednek a korabeli jogászbálok, a tömegközlekedés, valamint a zsidó származású szerzők könyveinek összezúzása is.
A legtöbb történeti anyaggal ellentétben a „Hazatérése nem kívánatos” nem a zsidóellenes törvények meghozataláért felelős személyek narratívájával foglalkozik, hanem igyekszik emberközeli képet adni arról, hogyan élték meg a magyar társadalom különböző rétegei a zsidóellenes intézkedéseket.
Az általános vélekedés, hogy a zsidók okosabbak, intellektuálisabban kiemelkedőbbek, fizikailag azonban gyengébbek... Erre azért van csomó cáfolat, inkább hiedelmek csupán. A jogászok között nagyon magas arányban voltak zsidók, sokan emellett olimpikonok is voltak. Vívásban kimondottan jók voltak. Amikor elkezdődött a zsidóellenesség, sok zsidó diákot bántottak egyetemi társaik, rengetegszer »harcoltak« egymással a fiatalok
− mutat rá Lénárt András a tárlat leglátványosabb tárgyaira: két tőrre, amelyekkel illegális párbajokat vívtak a fiatalok.
„Mi sem jelezte jobban a zsidók első világháborús szerepvállalását, tehát hogy katonák voltak, és kitüntetéseket kaptak, mint az az életmentő zsebóra, amely egy lövést tompított, a tulajdonosa pedig életben maradt” – hívja fel a figyelmet egy másik tárgyra, mielőtt áttérünk a tárlat legkisebb szekciójára, a hentesek életét bemutató részre.
Látható a különbség, hogy mennyivel nehezebb összehozni egy ilyen szakmáról az anyagot. Ez nemcsak magára a szakmára vonatkozik, hanem a társadalmi rétegre is. Mindig ez a baja a történészeknek, azokról a szakmákról marad fenn nagyobb anyag, ahol fontos az írás. Ezen a tárlaton ilyenek az ügyvédek és az újságírók életét bemutató részek.
A kiállítás a megkerülhetetlen dokumentumok és történeti források mellett személyes sorsok direkt és indirekt módon való egymásba fonódását, kölcsönhatásait is végigköveti. Az anyagban megelevenednek azok a dilemmák, félelmek, döntések, valamint azok hatásai és következményei, amelyek 1938-tól átszőtték a mindennapokat. A tárlatnak köszönhetően annak láthatják az érdeklődők a holokausztot, ami valójában volt:
hétköznapi emberek személyes drámája és tragédiája, történeteik láncolata, amely máig formálja hétköznapjainkat.
A kiállításon az intézmény két kutatójának, Ádám István Pálnak és Lénárt Andrásnak az eredményeit, illetve azok értelmezhető és megjeleníthető szubsztanciáját dolgozták fel. A tárlaton pedzegetett társadalom- és mentalitástörténet, a kritikai gondolkodásra ösztönző kérdésfeltevés azonban nem ér véget a karzaton, Ádám István Pál idén bemutatott Házmesterek a vészkorszakban című könyvében, Lénárt András pedig hamarosan megjelenő tanulmánykötetében boncolgatja tovább a témát.
A kiállítás előreláthatólag 2025 márciusáig lesz megtekinthető.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
