Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Egyetlen percet sem dolgozott az elmúlt évtizedekben Nagy Csaba iparművész, az alkotás ugyanis számára mindig is örömforrás volt, sohasem tekintett rá munkaként. A Müller Péter-hasonmásnak sem utolsó 77 éves férfi már csaknem fél évszázada, 1978-ban került fel a hazai képzőművészeti térképre különböző tojások speciális megmunkálásával.
Az agglomeráció déli részén, a Ráckevei-Duna bal partján járunk: dunaharaszti utunk célja az egyébként debreceni származású Nagy Csaba felkeresése. Itt él feleségével egy négylakásos társasház második emeletén, a földszinti garázsból kialakított műhelyben pedig tyúk-, liba- és strucctojásokat kelt – művészeti értelemben – életre. Ezen a néhány négyzetméteren készül mindaz, amit a nyugdíjasként is rendkívül aktív művésszel és rajta keresztül a Handwerk Studióval azonosít a nagyvilág.
Nem túlzás, hogy házigazdánk a hosszú évek során Európa-szerte egyedi technikát alakított ki a tojásfestés területén, ami gravírozásból, szalmaintarzia-rátétből és a szalma égetéséből áll.
„A tojásé a természet által alkotott egyik legegyszerűbb, mégis legtökéletesebb forma” – mondja Nagy Csaba, aki a tojáshéj felületére olyan anyagként tekint, mint amelyre kivetítve a gondolatait megvalósíthatja művészi elképzeléseit. Őt hallgatva elgondolkodik az ember azon, hogy ebben az őrült tempójú világban érdemes volna többet csodálni az élet apró szépségeit.
A tojásfestő mester környezetében ugyanis éppúgy megállt az idő, mint Gothár Péter 1982-es klasszikusában. Bár a modern idők szavát is – korát meghazudtoló módon – érti és hallja, az elvek, értékek, amelyek mentén él és alkot, sok évtizede rendíthetetlenek. Érdekesség, hogy a családjában, a felmenői közt nem volt követendő példa sem a festészet, sem bármilyen más képzőművészet terén, ő maga alapvetően autodidakta módon sajátította el az alapokat, de a képzőművészeti főiskola (ma már egyetem) kurzusain is szívta magába a tudást.
A rendszerváltás előtti években az első lökést az Artex Külkereskedelmi Vállalat adta meg, és mivel az egyedi gravírozó-szalmázó eljárás biztos német nyelvtudással párosult, hamar nagy sikereket ért el Németország, Ausztria és Svájc területén. A legtöbb vásárra, ahol szerepelt, visszahívták. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számára a német sokkal inkább munkanyelv, mint pusztán társalgási: ennek köszönhetően a külkereskedelemben dolgozott, mielőtt 1989-től főállású iparművésznek állt volna. Igaz, angolul, olaszul és franciául is ki tudja fejezni magát, hiszen „szeret emberek között lenni, márpedig a kuncsafttal beszélgetni kell”, avagy kommunikáció nélkül üzlet sincs.
A jó híre elért a tengerentúlra is: kanadai kiállításokra ugyancsak eljutott. Külföldön ma is sikeres, ami egzisztenciális kérdés is, miután Nagy Csaba úgy látja: Magyarországon sajnos egyre kevésbé van kereslete a magas hozzáadott értékű kézműves munkáknak. Korábban több tucat üzletbe szállított, ma már egy kezén meg tudja számolni, közülük hány partner maradt meg.
Ezzel szemben Németországban a legtöbb helyen, ahol megfordul, nemcsak egyetlen magyar, hanem egyetlen külföldi is a hazai kiállítók mellett.
Az adventi időszakot az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy Hessen tartománybeli kisvárosban, Michelstadtban töltötte. A magdeburgi tragédiára reagálva a helyszínről megerősítette: jól van, náluk minden rendben, ha van is fokozott biztonsági készültség, az kevésbé érezhető, legfeljebb civil ruhás erősítésről lehetett szó.
