Az Indexen reagált a Kolibri Színház nyílt levelére a „leleplezett, külsős” színházi szakember

„Tisztelt Társulat! Megszólíttattam, reagálnom kell. Önök az Index hasábjain tették közzé nyílt levelüket, úgy illik hát, hogy én is ott válaszoljak. Felelnem kell néhány Önök által felvetett kérdésre, de magyarázkodni nem fogok! A hitelrontást pedig nem vagyok köteles eltűrni!” – Aczél András így kezdi lapunknak megküldött írását, amelynek címzettje a Kolibri Színház. A teátrum a napokban nyílt levélben kongatta meg a vészharangot.

Úgy látják, hogy veszélyben az eddig végzett munkájuk és az intézmény jövője, mert a közelmúltban nem hivatalosan arról értesültek, hogy a színház vezetésére Zalán János és Aczél András személyében további két pályázó aspirál, „akik azonban eddig semmilyen formában nem vették fel a kapcsolatot az intézménnyel és az itt dolgozókkal”.

A társulatot aggodalommal tölti el Zalán János és Aczél András jelentkezése a színház vezetésére, mert korábban egyikük sem dolgozott a Kolibri Színházban, illetve a gyermek- és ifjúsági színházi területen sem tudható művészi koncepciójuk, és korábbi tevékenységük sem ismert számukra.

„Erre nem volt joga”

Aczél András megfogalmazása szerint a Kolibri Ifjúsági- és Gyermekszínház ügyvezető igazgatói tisztére nyílt pályázatot hirdettek, nem bűn tehát, hogy egy „külsős” is vette a bátorságot, hogy induljon e megmérettetésen.

A nevem nyilvánosságra hozatalához azonban – bár sem takargatni-, sem szégyellnivalóm nincs – jó okkal nem járultam hozzá. Ennek hiányában viszont a Kolibri Színháznak erre nem volt joga!

– fogalmazott.

A rendező úgy véli, hogy a pályázók kilétét hivatalosan kizárólag a színház által a szakmai bizottságba delegált képviselő ismerheti meg, de fel nem fedheti. Ez alól csak – az esélyegyenlőség jegyében az összes kandidáló számára biztosított – előzetes társulati meghallgatás jelent kivételt, hiszen ennek megszervezéséhez a színháznak módja van kikérni a jelentkezők nevét és elérhetőségét a minisztériumtól.

Ám ez a meghallgatás is kizárólag a pályázók előzetes hozzájárulásával lehet (sajtó)nyilvános! De ez esetben sem nekik kell jelentkezniük a színháznál, a színház ajánlja fel ezt a lehetőséget. A társulat, ha jól értelmeztem a nyílt levelet, egyedül Vidovszky Györgyöt hallgatta meg

– tette hozzá Aczél András, aki leszögezte: ő maga is készséggel állt volna elébe egy ilyen találkozásnak, amely eloszlathatta volna a személyét érintő kétségeket. „Erre még mindig nyitott vagyok.”

Az őszinte tisztelet hangján

Aczél András szerint az ember természetes tulajdonsága, hogy tart az ismeretlentől, a kiszámíthatatlannak tűnő változástól, így nem lát abban semmilyen kivetnivalót, hogy „a társulat tagjai összezárnak egy őket jól ismerő, velük egy évtizede egy levegőt szívó, közülük kiemelkedő nagyszerű szakember mögött”. De úgy véli, hogy egy friss, külső szem talán többet lát, új dimenziókat tárhat fel anélkül, hogy lerombolná mindazt, amit elődje 32 év alatt megalkotott.

„Ezért nyílt a pályázat, ezért jelentkezhet bárki, aki megfelel a kiírás feltételeinek. A társulat joga, hogy azt a jelöltet támogassa, akit közös döntése alapján szeretne, de – hacsak nem merülnek fel törvényességi ellenérvek – nem minősítheti a többieket! Főleg úgy, hogy saját bevallásuk szerint a külsős pályázóknak »[...] a gyermek- és ifjúsági színházi területen sem ismert művészi koncepciójuk és korábbi tevékenységük a társulat számára [...]«”– fogalmazott.

Mégis, ha Novák János folytatná, fel sem merült volna bennem, hogy pályázzak. Amit ő az elmúlt három évtizedben tett a magyar gyermekszínjátszásért, még soha, senki meg sem közelítette. Pályázatom bevezetője az ő laudálásáról szól. Nem udvariasságból, hanem az őszinte tisztelet hangján.

