A történet középpontjában Max Arnold (Adrian Scarborough) nyomozó áll, aki egy lakóhajón, a feleségtől különköltözve él, biciklivel jár mindenhová, feladata pedig felderíteni a bűncselekményeket, amelyek London egyik elegáns negyedében, Chelsea-ben történnek. Max társa szintén egy hétköznapi karakter, a szülési szabadságról visszatért Priya Shamsie (Sonita Henry) nyomozó.
A most műsorra tűzött első két évad négy-négy esetet dolgoz fel, összesen tizenhat részen keresztül. A sorozat készítői odafigyeltek arra, hogy a kerületet olyannak mutassák, amilyen, azaz nagyon elegáns és nagyon angol, de a végeredmény nem egy halálosan komoly széria lett.
Nem lett túl komor
„Az első évadban megtaláltuk azt a hangvételt, ami nagyon tetszett nekünk, amiről úgy gondoltuk, hogy a közönség élvezni fogja, és azt sem akartuk, hogy nagyon komor legyen. Az én karakteremnek borzasztóan hiányzik a felesége, és azt kívánja, bárcsak sokkal egyszerűbb lenne a szakítás, mint amilyen, és hogy csak úgy elsétálhatna, és mindenki újra boldog lehetne. De persze ő nem ilyen érzelmi világban él, eléggé tapasztalatlan a házasság és a hosszú távú kapcsolatok világában” – nyilatkozta a főszereplő.
Adrian Scarborough neve olyan alkotásokból lehet ismerős a nézőknek, mint a Király beszéde vagy a Gavin & Stacey. A társát alakító Sonita Henryt korábban az Esküdt ellenségek vagy a Ki vagy, Doki? című sorozatokban, illetve az Ötödik elem című kultikus sci-fiben láthattuk. Henry arra a kérdésre, hogy a Bűnös Chelsea miben más, mint a többi krimi, ezt válaszolta:
„Egy átlagos krimisorozatban az idő nagy részében a nyomozói munkán van a hangsúly, és nem sokat tudunk meg a nyomozók magánéletéről.
Amit szerettem a forgatókönyvekben, az az volt, hogy nyilvánvalóan vannak gyilkosságok, de mellé felépítettek egy lüktető-lélegző, valós világot is, amilyet még nem láttam krimisorozatban.”
Az első két részben a nyomozás középpontjában egy özvegy kőfaragó, Andrew Knightley halála áll. A premiert február 1-jén, 15:55-kor, a TV4-en, a második részt pedig február 2-án láthatják, szintén ugyanabban az időpontban.
(Borítókép: Network4 Media Group)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!