Nem véletlen, hogy a díszített tojásokról inkább a húsvéti időszakra asszociálunk, a karácsonyi vásárokra Nagy Csaba is szélesítette a portfóliót: karácsonyi gömböket, dióhéjból formázott betlehemi figurákat ugyancsak készít. A nagyot mondó megrendelőkkel viszont ma már óvatos: egyszer például egy német futballcsapat 500 darab karácsonyi gömböt rendelt meg, később aztán elálltak az üzlettől. A „core business” egyébként is marad a tojás, amelynek megmunkálásáról a közelmúltban a Hagyományok Házában tartott előadást.
A két kezével válogatja ki a tojásokat egy hévízgyörki tésztakészítő üzemben, ahol az esti és a reggeli műszak között ezer darabot is kifúj egyetlen éjszaka alatt. Ezeket hazaviszi, kimossa, fertőtleníti, újból kimossa, majd kifesti valamilyen alapszínre, így bordóra, zöldre vagy kékre. Onnantól kezdve másfél hónap, mire újból dolgozhat a tojásokkal, ennyi idő kell ahhoz, hogy kiszáradjanak. A már említett gravírozó-szalmázó megmunkálás során ugyancsak alapvetés, hogy a motívumok kialakítása egyedi, rajzolásuk kizárólag szabad kézzel történik.
Bár így a kéz egész nap mozog, a láb nem, a lépésszám nemigen gyűlik. Nem csoda, hiszen ez egy ülőmunka, az egésznapos tojásdíszítésbe pedig könnyen belefeledkezik az ember, ha egyszer ez a szenvedélye. Korábban volt, hogy segítettek az előkészületekben a lányai vagy a neje, de mára leginkább „one man show” maradt az alkotás folyamata. Pedig az iparművész nem egy klasszikus egy helyben ülő típus, amit – túl a rengeteg nemzetközi utazáson – két konkrét példával rögtön alá is támaszt: 60 évesen a Heller Farkas Főiskolán, turizmus-vendéglátás szakon tért vissza a felsőoktatásba.
Ami ennél is meghökkentőbb: már majd 70 esztendősen nemzetközi gépjárművezetőnek állt.
Még Wáberer György sem tudta eltántorítani a céljától, de rövidesen rájött, hogy a realitás felülírja a kalandvágyat, ez talán mégsem neki való. Művészi vargabetűnek mindenesetre tökéletes anekdota a Waberer’s, még ha nem is igazán illik a CV-be. Első hallásra nehezen is képzelünk el a közúti árufuvarozás miliőjében egy olyan embert, aki a különböző grafikák és akvarellek helyett hirtelen a végtelen autópályáknak szenteli a lelki ráhangolódást. Pedig még a kamionba is vitte magával a tojásait.
Nagy Csaba számára a különböző madarak tojásai nagyságra, alakra, felületi simaságra és megmunkálásukra vonatkozóan határtalan lehetőségeket feltételeznek. Ez az ő világa, nem a Heller Farkas vagy a Waberer’s, hanem a tojásfestészet: a sötét alapon világos tussal készült grafika és a szalmakollázsrátét együttese. Művészeti hatásához az alkalmazott speciális technikán túl a fegyelmezett ornamentika is nagyban hozzájárul, a díszítő motívumok szoros geometriai határok között tartásával.
A precizitására jellemző, hogy míg a megfelelő tojásokért elég Hévízgyörkig menni, addig a szép, nagy szemű diót Németországból, Svájcból szerzi be. Próbálkozott lombfűrésszel is, de ma már lézerrel vágja a diót, ám az aprólékos munka így is órákig tart, ha kell, reggeltől estig. Egykori osztálytársai a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumból, akikkel azóta is évente találkozik, nem értik, mi hajtja még, miközben a többségüket kielégíti az evés, alvás, újságolvasás, tévénézés napi rutinja. A lényeg, hogy ő pontosan tudja: az alkotás élteti évről évre, napról napra.
(Borítókép: Nagy Csaba iparművész 2024. november 13-án. Fotó: Németh Kata / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
