Áll a bál a budapesti színházban, a jogutód nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel

2025.01.29. 15:03
„Kaptunk egy tájékoztató levelet az új menedzsmenttől, hogy április 18-tól felújítják a színpadot, ezért az összes oda tervezett előadást kiteszik a házból” – olvasható a JazzFest Budapest közleményében. A szervezet úgy véli, hogy az Erkel Nonprofit Kft. mint jogutód nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, nem foglalkozik azzal, hogy a nemzetközi produkciók megvalósítása évekre előre zajlik, és hogy az milyen költségekkel jár.

Az Erkel Színház üzemeltetését 2025. január 1-jével átadta a Magyar Állami Operaház, márciusig azonban még három saját produkcióval búcsúzik az intézmény a gazdag múlttal rendelkező II. János Pál pápa téri játszóhelytől. Az év első három hónapjában ugyanakkor még futnak a Magyar Állami Operaház korábbi előadásai – adta hírül az intézmény a Facebookon.

Kapcsolódó
Elbúcsúztatják Magyarország legnagyobb kőszínházát

Elbúcsúztatják Magyarország legnagyobb kőszínházát

Három hónapig még futnak az Erkelben az Operaház előadásai.

Közönségnek bal, zenésznek jobb

Úgy tűnik, hogy a Jazzfest Budapest Indexnek megküldött közleménye most minden tervet borít. Mint írják, a Jazzfest Budapest sosem politizált, ezután sem fog. Már csak azért sem, mert ami a közönségnek bal, az a zenésznek jobb. Ami a zenésznek bal, az pedig a közönségnek jobb. Egyetlen célunk van, a valódi értékek közvetítése, értékes produkciók létrehozása. „Sajnos nem mindenki gondolkodik így. Vannak, akiknek semmi sem számít, csak az önös érdekeik, a pillanatnyi siker. Mint köztudott, a kormány egy mindenkit váratlanul érő határozattal ez év elejétől elvette az Erkel Színházat az azt üzemeltető Operától és egy új, akkor még nem létező cégnek adta át, hogy egy újabb musicalszínházat hozzon létre benne.” 

Másfél héttel ezelőtt még azt az információt kapták, hogy minden rendben, legyenek nyugodtak. 

Mindezek ellenére tegnap – másokkal együtt – kaptunk egy tájékoztató levelet az új menedzsmenttől, hogy április 18-tól felújítják a színpadot (még véletlenül sem a nyári szünetben!), ezért az összes oda tervezett előadást kiteszik a házból. Az Erkel Nonprofit Kft. mint jogutód nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, nem foglalkozik azzal, hogy a nemzetközi produkciók megvalósítása évekre előre zajlik, hogy az milyen költségekkel jár.

A közlemény szerint amíg nincs végleges döntés, addig a jegyértékesítést felfüggesztik ezekre a koncertekre. „Igyekszünk folyamatosan tájékoztatni benneteket a fejleményekről. Addig is vegyetek jegyeket a többi koncertre, akkor is, ha nem ismeritek az előadókat. Bízzatok az ízlésünkben, nagyon jó lesz mind! Köszönjük a megértést!”

Az Index információi szerint az Erkel Színház helyén létrejövő új zenés-táncos teátrumot Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója és Szente Vajk színész-rendező vezeti 2025. január 1-jétől.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Az Egyesült Államokból tért haza egy Kohán-festmény Gyulára

Az Egyesült Államokból tért haza egy Kohán-festmény Gyulára

Ilyen nagy értékű és jelentőségű felajánlás még nem érkezett a Kohán Képtárba.

február 10., 17:22

  • Kultúr
Megdöntheti az Avatár rekordját egy kínai animációs film

Megdöntheti az Avatár rekordját egy kínai animációs film

A Ne Zha 2 már egymilliárd dolláros bevételt hozott.

február 10., 17:02

  • Kultúr
Vakmerő húzásra vállalkozott Eperjes Károly, és bejött neki

Vakmerő húzásra vállalkozott Eperjes Károly, és bejött neki

Magyar előadásban látható az Oppenheimerben játszó színész.

február 11., 06:02

  • Kultúr
Az Egyesült Államok már fegyvert ragadott, felkészül Magyarország

Az Egyesült Államok már fegyvert ragadott, felkészül Magyarország

Harc a mesterséges intelligencia ellen.

február 10., 17:41

  • Kultúr
Annyira sikeres, hogy onnan nincs feljebb, ezért végez magával

Annyira sikeres, hogy onnan nincs feljebb, ezért végez magával

The Weeknd új fejezetet nyit.

február 11., 05:53

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

4 órája

  • Kultúr
Vidnyánszky Attila új szövetséget alapítana az idei MITEM-en

Vidnyánszky Attila új szövetséget alapítana az idei MITEM-en

A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt mondta, barátokat keresnek és találnak.

február 10., 18:29

  • Kultúr
Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk

Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk

A Társ című film minden várakozást felülmúl.

február 10., 19:39

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

4 órája

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Kultúr
Közel került a halálhoz, azóta minden nap szent

Közel került a halálhoz, azóta minden nap szent

Lövétei Lázár László költő szerzői estjén jártunk.

február 11., 13:47

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

3 órája

  • Kultúr
Meghalt Peter Navy Tuiasosopo, a Street Fighter és a Halálos iramban színésze

Meghalt Peter Navy Tuiasosopo, a Street Fighter és a Halálos iramban színésze

Az egykori sportoló 61 éves volt.

február 11., 15:03

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

6 órája

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

2 órája

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

4 órája

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

1 órája

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57