Úgy érzi, ha valakinek, neki tudnia kell, hogy mit jelent egy gyermekszínház megalapítása, hiszen a legendás Lakner Artúr, vagyis Lakner bácsi leszármazottjaként, saját, eredeti nevén általa újraalapított gyermekszínházának egy évtizeden át vezetőjeként dolgozva, rá kellett ébrednie, hogy ezt a műfajt a génjeiben hordja. Szerinte nem ártott volna, ha ezt a nyílt levelet kísérő Facebook-poszt szerzője is tudja, mikor a következő sorokat írta: „A társulat [...] nemtetszését fejezi ki azokkal a jelöltekkel szemben, akik nem ismerik kellőképpen a gyermek- és ifjúsági színházi hagyományokat, és akik korábban nem mutattak érdeklődést e terület iránt.”

Egyébként a társulat jelöltje által többször is (jogosan) emlegetett digitális világunkban csak néhány kattintásra lett volna szükség, hogy kiderüljön, közel negyven éve dolgozom színházban, elsősorban zenés-színházi vonalon.

Aczél András felidézte, hogy pályája nagy részét a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház kötelékében töltötte, de lehetősége nyílt szinte valamennyi jelentősebb vidéki (Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Győr) és jó néhány külföldi zenés színházban is tevékenykedni.

25 ezer mosolygós arc

A rendező hangsúlyozta, hogy az élete másik oszlopa a gyermekszínház, illetve a színházi gyerekekkel való munka. Az Operaházban, amíg tehette, a legtöbb, a Gyermekkart érintő produkciónak részese volt, jó pár előadást rendezett nekik, velük. Hét éve járja műsorvezetőként a vidéki Magyarországot egy interaktív előadással, melynek keretében olyan gyermekekkel ismertetik meg az opera és a színház műfaját, akik vagy nem is hallottak róla, vagy jelentős részük – egészen a velünk való találkozásig – inkább elutasította azt. „Az eredmény eddig: közel 200 koncert, mintegy 25 ezer mosolygós gyermekarc.”

Valóban, soha nem dolgoztam a Kolibri Színházban, a társulat tagjai közül is csak néhány művészt ismerek, és még a törzsközönségükhöz sem tartozom. De színházat és gyereket már láttam, elképzeléseim, pontos terveim és kidolgozott stratégiám van, a budapesti színházak működésével pedig tisztában vagyok. Hamis ígéreteket, megvalósíthatatlan álmokat nem fogalmaztam meg a pályázatomban, de azt igen, hogy a jelenleg ott működőkkel szeretném folytatni és tovább építeni, esetleg kiszélesíteni a Novák János által megkezdett utat

– tette hozzá Aczél András, aki kinevezése esetén szoros együttműködésre törekedne a többi pályázóval, engedve, sőt kérve őket, hogy az általuk felvázolt és az övéivel összeegyeztethető terveiket közösen, „az ő szakmai irányításukkal valósítsuk meg. Valótlan és alaptalan állítás, hogy az igazgatásom mellett veszélybe kerülne a társulat munkája és jövője! Mint ahogy az is, hogy »Vidovszky az egyetlen, aki kellő szakmai háttérrel [...] a társulatban gondolkozva pályázott«”.

Kár volt farkast kiáltani, feleslegesen riogatni a közönséget, »a szakmai közvéleményt, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzatot, valamint a működést biztosító Kulturális és Innovációs Minisztériumot!«. Ne engedjük, hogy ez a pályázati ciklus is méltatlan sajtócsatározássá váljon! Bízom abban, hogy a hullámok most elcsitulnak, sikerül kicsit megnyugtatnom a Kolibri társulatát, és elhiszik nekem, hogy nem ellenük, hanem értük dolgoztam, és dolgoznék igazgatóként is

– fogalmazott Aczél András.

A rendező még egy apróság hozzátett: „A pályázattal kapcsolatos, fent leírt összes »én« »MI«-t jelent, hiszen természetesen mellettem is áll egy kiváló, igazi színházi szakemberekből álló csapat és jó néhány, nagy tiszteletnek örvendő, a mai színházi életet meghatározó támogató. A későbbi fejleményektől függetlenül itt és ezúton is szeretném megköszönni mindannyiuknak az inspirációt, a segítséget, az együtt gondolkodást és a rengeteg közös előkészítő munkát!” – írta.

Aczél András a nyílt levél szerzőitől nem vár bocsánatkérést, tökéletesen érti és elfogadja a bennük munkáló indulatokat. Mindössze annyit kér, hogy a jövőben előbb tájékozódjanak, és csak azután fogalmazzanak meg és vessenek papírra mások méltóságát és szakmai hitelét érintő gondolatokat.