Bridget Collins mestere a sötét és misztikus motívumokkal teletűzdelt, egyszerre történelmi és a régmúlt korok atmoszféráját idéző, mégis valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nagyon is kortársnak érződő történeteknek, amire A csendgyár is remek példa.
A regény két szálon fut, a részek egy női, valamint egy férfi karakter sorsát követik végig. Az első idősík Sophia Ashmore Percy 1820-as naplóján keresztül elevenedik meg. A nő férjével, Jamesszel egy görög szigetre utazik, hogy felfedezzen egy új fajt. Érkezésükkor szomorúan tapasztalják, hogy tudós barátjuk elhunyt, megjelenik azonban egy titokzatos nő, Hira, aki furcsa kapcsolatot létesít Sophiával, és akarva-akaratlanul is megváltoztatja annak életét.
A második elbeszélés évtizedekkel később játszódik, és a feleségét gyászoló Henry Latimer kálváriáját mutatja be. A férfi élete fenekestül felfordul, amikor egy különleges ajándékot, azaz egy pókok által szőtt selyemdarabot kap Sir Edward Ashmore-Percytől. A két férfi alá-fölé rendelt viszonya eleinte semmit jóval nem kecsegtet, ám Sir Edward ajánlatot tesz Henrynek. Az üzlet megköttetik, és elkezdődnek az igazi problémák.
Sophia és Henry sorsa persze idővel összeér, ám az elbeszélésekben két teljesen eltérő világ elevenedik meg előttünk. Pontosabban majdnem teljesen eltérő, hiszen a misztikus selyemszövő pókok mindkét szereplő életében fontos motívumok. Olyannyira, hogy ezek a pókok adják a történet kiindulópontját, vagyis a mágikus, csendet előidéző selymet, amely minden történésnek a mozgatórugója.
A történet izgalmasan indul és (szerencsére) fordulatokkal zárul, vagyis nem igazán kiszámítható, de a regény közepe valahogy sokkal lassabban halad, mint azt remélnénk vagy bármi indokolná. Mintha a könyv kerete lenne a lényeg, a test pedig kicsit elpuhult volna az írás közben... A kötetnek ennek ellenére nem igazán van olyan része, amit ki lehetne venni belőle, a legtöbb mondatnak igenis helye van a történetben, és szerepe a kerek egészben.
Ami a hősöket illeti, egyiküknek sem tudunk igazán szurkolni, hiszen bár karakterfejlődésük van, személyiségük változása inkább negatív értelemben érhető tetten. Ebben a regényben nincsenek jófiúk, mindenkit valamilyen érdek vagy hátsó szándék hajt előre, csupán az önzőség mértéke váltakozik a különböző karakterek esetében.
Szokás szerint ebben a regényben is előkerül a homoszexuális szál, ráadásul kettő is, Collins ismét hozza a kötelezőt. Ugyanakkor korábbi könyveinél lényegesen kisebb hangsúlyt kap az azonos neműek között szövődő érzelmek leírása és kifejtése – utóbbi például szinte teljesen kimarad ebből a kötetből, a szerző inkább csak tényeket vázol fel ahelyett, hogy belebonyolódna az érzelmekbe.
A szexizmus, az erőszak, a kizsákmányolás és a gyermekmunka témakörei és nagyon is realisztikus ábrázolása talán a kelleténél is nyomasztóbbá teszik a könyvet, könnyen ellenszenvet váltanak ki az olvasóból. Ez persze nem a karakterek hibája, ha valakit, inkább Collinst és témaválasztást érdemes okolni.
Collins ugyanakkor – a kemény témák ellenére – még mindig képes megteremteni a környezetet, a hangulatot, és úgy kelti életre a történetet, hogy az olvasó azt érzi, testközelből éli át az eseményeket.
Kapunk fordulatokat, szépen megkomponált jeleneteket és a negatív attribútumok ellenére is egészen összetett szereplőket,
így ezeken a területeken semmiféle kivetnivalót nem találunk a regényben.
Ezzel szemben A csendgyár nem tudta elérni teljes potenciálját, hiszen bár a könyv logikus és fokozatosan halad előre, a központi motívumot, vagyis a rejtélyes pókok történetét sokkal részletesebben ki lehetett volna fejteni.
Ez a szál nem kapott akkora jelentőséget, mint az emberi tulajdonságokból és kapcsolatokból fakadó konfliktusok vagy történések, holott ez mindennek az origója. A misztikus hatás tagadhatatlanul megvan ebben a regényben is, de talán egy fokkal kevésbé, mint a szerző korábbi köteteiben.
Bridget Collins: A csendgyár
21. Század Kiadó, 2024
Fordította Borbély Judit Bernadett
383 oldal
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
