A világsiker előtt olyan szegény volt, hogy csak tóban fürdött

2025.01.16. 12:12
Cormac McCarthy író életében kívülálló volt, visszavonultan élt az irodalmi fősodortól. Nem járt író-olvasó találkozókra, pályafutása során csupán néhány interjút adott. Ám olyan remekműveket köszönhetünk neki, mint a Határvidék-trilógia, a Suttree vagy Az utas / Stella Maris című párregény. Greskovits Endre műfordító az Indexnek elmondta, azért érdemes olvasni a könyveit, mert korszakos író, aki híven és könyörtelenül ábrázolja az őt körülvevő világot, és nem az ő hibája, hogy nem sok jót lát benne.

„Nincs élet vérontás nélkül. Szerintem az az elképzelés, hogy a fajt valamilyen módon javítani lehet, hogy mindenki harmóniában élhetne, nagyon veszélyes ötlet” – nyilatkozta Cormac McCarthy 1992-ben a The New York Timesnak. A 2023-ban, 89 éves korában meghalt Pulitzer-díjas író A síkság városai című regénye nemrégiben a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Már csak ezért is érdemes mélyebben foglalkozni a legendás amerikai író életművével, aki egy tucat regényében az emberi természet sötét oldalát tárta fel, költőien, megrendítően, de érzelemmentesen. 

Greskovits Endre több Cormac McCarthy-művet fordított magyarra, egyebek mellett a Suttreet, valamint Az utas és a Stella Maris című párregényt. A műfordító az Indexnek elmondta, hogy McCarthy műveinek magyarországi kiadása meglehetősen későn kezdődött el, egészen pontosan 2000-ben, amikor is az Ulpius-ház megjelentette a Vad lovak című regényét, a Határvidék-trilógia első darabját. „Ezért nekem is az az első emlékem a szerzőről, tudtam róla, de nem olvastam.”

McCarthy stílusa angol nyelven abszolút felismerhető, véli Greskovits, aki szerint a műveit háromféle zsánerrel szokták rokonítani, a faulkneri déli gótikával, az úgynevezett westernnel és a posztapokaliptikussal.

Ami a stílusát illeti, jellemző rá a kevés írásjel használata (bár ezt illetően Magyarországon van némi félreértés, mert sokan például azt hiszik, egyáltalán nem használ vesszőket, pedig a kevés helyen, ahol az angol megköveteli, kiteszi őket), és a párbeszéd jelölésének hagyományos formájával teljesen szakított. Ezeket egyszerűen új bekezdéssel jelöli.

McCarthy írásművészete sötét pillantást vet az emberi állapotra, gyakran hátborzongató. Regényeit skalpokkal, lefejezésekkel, gyújtogatással, nemi erőszakkal, vérfertőzéssel, nekrofíliával és kannibalizmussal „díszítette”. A jeles műfordító elmondta, eleinte sokat küszködött a szöveggel, de amikor sikerült belehelyeznie magát, már ment. Hozzátette, hogy ő csak a korai műveit fordította, amelyek eddig kimaradtak a magyar kiadók repertoárjából, meg az utolsót, Az utas / Stella Maris című párregényt.

Tóban fürödtek, babot ettek

McCarthy karakterei kívülállók, akárcsak ő volt. Csendesen élt az irodalmi fősodron kívül. Noha annyira nem volt visszahúzódó, mint Thomas Pynchon, Cormac McCarthy nem járt író-olvasó találkozókra, turnézni, és nyilvánosan sem olvasott fel. Amikor a könyvek dedikálásáról volt szó, a The Wall Street Journalnak azt mondta, hogy dedikálta Az út című regénye 250 példányát, és mindet kisebbik fiának, Johnnak adta oda, „hogy amikor betölti a 18. életévét, el tudja adni őket, és elmehet Las Vegasba vagy bárhova”.

Az író csupán néhány interjúkérést fogadott el. Egyszer ugyan szerepelt a tévében, Oprah Winfrey-nek adott interjút, aki Az út című könyve miatt hívta meg a műsorba, de McCarthy igyekezett elterelni a beszélgetést az irodalomról. Szívesebben beszélt countryzenéről, elméleti fizikáról vagy a csörgőkígyók viselkedéséről. 2009-ben a Journalnak azt magyarázta, hogy a kreatív munkát gyakran a fájdalom hajtja.

Előfordulhat, hogy ha nincs valami a fejedben, ami megőrjít, akkor nem csinálsz semmit. Nem jó ez így, ha én lennék Isten, nem így csináltam volna

– fogalmazott a Pulitzer-díjas író.

McCarthy sok éven át írt viszonylagos homályban és nélkülözésben. Miután első házassága a Tennessee Egyetem hallgatótársával, Lee Hollemannel válással végződött, 1966-ban Anne DeLisle angol popénekesnőt vette feleségül. A pár közel nyolc évig élt egy tejüzemben, Knoxville mellett.

