Bodrogi Gyula elmondta, mikor állhat újra színpadra a balesete után
További Kultúr cikkek
- Balesetük óta először áll együtt a színpadra Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó
- Kilencvenéves lenne a történelem legnagyobb hatású rocksztárja
- Závada Pál: Önkényuralomban élünk, a Fidesz mélységes kárt okoz
- A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat
- Meghalt Emilio Echevarría, az egyik James Bond-film színésze
A Nemzet Színészét december 23-án, egy vendégségből hazaindulva érte baleset, amikor a sötétben lépkedve lezuhant egy lépcsőn, és csonttörést szenvedett, így meg kellett műteni. A baleset miatt több előadását is törölni kellett, és utóbb, az év elején még azt mondta: bízik benne, hogy két héten belül akár már a színpadon lehet.
Bodrogi Gyula ehhez képest most valamivel pesszimistább jövőt vázolt, ugyanis a Borsnak azt mondta:
„ha minden jól megy”, akkor is csak „március-április körül” térhet vissza a színpadra (bár megjegyezte, hogy valójában már ez sem „hangzik olyan rosszul”).
Beszélt arról is, hogy jelenleg már a családja körében gyógyul, és a szerettei nagyon vigyáznak rá.
A javulás legfinomabb állapotában vagyok éppen, és igyekszem betartani mindent, amit az orvos előírt. Gyógytornára is járok, meg persze jön hozzám a család, és sokat beszélgetünk, igyekeznek felvidítani
– fogalmazott, hozzátéve: „Nagyon megviselt a dolog, lelkileg is, meg persze minden ilyesmitől megijed az ember, de azért vannak az angyalkák, hogy segítsenek. De a család meg az orvosok is nagyon vigyáznak rám, a párom pedig a lehető legjobban gondoskodik rólam.”
„A karácsony elmaradt”, de pótolják
A színész azt is elmondta, hogy a baleset miatt a karácsonyozást is ki kellett hagyniuk, de ezt a későbbiekben még szeretné bepótolni.
„A karácsony sajnos így elmaradt, de majd, amikor teljesen rendben leszek, csinálunk valamiféle pótünnepet, talán februárban. Persze ez attól függ, hogy milyen gyorsan gyógyulok, de az orvosok azt mondják, hogy jól haladunk” – mondta erről Bodrogi Gyula.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.