Bajban van Budapest egyik ikonikus helye, majdnem leégett
További Kultúr cikkek
Cikkünk frissült.
„Kedves Emberek! Múlt éjjel elektromos tűz ütött ki a Műhelyben, és ha Laci nincs ott, és két vödör víz segítségével nem oltja el, akkor leég a Nyitott Műhely. Szerencsére jól viseli a helyzetet, továbbra is akarja, hogy menjenek a programok, ámde a helyzet elég katasztrofális.” Így kezdődik Finta László, a budapesti Nyitott Műhely tulajdonosának Facebook-bejegyzése, amelyet Stánicz Kati jegyez.
Félhomály van, korom és büdös. Most mindennél jobban kellene a segítségetek. Akármilyen formában/módon, mert Laci rettenetesen fáradt, és nem tudja kezelni a helyzetet. Vízvezeték-szerelőre, villanyszerelőre, takarítóbrigádra és festőbrigádra lenne szükség. És mindezek finanszírozására. Kérlek, segítsen, aki tud valamiben! Köszönjük!
– olvasható a bejegyzésben.
Segélykérés, adománygyűjtés
A bejegyzés hatására elképesztő összefogást érzékelni a közösségi médiában. Valósággal özönlenek a posztok, amelyekben írók vagy irodalomszerető emberek egyrészt sajnálatukat fejezik ki, másrészt adománygyűjtésre buzdítanak.
Ezt teszi mások mellett Petőcz András író is, aki nemcsak saját, de különböző irodalom tematikájú csoportokban is arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy segítsenek. Juhász Anna irodalmár szintén összefogásra buzdít a közösségi médiában.
Szeifert Natália író is a Facebookon szólította meg az embereket, egyebek mellett ezt írta : „Hála Finta Lacinak, hogy időben észrevette, hogy eloltotta, és egyáltalán… Annyi mindenért hála, hogy felsorolni is nehéz lenne. Részemről például azért, mert a Nyitott Műhelyben mindig otthon lehetek – ez nagy dolog, ritkán adatik meg az embernek, hogy több otthona legyen. Az sem semmi, ha egy van.
A Nyitott Műhely helyrehozásához minden támogatás jól jön, én ma bedobtam minden készpénzemet a helyszíni gyűjtőbe, de arra kérlek benneteket, hogy ha lehet, ti is segítsetek ennek a csodálatos helynek regenerálódni.
A Hévíz folyóirat is beállt az adománygyűjtők sorába. Mint írják, bemutatóik állandó helyszínét, a Nyitott Műhelyt komoly tűzkár érte. „Kérjük, ha tehetitek, támogassátok a helyreállítási munkákat adományaitokkal.”
A közösségi médiában megindult összefogást látva, de a hétköznapokban is azt tapasztaljuk, hogy a Nyitott Műhely valóban sokak számára fontos hely. Az Index többször tudósított onnan különböző kulturális programokról – ilyen volt a Látó szépirodalmi folyóirat budapesti lapszámbemutatója is, ahol a 2023-ban, 64 éves korában meghalt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőre emlékeztek. Vagy legutóbb, amikor telt házas irodalmi esten Petőcz András József Attila-díjas író Szakonyi Károly Kossuth-díjas íróval beszélgetett.
„Jaj, de hiányzik!” – fájdalmasan gyönyörű emlékezésen jártunk
Szívünk összeszorult.
Ezért sem lepődünk meg azon, mennyi személyes poszt született az elmúlt néhány órában. Csak néhány jelző, a teljesség igénye nélkül: a magyar irodalom szívcsakrája, a kortárs irodalom otthona, egyedülálló kulturális tér, Budapest legbefogadóbb és legnyitottabb helyszíne.
Cikkünk frissült (2024. december 15., 12 óra 33 perc).
Finta László, a Nyitott Műhely vezetője legfrissebb Facebook-bejegyzésében adott helyzetjelentést. Mint írja, nagyon sűrű a mai nap, és arról is beszámolt, hogy hétfőn este, vagyis 2024. december 16-án pedig Hévíz lapbemutató tartják meg, főzéssel egybekötve, közvetlen a forgatást követően.
Kissé félhomály van még, de a legtöbb áramkör visszajött (feléledt), tudnak zenét hallgatni, vetíteni a zeneszerzők, megy a fűtés, a mosógép, a mosogatógép. Csak az idő kevés, időnként tudok beszúrni takarítást, ilyesmit, de ez teljesen eseti, ezért nehéz még bármit delegálni.A tegnapi Kalligram Karácsony is egész szépen lement, tiszta korom volt ugyan az arcom, de kifejezetten kedves gesztus adódott ebből, többen így fotózkodtak velem.Villanyszerelőnk is lett, (drága Zilahi Anna hozta el), át fogja nézni az egész rendszert, hogy nem fordulhasson elő hasonló eset!Köszönöm a sok-sok segítséget, utalást, felajánlást, meghálálhatatlan!
– fogalmaz a Nyitott Műhely vezetője, hozzátéve, ez a három nap ilyen sűrű, de aztán már szabadabb lesz a napközbeni időszak. „Azért írom ezt, mert nagyon sokan ajánlottatok tevőleges segítséget is, viszont ezt meg kell szerveznem, végig kell gondolnom. Bízzatok bennem, most még eléggé fáradt vagyok, de lassan visszatér belém a lélek!”
Finta László műhelye 2024-ben Pro Cultura Urbis díjat kapott: a Nyitott Műhely Alapítványt a budapesti irodalmi, képzőművészeti, zenei és civil közösségi élet megkerülhetetlen helyszíneként több mint két évtizede működő Nyitott Műhely üzemeltetéséért ismerték el.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
6 perce
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
2 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
3 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
5 órája
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
9 perce
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
4 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
3 órája
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
3 órája