Teljes szegénységben éltünk. A tóban fürödtünk

– mondta egyszer DeLisle. „Valaki felhívott, és felajánlott neki kétezer dollárt, hogy az egyetemen a könyvéről beszéljen. Azt mondta nekik, hogy a regényben minden mondanivalóját megtalálják. Szóval egy újabb hétig babot ettünk.”

Lassan indult be a szekér

Első műve, az 1965-ben megjelent, a tennesseei vidéken játszódó The Orchard Keeper Faulkner utolsó kiadójának a kezébe került, aki látott a fiatal íróban fantáziát. Az Isten gyermeke és az Outer Dark című korai műve azonban még nem hozott igazán a konyhára. A Véres délkörök 1985-ben jelent meg, amely megjelenésekor kevés figyelmet ébresztett, de ezt a művét tekintik az első valóban nagy és talán a legjobb regényének. Az erőszakkal teli, hősök nélküli mű egy skalpvadász banda történetét meséli el a XIX. századi vadnyugaton.

A Határvidék-trilógia első darabja, a Vad lovak, amely egy határközeli texasi tanyán játszódik, végre elhozta számára az elismerést az 1990-es években.

Vad lovak hatalmas közönséget vonzott, 1992-ben National Book Awardot kapott érte, 2000-ben Matt Damon és Penélope Cruz főszereplésével film is készült belőle. Ez nem csupán McCarthy első bestsellere volt, hanem az első olyan regénye, amelyből sok példányt adtak el. Korábban egyetlen könyve sem kelt el ötezernél több keménytáblás példányban.

A Nem vénnek való vidék  című regényéből – amely szintén Amerika nyugati tájain, de ezúttal napjainkban játszódik – a Coen testvérek készítettek filmet, amely négy Oscar-díjat nyert. Az út című kötet még a korábbiaknál is sötétebb világba vezeti az olvasót. Egy ismeretlen katasztrófa utáni világban, amely véget vetett a társadalomnak és az élelmiszer-termelésnek, egy apa és fia vándorol reménytelen emberek között egy elpusztult tájon át. Ebből a műből is készült film, számos díjat nyert vele, köztük Pulitzer-díjat is.

Hosszú szünet után 2022-ben jelent meg az idős író Az utas / Stella Maris című párregénye. Greskovits Endre ebben a kötetben az életmű összegzését és méltó lezárását látja.

Ezen a művön McCarthy tizenhat éven át dolgozott, és erős nyomot hagyott ugyan rajta élete végének szenvedélye, a kvantumfizika és a matematika, érett, élő klasszikus szerzőhöz méltón igyekezett összefoglalni világlátását, tisztázni, mit gondol Istenről, igazságról, létről

– fogalmazott a műfordító, aki elárulta, hogy a McCarthy-művek közül szívéhez egyértelműen a Suttree áll. Nemcsak azért, mert ezt fordította először, hanem azért is, mert ebben az erősen önéletrajzi ihletésű műben, amelyen a szerző vagy húsz évig dolgozott, olyannyira, hogy eközben három rövidebb regénye is megjelent, a kilátástalanság mellett ott bujkál a humor, sőt néha talán még a remény szikrája is megcsillan.

Greskovits Endre úgy véli, azért érdemes olvasni Cormac McCarthy könyveit, mert korszakos író, aki híven és könyörtelenül ábrázolja az őt körülvevő világot, és nem az ő hibája, hogy nem sok jót lát benne.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni

Egy misztikus sorozat, amit a Trónok harca színészei sem tudnak megmenteni

A fúrótorony feleekkorában ütősebb volna.

január 24., 17:05

  • Kultúr
Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

A szakmai szövetség elhatárolódik.

január 25., 08:15

  • Kultúr
Orbán Viktor: 42 milliárd forintból világszínvonalú filmstúdió épült Fóton

Orbán Viktor: 42 milliárd forintból világszínvonalú filmstúdió épült Fóton

10 ezer négyzetméternyi stúdiót adtak át.

29 perce

  • Kultúr
Ebben a szcénában már Londonhoz és Párizshoz hasonlítják Budapestet

Ebben a szcénában már Londonhoz és Párizshoz hasonlítják Budapestet

De még van, ami szorongásra ad okot.

január 24., 19:13

  • Kultúr
Hamarosan életre kelnek a Szépművészeti Múzeum kincsei

Hamarosan életre kelnek a Szépművészeti Múzeum kincsei

Herkules és Mária is terítéken lesz.

január 24., 15:33

  • Kultúr
Mácsai Pál, Máté Gábor és Kováts Adél is aggódik

Mácsai Pál, Máté Gábor és Kováts Adél is aggódik

A fővárosi színházigazgatók szerint a Kolibrit a megszűnés fenyegeti.

január 24., 15:35

  • Kultúr
Lehet-e a macskát kutyává átműteni?

