Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Vörös István nagy költő, versei nem úgy hatnak, mintha kapnál egy gyomrost. Nem, inkább olyan őt olvasni, mintha leülne veled egy asztalhoz, meghívna egy pohár borra, és arról mesélne, mit gondol a világról, a kultúráról, a barátságról, az életről. És úgy állsz fel, hogy gazdagodott a világnézeted, mert olyan kérdésekre világított rá, amelyek aztán hosszú napokig nem hagynak nyugodni. 

Az őrület egy formája

Ezek a képek jelentek meg lelki szemeim előtt, amikor Kecskés Karina színésznő mondta Vörös István verseit a Parnasszus lapszámbemutatóján. A Nyitott Műhelyben egy tűt sem lehetett volna leejteni, akkora volt az érdeklődés. És a színésznő nem szavalt, előadásmódjából érezhető volt, érti, amit mond, olvas, és épp ettől működött. Legszívesebben hallgattuk volna még, de a továbbiakban sem lehetett okunk panaszra, hiszen a kerekasztal-beszélgetésre meghívott vendégek humoruknál voltak.

Turczi István József Attila- és Prima Primissima díjas költő már számtalanszor bizonyította, igazi show-man, lazán vezeti ezeket a beszélgetéseket, a mellette helyet foglaló Vörös István, Tverdota György irodalomtörténész és Kun Árpád író esetében is így járt el. Először Vörös 2021-ben megjelent Nem ti kussoltok című kötetének keletkezéséről érdeklődött. A József Attila-díjas poéta elmondta, nem József Attila-kép élt benne ekkor, hanem József Attila.

Az őrület egy formája, amikor mész az utcán, nevetnek rád, s közben nem tudják, benned van József Attila. Szóval az írásban mindig van valami őrület.

Tverdota György megjegyezte, Vörös jól imitálja a legendás költőt, néha nekitámaszkodva, olykor eltolja magától, de mindig arra törekedve, mit lehet kezdeni az örökséggel, amelyet József Attila már nem élt meg, ez küzdelmes, mégis ezt választotta.

Túl vékony?

Vörös a beszélgetés egy pontján forgatta a kezében a lapot, nem csoda, hiszen pár perccel azelőtt kapta meg ő is.

– Úgy érzed, túl vékony? – kérdezte Turczi.

– Hát, lehetne duplaennyi – felelte Vörös István.

– Értem, már biztos van egy listád, kik nincsenek benne – vélekedett Turczi.

– Lényegében aki nincs, az nem írt, és ez nem esik jól – viccelődött Vörös István.

Horváth Csaba mindig érdekelte, ahogy Vörös képes újraírni, pontosabban hogyan képes a saját hangját úgy megjeleníteni, hogy közben eldugja. „Folyamatosan más stílusok, más költők mögé bújva. Túl ezen, vagy ezzel együtt, mindig csodáltam, ahogy már a vers formájában feszültséget kelt” – fogalmazott.

Kun Árpád elmondta, még 1981-ben ismerkedett meg a szerzővel. A Parnasszusba írt Sopron szerepe a világirodalomban című esszéje pedig egy szép emlék, megszépítve. Majd felolvasta azt, így tettek mások is, akiknek Vörösről szóló szövegét lehozta a lap, mint Horváth Csaba, Gintli Tibor és Márton László is. A jó hangulatú est hivatalos része Vörös István felolvasásával ért véget.

(Borítókép: Vörös István 2025. március 20-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)