Nem véletlen, hogy a könyv azt a címet kapta, hogy Leonora Carrington regényes élete: Leonora élete valóban olyan regényes volt, hogy hiba lett volna nem megírni. Az angol–mexikói szürrealista polihisztor – festő, szobrász és író – a XX. század egyik legmeghatározóbb női alkotója volt, akire az „új Frida Kahlóként” is hivatkoztak. Leonora azonban senkihez és semmihez nem fogható személyiség volt, aki valószínűleg megbotránkozott volna a hasonlaton. Való igaz, hogy a popkultúrában nem kapták fel annyira, mint Kahlót, de az életrajzi kötet végre rivaldafénybe helyezheti a művésznőt.
Leonora Carrington mozgalmas életében egyszerre testesültek meg a korszak álmai és rémálmai. Az angliai Lancashire-ben született egy újgazdag, feltörekvő családban, a szürrealitás iránti érzékét pedig egyrészt otthona – egy a XIX. század végén épült neogótikus udvarház, Crookhey Hall – misztikumának, másrészt az ír nagymamája és dadája által mesélt kelta népmeséknek köszönhette.
Már kislányként kétkezes volt, hasonlóan Leonardo da Vincihez. Lázadó és nonkonformista természete miatt sem az apja, sem a tanárai nem bírtak vele. Több egyházi iskolában is megfordult, de mindenhonnan kirúgták „antiszociális és bizonyos természetfeletti hajlamok” miatt.
A negatívnak titulált tulajdonságai azonban a művészvilágban – különösen a szürrealista mozgalomban – kincsnek számítottak. Az idén 100 éves szürrealizmus fontos női alkotójának életútja és munkássága nagy hatással volt a XX. század művészetére és kultúrájára,
Arra, hogy a nők művészek is lehetnek, nem kell beérniük a múzsa szerepével.
A kisiskolás káosz után Leonora a Chelsea-i Művészeti Iskolába került, később az ismert francia kubista, Amédée Ozenfant tanítványa lett. Húszéves sem volt, amikor végérvényesen fellázadt társadalmi osztálya szigorú szabályai, szülei, a vallás és a konzervatív gondolkodás hegemóniája ellen, és kitört a teljes művészi és személyes szabadsága felé.
Az élete akkor fordult fel fenekestül, amikor a londoni Nemzetközi Szürrealista Kiállításon megismerkedett a szürrealisták szupersztárjával, Max Ernsttel (aki nemhogy jóval idősebb volt nála, de nős is). A pár egészen a második világháborúig egy őrült és féktelen románcba keveredett, miközben olyan művészekkel vették magukat körbe, mint Salvador Dalí, Marcel Duchamp, Joan Miró, André Breton és Pablo Picasso: egytől egyig a szürrealizmus szupersztárjai.
Egy regényes életrajz esetében talán nem a legpontosabb dolog a plot twist, vagyis a csavarok fogalmával élni – az inkább a fikciónál működik –, de Leonora életében egymást érték a fordulatok. Az egész létezése megdöbbentő események sorozata volt, pont mint a legizgalmasabb kalandregényekben.
Ehhez persze kellett egy határozott karakter is, mint amilyen a festőnő(é) volt. A regény tempója legalább annyira dinamikus, mint Leonora lehetett. Színes, vibráló, élettel teli, azonnal – túlságosan könnyen – magával ragadja az olvasót. A könyvben egymást érik a meghökkentő események, miközben sorra ismerjük meg a művészvilág ikonikus alakjait, így egyetlen percig sem lankad a figyelmünk.
A stílus üde, határozott, már-már költői, bizonyos képek és szimbólumok – például a lovak – végigvonulnak az egész könyvön. Bár Leonora valahogy mindig a társaság és a figyelem középpontjában találja magát, végtelenül önálló és magának való karakterként ábrázolja őt a szerző. Leonora a lázadó nő iskolapéldája, az író mégsem túlozza el őt,
finom és tisztelettudó módon írja le egykori barátnőjét,
akinek a magánélete mellett természetesen a művészetét is bemutatja és méltatja.
Elena Poniatowskának 500 oldalra van szüksége ahhoz, hogy az olvasó elé tárja a különleges művésznő életét, mégis az első oldaltól az utolsóig érdekfeszítő sztorit kapunk. A szerző részletesen belemegy a fontosabb jelenetekbe és életszakaszokba, a karakterábrázolás mellett pedig a helyszíneket is hitelesen adja át. Belehelyez minket a képbe, szinte magunk előtt látjuk az angol vidéket, a párizsi utcákat és Mexikó kulturális gazdagságát.
A Leonora Carrington regényes élete nem egy tankönyvből kiollózott életrajz felhabosítása, hanem a festőnő életének szabadabb megközelítése: így még soha nem láthatta őt a publikum.
Elena Poniatowksa: Leonora Carrington regényes élete
Ampersand Kiadó, 2024
Fordította Greilinger Szonja
498 oldal
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