Lehet-e a macskát kutyává átműteni?

Nézz szembe a félelmeiddel! Segít a diszkó.

január 24., 20:14

  • Címlapon
Több mint hat év börtönre ítélték Nagy János volt helyettes államtitkárt

Több mint hat év börtönre ítélték Nagy János volt helyettes államtitkárt

A vád szerint több mint 800 millió forintnyi állami támogatást játszott volna ki egy mezőgazdasági cégnek.

1 órája

  • Kultúr
A magyar kultúra napján ért újabb mérföldkőhöz a Hogyan tudnék élni nélküled?

A magyar kultúra napján ért újabb mérföldkőhöz a Hogyan tudnék élni nélküled?

A filmet december 12-én mutatta be az InterCom.

január 23., 07:14

  • Kultúr
Házassági kaland – játék – kockázat

Házassági kaland – játék – kockázat

A Főhős Te vagy! Új sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

január 23., 15:01

  • Címlapon
Eltűnt egy 1 éves gyermek Budapesten

Eltűnt egy 1 éves gyermek Budapesten

Időközben visszavonták a körözést, feltehetőleg a kislány előkerülhetett.

3 órája

  • Kultúr
Rendhagyó programmal emlékeznek Fekete István születésének évfordulójára

Rendhagyó programmal emlékeznek Fekete István születésének évfordulójára

A Tüskevár szerzőjével kapcsolatos a MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum szervezi.

január 25., 08:36

  • Címlapon
Több amerikai és orosz műkorcsolyázó is az utasok között lehetett a washingtoni repülőgép-balesetben

Több amerikai és orosz műkorcsolyázó is az utasok között lehetett a washingtoni repülőgép-balesetben

Többen is a Wichitában megrendezett amerikai műkorcsolya-bajnokságról tértek éppen haza.

1 órája

  • Kultúr
Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot

Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot

Ez valami igazán Mély – különleges koncertsorozatra készül a Vad Fruttik.

január 25., 10:19

  • Címlapon
Tragédia Washingtonban: legalább tizenkilencen haltak meg egy légi balesetben

Tragédia Washingtonban: legalább tizenkilencen haltak meg egy légi balesetben

A repülőteret lezárták, folytatják a túlélők keresését.

6 órája

  • Kultúr
Új ujjat kapott a zalaegerszegi színház előadás közben megsérült igazgatója

Új ujjat kapott a zalaegerszegi színház előadás közben megsérült igazgatója

Besenczi Árpád szerint minden stimmel, még a bőrszín és a forma is egyezik az eredetivel.

január 23., 06:44

  • Kultúr
Már most fény derült az év legnagyobb szenzációjára

Már most fény derült az év legnagyobb szenzációjára

Jack Kerouac visszatér.

január 23., 16:21

  • Kultúr
Jancsó Dávidot is Oscar-díjra jelölték

Jancsó Dávidot is Oscar-díjra jelölték

Összeállt a 97. Oscar-gála tagsága, köztük van egy magyar is.

január 23., 15:28

  • Kultúr
A Kolibri társulata szeretné tudni, milyen jövőt szánnak a színháznak

A Kolibri társulata szeretné tudni, milyen jövőt szánnak a színháznak

Zalán János a kinevezése óta eltelt másfél hétben nem kereste őket.

január 23., 16:37

  • Címlapon
A kormány nem tudta teljesíteni az ígéretét, mégis vége a recessziónak

A kormány nem tudta teljesíteni az ígéretét, mégis vége a recessziónak

A fordulat kapujában áll a magyar gazdaság.

4 órája

  • Kultúr
Megvan, mikor érkezik a mozikba a Sonic legújabb része

Megvan, mikor érkezik a mozikba a Sonic legújabb része

Jim Carrey ezúttal is szívesen csatlakozna a szereplőgárdához.

január 24., 08:41

  • Címlapon
Kitört egy újabb háború, lerohantak egy Budapest-méretű várost

Kitört egy újabb háború, lerohantak egy Budapest-méretű várost

Szijjártó Péter kemény üzenetet küldött az agresszornak, az ENSZ szerint is súlyos a helyzet.

6 órája

  • Kultúr
Egy friss kutatás szerint a férfiak jobban élvezik az életet

Egy friss kutatás szerint a férfiak jobban élvezik az életet

A fiatal felnőttek állnak a gasztronómiai élet csúcsán.

január 24., 08:46

  • Címlapon
Valami elrettentőt hoz haza a kormány Abu-Dzabiból

Valami elrettentőt hoz haza a kormány Abu-Dzabiból

A magyar honvédelmi miniszter jelentette be.

6 órája

  • Címlapon
Megrendezték saját halálukat, végül mégis őket verték át

Megrendezték saját halálukat, végül mégis őket verték át

Karrierjüket egy esőember indította el.

55 perce