Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel mindig is azt hitte, nagyon fél majd a negatív kritikáktól, nem tud mit kezdeni velük, igaz, még sosem volt éles helyzetben, mivel most tett le először egy filmet az asztalra, amire aztán visszajelzéseket kapott.

És annyira nem ez a helyzet... Berlinben volt az első kör, ahol kialakult bennem a kép, hogy hogyan is működik egy ilyen dolog. Ebbe a filmbe abszolút beleraktam magam, és nem csak a tudásomat. A film rengeteg pontján látszik, hogy röhögök magamon, meg szembenézek a saját bénázásaimmal, a szülői hülyeségeimmel, aztán kész a műalkotás, amiben onnantól kezdve én nem is szerepelek. Minden, ami ezután történik, a néző és a műalkotás együttes eseménye, tőlem tök független, a visszajelzések pedig az mutatják, hogy mindenki más filmet néz. A dicséretektől kicsit zavarban vagyok, de amikor a film sztorijához kapcsolódnak az emberek, az nagyon jó érzés 

– mondta lapunknak a rendező-forgatókönyvíró.

Megoldások helyett kérdések

A Minden Rendben készítésekor fontosnak tartotta, hogy ne ítélkezzen, és ne is adjon válaszokat, inkább csak kérdéseket vessen fel, a főhős konfliktusát pedig minél empatikusabban közelítse meg. A film két szülő kálváriáját mutatja be, igaz, két különböző szemszögből. Sós Bálint Dánielt saját gyermekei inspirálták abban, hogy elkészítse ezt az alkotást. (Az Index Minden Rendben-kritikáját ide kattintva olvashatja el.) 

Kapcsolódó

Tragédiát okozott a fiú, az apja megpróbálta eltussolni

A Minden Rendben egy morális dilemmát mutat be.

Az eddig reklámfilmes világban mozgó, de abban ki nem teljesedő rendező mindig is szeretett volna filmet készíteni, a „rendezés jó dolog, de az írás mégiscsak más”.  

Ezzel a filmmel létre tudtam hozni valami olyat, ami én vagyok. Ezt senki más nem tudta volna így megcsinálni. A történet maga abszolút a gyerekeimnek a pusztítása a játszótéren, amikor valakinek elveszik a labdáját, azzal fejbe dobják, és akkor jönnek a szülők, akik megálljt parancsolnak a gyerekeimnek, hogy hol húzódnak a határok. Másrészt meg nehogy már ráugorjanak a gyerekeimre, és igazságot szolgáltassanak! Egyszerre kellett bemutatnom a példamutató és a védelmező szülőképet

– mondta Sós, aki szerint nagyon nehéz lélektani filmet írni, hiszen muszáj megtalálni azt a határt, hogy ne legyen sem túlságosan egyértelmű és kiszámítható a karakterek viselkedése – hiszen az olcsó pszichologizálásba fordulna –, ugyanakkor titkolózó, motiválatlan film sem születhet, mivel azt nem értené senki. A Minden Rendbenben azonban egyszerre van jelen a logika, az analitikus szemlélet és az intuíció.

Sós Bálint Dániel

Fotó: Mult Roland / Index

Mire elég?

A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült. A rendező-forgatókönyvíró szerint

„Szerintem pont annyi pénzt adtak, ami ahhoz kellett, hogy elkészülhessen. Nyilván elégettünk volna többet is, ha muszáj, de ez szerintem pont elég volt. Adtak a forgatókönyv-fejlesztéshez is segítséget, a film elkészítésében pedig nagyon szabad kezet kaptunk” – mondta Sós, aki elsőfilmes rendezőként mindenképp olyan alkotást akart kiadni a kezéből, amelyben a tartalom és a forma szorosan összekapcsolódik, ezért (is) lett a Minden Rendben fekete-fehér. Egy időtlen történetről beszélünk, amely bárhol és bármikor megtörténhet a világon.

Ezt akartam megfogni, hogy a karakterek nem a kor termékei, nem Budapest termékei, nem egy adott szociális réteg termékei, szimplán csak egy bizonyos élethelyzetben vannak. Minden referenciapontot kirántottunk a néző alól. Nem tudjuk, hol vagyunk, a helyszín legtöbbször felismerhetetlen. Nyilván nem akartam fura színpadiasságot sem, hogy akkor nincs mobiltelefon, de a fekete-fehér kép is ebből táplálkozik. Nem vintage, nem film noir, hanem egy teljesen saját világ. Kísérletezni akartam, hogy egy stilizált világban milyen hatása lesz a filmnek.

A rendező szerint minél kevesebb dolog van a képernyőn, annál nagyobb ereje van a történetnek. Ennek fényében alkották meg a film képi világát is. A környezet felismerhetetlen, a szereplők otthonai szürke, üres, vonalak közé szorított, már-már zárt helyszínek, amelyek nem árulnak el semmit a karakterek személyiségéről.

„Persze 100 millió forint közpénzről beszélünk, szóval nagy felelősség volt okosan, minél nagyobb felkészültséggel elkészíteni valamit, de meg akartam nézni, hogy működik egy szuperstilizált világban egy kisrealista történet. Egyrészt tök jól, másrészt azért voltak kihívások. Eléggé elidegenítő volt, dolgozni kellett azon, hogy érzelmileg közelebb hozzuk a nézőkhöz az egészet” – fogalmazott a rendező, aki az anyagiak kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha a filmes közegben kicsit háttérbe szorulna a politika,

a kisebb, állami támogatás bevonása nélkül készült filmek sikere láttán pedig nem azt mondanák az emberek, hogy »látod, állami lehetőség nélkül is lehet filmet csinálni«, mert baromira nem lehet. 

„Egyszer lehet, de egyáltalán nem fenntartható dolog, hogy mindenki szívességért dolgozik, aztán meg az lesz az elvárás...” – vélekedett a rendező.

(Borítókép: Sós Bálint Dániel. Fotó: Mult Roland / Index)

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!