Vidnyánszky Attila üzent Dúró Dórának: A Nemzeti Színház dolga, hogy gondolati-esztétikai értelemben is úttörő legyen

Mint ahogy azt az Index megírta, Dúró Dóra szerint a Nemzeti Színház legújabb bemutatója, a Vér vagyok – egy középkori tündérmese undorító, visszataszító jelenetei alapvető kérdéseket vetnek fel a Fidesz kultúrpolitikáját, a Nemzeti Színház küldetését és Vidnyánszky Attila személyét illetően is.

Az új előadásban férfiak tölcsérrel művért isznak nők széttárt lábai közül, miközben a színpadot vérrel és provokatív aktusokkal borítják el. A darabot Jan Fabre, egy szexuális zaklatásért elítélt belga rendező jegyzi, akit hazájában ötrendbeli szexuális zaklatás és egyrendbeli szeméremsértés miatt 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ez az ember kapott helyet a magyar színházművészet legfontosabb szerepelőjétől Magyarország első számú színházában, hogy gusztustalan provokációját adófizetői pénzen a magyar közönség elé tárja

– írta szerdán a Mi Hazánk elnökhelyettese közösségi oldalán.

Vidnyánszky Attila az Origón közzétett nyílt levelében válaszolt a Mi Hazánk képviselőjének, ezt teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

„Jelen nyílt levelemmel szeretnék reagálni minapi közlésére, amelyben a Nemzeti Színház legújabb bemutatóját »gusztustalan provokációnak« minősíti, és Jan Fabre belga rendező Vér vagyok című produkcióját összeegyeztethetetlennek tartja az ország első számú színházának eszméjével.

Mivel abban egyetértünk, hogy a Nemzeti Színház mindenkori vezetőjének küldetése a nemzeti kultúra ápolása, ebből a szemszögből szeretném önnek megvilágítani tevékenységünket. Még mielőtt röviden vázolnám a Nemzeti Színház művészeti kínálatának nemzeti jellegét, hogy a repertoáron keresztül támasszam alá nemzeti elkötelezettségünket, engedje meg, hogy kitérjek a szóban forgó előadásra.

Elgondolásom szerint a nemzeti kultúra elidegeníthetetlen része a művészi szabadság: ez az erény napunk ideológiai harcaiban hatalmas veszélyben van. Ironikus – vagy inkább elkeserítő – módon éppen elsősorban a nyugati világban, ahol pedig ezt az elvet a leginkább hangoztatják. Jan Fabre művészi életútjának érdemeit ezúttal nem sorolom, de javaslom, hogy a Vér vagyok produkciót ne a bulvármédia lejárató szándékú híradásai, hanem személyes élménye alapján ítélje meg. Jan Fabre produkcióját kiragadott képekkel bírálni olyan eljárás, mintha Hieronymus Bosch németalföldi festő alkotásait egy-egy részlet alapján, s nem az egészet látva ítélnénk meg. A párhuzam a két művész között nem önkényes, hiszen a Vér vagyok előadás egyik inspirációs forrása éppen Bosch világa. Úgy írni erről a darabról, hogy nem teszünk említést a Szent Sebestyénre, Bingeni Szent Hildegárdra vagy a pelikánra mint Jézus-szimbólumra tett egyértelmű utalásokról, felszínességet mutat. Akinek van füle hozzá, kihallja, hogy a belga rendező több magyar zenei motívumot használ az előadásban, s ezeket mindig a remény érzetének erősítésére alkalmazza. Nem sok művészt talál ma Nyugat-Európában, aki így gondol a magyar kultúrára és hazánkra.

A Nemzeti Színház – vezérigazgatói küldetésemnek megfelelően – elsődlegesnek tekinti a nemzeti kultúra ápolását. A nagyszínpadon játsszuk (immár 2013 óta) Tamási Áron Vitéz lélek című darabját, hét éve a Csíksomlyói passiót, valamint a Körhintát, a János vitézt, a Csongor és Tündét, a Bánk bánt. A Wass Albert Tizenhárom almafa című regényére épülő, azonos című előadás vagy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének adaptálása is ebbe a sorba illik. Nemrég mutattuk be Szarka Tamás kortárs darabját, az Esthajnalt, amelyben meghatározó szerepet kap a roma művészekből álló Karaván Színház társulata. (A nemzeti kisebbségek ügyét nemzeti kérdésnek tartom, az értük tett erőfeszítéseinket ezúttal nem részletezem.) A Gobbi Hilda Stúdióban találkozhat a néző Sík Sándor István király című darabjával, Örkény István Macskajátékával, Molnár Ferenc két egyfelvonásosával, az általunk befogadott beregszászi színház társulatával előadott Petőfi-szatírával, A helység kalapácsával, vagy a Forte Társulat vendégjátékában Arany János Toldijával. Hamarosan felújítjuk a kényszerszünet miatt egy éve alvó Caligula helytartója című Székely János-darabot. A Kaszás Attila Teremben mások mellett a mártír politikusunknak, Esterházy Jánosnak emléket állító Hazatérés című darabot, de műsoron van Hubay Miklós, Szép Ernő egy-egy remeke is. Mindemellett kínálunk Fedák Sári-, József Attila- és Radnóti Miklós-estet. A felsorolt alkotók mind nemzeti kultúránk elidegeníthetetlen részei, s mint ilyenek, helyük van a Nemzeti Színházban. (A magyar színháztörténet nagyjai mellett a világirodalom klasszikus szerzői közül Euripidész, Molière, Shakespeare, Gogol, Csehov, Bulgakov, John Osborne, Nyikolaj Erdman, Bertolt Brecht, Oscar Wilde művei is repertoáron vannak.)

Tisztelt Képviselő Asszony! Nyilatkozatából azt olvasom ki, hogy a Nemzeti Színházat nem tartja megfelelő helyszínnek a művészi szabadság és útkeresés számára. Ezzel az állításával feltétlenül vitatkozni szeretnék. A »kultúra ápolása« ugyanis nem mechanikus művelet, ahogyan a hagyományt sem csupán tisztelnünk kell, hanem élővé tennünk. Ez bizony kockázattal jár, különben a színház nem más, mint élettelen próbálkozás. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a Nemzeti Színháznak igenis dolga, hogy kísérletezzen, és gondolati-esztétikai értelemben is úttörő legyen. Ezért hívtam meg rendezni az orosz Valerij Fokint, a görög Theodórosz Terzopuloszt vagy a román Silviu Purcaretét. Ezért vágtunk bele két éve Józsa Péter Pál apokaliptikus víziójának színre vitelébe, és tűztük műsorra a 2019-ben elhunyt szerző AGÓN című művét. És ez az oka annak, hogy meghívtam Jan Fabre rendezőt is, mert ő a kortárs nemzetközi színház egyik kiemelkedő alakja, akinek a Vér vagyok című, woke-, háború- és erőszakellenes előadása manapság fontos üzenetet hordoz.

Nem tudom, mikor járt utoljára nálunk, de a felsorolt előadásokat mind a repertoárunkon találja, és megtekintheti a Nemzeti Színházban. Természetesen képviselő asszonyt és követőit is várjuk szeretettel teátrumunkban, mert a médiazajban elvész a józan szó, a színházban viszont tér nyílhat egymás jobb megismerésére.”

(Borítókép: Vidnyánszky Attila 2023. szeptember 1-jén. Fotó: Szollár Zsófi / Index)