A kislány macskát fojtogatott, csak hogy érezzen valamit

Bár egy diagnózis sokszor a megoldást jelenti, hátránya is lehet annak, ha valaki megkapja: a címkéhez való erős ragaszkodás bénító és káros lehet, a túlzott azonosulás esetenként súlyosbíthatja is a beteg állapotát − a szakemberek legalábbis ezt vallják.

Patric Gagne esete (élete?) mintapéldája annak, milyen, ha valaki az egész identitását arra húzza fel, hogy mentális problémái vannak (ami nála a szociopátiát jelenti). Itt egy 500 oldalas könyv, amelynek szinte minden egyes oldalán tízszer leírja a szerző, hogy ő bizony szociopata. Öndiagnosztizált szociopata. 

Gagne, bár pszichológusok és szakemberek is vizsgálták, soha nem kapott hivatalos diagnózist. A szociopata kifejezés széles körben ismert, de nincs hivatalos diagnózisa. Az Egyesült Királyságban egy elavult kifejezés, ma már antiszociális személyiségzavarként hivatkoznak az állapotra, amely az úgynevezett pszichopata vonásokat is magában foglalja.

Az Egyesült Államokban egy pszichológus szociopatának titulálta, és rávette, hogy kitöltse a pszichopátia-ellenőrzési listát, amelyet a bűnözők esetében használnak. És ennyiben ki is merült a dolog…

Korán kezdte

A Szociopata című könyv bepillantást enged a szerző belső énjébe és viselkedésébe egészen gyerekkorától kezdve. Egy újabb sztori, amelynek a főhőse már kicsiként tudta, hogy más, mint a többiek. A kis Patric nem sírt, amikor elpusztult az állatkája, nem érzett bűntudatot, amikor más kölyköket bántott, sem akkor, amikor egy macskát fojtogatott. Lakásokba surrant be, autókat kötött el, hazudott, manipulált és erőszakoskodott, legtöbbször mindenféle következmény nélkül. 

Az empátia és a mindennemű érzések hiányát impulzív tettekkel igyekezett orvosolni, szinte mindig mások kárára. Bár tudta, mit tesz, soha nem érdekelte igazán. Elvégre szociopata, nem olyan, mint mások, könyvelte el.

ami már az első pillanatban kiderült a regényből.

Gagne olyannyira azonosul(t) a szociopatasággal, hogy felsőfokú tanulmányait is ebben az irányban folytatta, hipotéziseket állított fel, kioktatta a szakembereket, és egy saját kezelési útmutatót is összeállított. Állítólag PhD-fokozatot is szerzett klinikai pszichológiából, bár az interneten erről szinte semmi bizonyítékot nem találni…

tanulmányainak bemutatása, kifejtése háttérbe szorul. 

Bár állítólag sorstársainak segítene a kötettel, a szerző semmiféle tudományos hangvételt nem üt meg, nem beszél kutatásairól sem, és minden, amit a szociopatákról állít, csupán saját élményeiből táplálkozik. Semmi tanulság, semmi reflexió a nagyobb képet tekintve. Olvasóként persze nem az a dolgunk, hogy eldöntsük, valódi (vagy csak ál)szociopatával van dolgunk, a kérdést mindenesetre biztosan nyitva hagyjuk. Elvégre mi sem vagyunk orvosok.

Olvasmánynak azért jó

Ha eltekintünk a tartalomtól, és feltételezzük, hogy minden szava igaz, a Szociopata tökéletesen hozza, amit egy jó memoártól várnánk. A szerző részletesen és lényegre törően magyarázza el, ki ő valójában. Nincs felesleges rizsa, nincs túlírás, jó stílus és mozgalmas narratíva ellenben igen. Az elbeszélés szerencsére nem egydimenziós: mellékszereplők és -szálak, valamint párbeszédek is színesítik a sztorit, ami a könyv végére szépen összeáll, és elvarratlan szálak sem nagyon maradnak a történetben. 

A kötetben kegyetlen, már-már krimiszerű részek, szaftos epizódok és izgalmas, szórakoztató jelenetek is vannak, amelyeknek hála a könyv olvastatja magát, és nehezen lehet letenni. Még akkor is, ha a hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Olyan, mintha egy true crime epizódot néznénk a Netflixen: túlzó és megbízhatatlan, mégis beszippant, és csak nehezen enged.

Patric Gagne: Szociopata
Open Books, 2024
Fordította Makay Emese
489 oldal

(Borítókép:  Daragó Napsugár / Index)