Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat

GettyImages-2192592961
2025.01.06. 06:57
Helyi idő szerint vasárnap tartották meg a 82. Golden Globe díjátadót a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben. A műsor házigazdája az Emmy-díjra jelölt komikus, színésznő és műsorvezető, Nikki Glaser volt. A legtöbb díjat a Netflix Emilia Pérez című alkotása kapta, mely a tíz jelölésből négyet zsebelt be.

Magyar idő szerint január 6-án, hétfőn, hajnali 2:00-kor kezdődött a 82. Golden Globe-gála. Az esemény egyik meghatározó pillanata volt, mikor Demi Moore A szer című filmben nyújtott alakításáért átvehette a legjobb színésznőnek járó díjat, ugyanis 45 éves pályafutása alatt most először jutalmazták.

A Netflix Emilia Pérez című alkotása kapta a legjobb film díját musical/vígjáték kategóriában, A brutalista című film pedig a legjobb dráma díját nyerte el.

A brutalista főszereplője és rendezője, Adrien Brody és Brady Corbet is szobrocskát vihetett haza. A film két magyar bevándorló, Tóth László, a fiktív építész és Tóth Erzsébet történetét meséli el, és nagyrészt

Magyarországon, magyar stábbal forgatták.

Corbet köszönőbeszédében kiemelte a Magyar Filmlabor segítségét is.

Fernanda Torres nagy meglepetésre megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat az I'm Still Here című filmért, megelőzve ezzel Pamela Andersont, Angelina Jolie-t, Nicole Kidmant, Tilda Swintont és Kate Winsletet. Torres elmondta, hogy ő a második brazil nő, akit ebben a kategóriában jelöltek.

A másik meglepetés az animáció kategóriában született: az Áradás című alkotás győzött minden idők legtöbb bevételt hozó rajzfilmje, az Agymanók 2 és A vad robot előtt.

Jodie Foster hosszú pályafutása ötödik Globe-ját vihette haza az HBO True Detective: Night Country című sorozatában nyújtott alakításáért.

Az alábbiakban a jelöltek között kiemeléssel jelezzük, melyik film nyert az adott kategóriában.

Legjobb filmdráma:

  • A brutalista 
  • Dűne: Második rész 
  • Konklávé 
  • Nickel Boys 
  • Sehol se otthon 
  • Szeptember 5.

Legjobb vígjáték vagy musical:

  • Anora
  • A szer
  • Challengers
  • Emilia Pérez
  • Rokonszenvedés
  • Wicked

Legjobb férfi főszereplő (dráma):

  • Adrien Brody (A brutalista)
  • Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
  • Daniel Craig (Queer)
  • Colman Domingo (Sing Sing)
  • Ralph Fiennes (Konklávé)
  • Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)

Legjobb női főszereplő (dráma):

  • Pamela Anderson (The Last Showgirl)
  • Angelina Jolie (Maria)
  • Nicole Kidman (Jókislány)
  • Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
  • Fernanda Torres (I'm Still Here)
  • Kate Winslet (Lee)

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical):

  • Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
  • Hugh Grant (Eretnek)
  • Gabriel LaBelle (Saturday Night)
  • Jesse Plemons (A kegyelem fajtái)
  • Glen Powell (A bérgyilkos, aki nem is volt)
  • Sebastian Stan (A Different Man)

Legjobb női főszereplő (vígjáték/ musical):

  • Amy Adams (Nightbitch)
  • Cynthia Erivo (Wicked)
  • Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
  • Mikey Madison (Anora)
  • Demi Moore (A szer)
  • Zendaya (Challengers)

Legjobb rendező:

  • Jacques Audiard (Emilia Pérez)
  • Sean Baker (Anora)
  • Edward Berger (Konklávé)
  • Brady Corbet (A brutalista)
  • Coralie Fargeat (A szer)
  • Payal Kapadia (Minden, ami fénynek tűnik)

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Yura Borisov (Anora)
  • Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
  • Edward Norton (Sehol se otthon)
  • Guy Pearce (A brutalista)
  • Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
  • Denzel Washington (Gladiátor II)

Legjobb női mellékszereplő:

  • Ariana Grande (Wicked)
  • Selena Gomez (Emilia Pérez)
  • Felicity Jones (A brutalista)
  • Margaret Qualley (A szer)
  • Isabella Rossellini (Konklávé)
  • Zoe Saldana (Emilia Pérez)

Legjobb forgatókönyv:

  • Anora (Sean Baker)
  • A brutalista (Brady Corbet, Mona Fastvolt)
  • Emilia Pérez (Jacques Audiard)
  • Konklávé (Peter Straughan)
  • Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
  • A szer (Coralie Fargeat)

Legjobb drámasorozat:

  • A diplomata
  • Mr. és Mrs. Smith
  • Nyerd meg az életed
  • A Sakál napja
  • A sógun
  • Utolsó befutók

Legjobb színész (drámasorozat):

  • Donald Glover (Mr. és Mrs. Smith)
  • Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
  • Gary Oldman (Utolsó befutók)
  • Eddie Redmayne (A Sakál napja)
  • Hiroyuki Sanada (A sógun)
  • Billy Bob Thornton (Az olajügynök)

Legjobb színésznő (drámasorozat):

  • Kathy Bates (Matlock)
  • Emma D'Arcy (Sárkányok háza)
  • Maya Erskine (Mr. és Mrs. Smith)
  • Keira Knightley (Fekete galamb)
  • Anna Sawai (A sógun)
  • Keri Russell (A diplomata)

Legjobb musical- vagy vígjátéksorozat:

  • Abbott Általános Iskola
  • Bármit, csak ezt ne
  • Gyilkos a házban
  • Hacks – A pénz beszél
  • Úriemberek

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték vagy musical):

  • Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
  • Ted Danson (Beépített öregúr)
  • Steve Martin (Gyilkos a házban)
  • Jason Segel (Direkt terápia)
  • Martin Short (Gyilkos a házban)
  • Jeremy Allen White (A mackó)

Legjobb női főszereplő (vígjáték vagy musical):

  • Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
  • Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
  • Ayo Edebiri (A mackó)
  • Selena Gomez (Gyilkos a házban)
  • Kathryn Hahn (Mindvégig Agatha)
  • Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)

Legjobb minisorozat vagy tv-film:

  • Cáfolat
  • Pingvin
  • Ripley
  • Szarvasbébi
  • Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori
  • True Detective: Night Country

A teljes lista az alábbi linken tekinthető meg.

(Borítókép: Demi Moore a Golden Globe Awards-díj-átadón 2025. január 5-én. Fotó: Michael Kovac / Getty Images)