Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardo családja Szicíliából származik, szegények voltak, és ő volt az első, aki egyáltalán a középiskoláig eljutott. Már gyerekként is világossá vált számára, hogy tanulással lehet kiemelkedni a szegénységből. Jó tanuló volt, szerette az iskolát, mert az tiszta, rendezett és kiszámítható, ellenben a gettóval, ahol azonban minden kaotikus volt. 

Küzdött az apjával

„Az egyik hajtóerő az apám, aki egy mindig a mának élő zseni volt. Imádott enni-inni, nem vetette meg a szerencsejátékot sem – amivel nem is lett volna baj, ha lett volna pénze” – mondta Zimbardo 2014-ben az Indexnek, hozzátéve, nagyon tehetséges zenész volt, de máshoz is értett: 1947-ben saját tévét épített egy kapcsolási rajz alapján. Utána azt találta ki, hogy tesz a nyolchüvelykes képernyő elé egy nagyítóüveget, hogy felnagyítsa a képet.

Jól is működött, de hiába biztattam, nem csinált többet, amit eladhattunk volna. Neki csak az első volt kihívás, az, hogy pénzt keressen vele, már nem motiválta.

Az egész élete tulajdonképpen arról szólt, hogy küzdött az apjával.

Ő beérte kevéssel, én többre vágytam; neki nem volt fontos a tanulás, nekem igen.

Fontos volt a jövője, és hogy megtanuljon hatékony és kreatív lenni. Az apjának végül be kellett látnia, hogy a fiának volt igaza: amikor a New York Universityn tanított, maga mellé tudta venni technikusnak.

Hat nap után

A stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971. augusztus 14-e és 20-a között végezték a Stanford Egyetemen, Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.

Ebben a legnagyobb szerepet Christina Maslach játszotta, aki fiatal pszichológus volt, nem mellesleg Zimbardo felesége, aki szintén meglátogatta a kísérleteket, ám döbbenten szembesült azzal, milyen kegyetlenül bánnak a „foglyokkal”. Mikor ezt szóvá tette, Zimbardo először védekezően reagált, végül belátta, hogy túl messzire mentek. Egy későbbi, BBC-nek adott interjúban ezt mondta:

Ha Christina nincs ott, valószínűleg nem állítottam volna le időben a kísérletet. Ő volt az egyetlen, aki elég bátor volt ahhoz, hogy szembeszálljon velem, és megkérdőjelezze, amit csinálok.

A történtek után Zimbardo számára világossá vált, hogy a hatalom és a környezet óriási befolyással bírhat még a tudósokra is. Felesége hatására döbbent rá, nemcsak a gonoszság mechanizmusait kell kutatni, hanem azt is, hogyan lehet jónak lenni egy igazságtalan világban.

Philip Zimbardo 2024-ben San Franciscó-i otthonában, családja körében, békés körülmények között, 91 éves korában halt meg.

Most pedig tesztelheti, mennyit tud Philip Zimbardóról.

(Borítókép: Philip Zimbardo 2007. március 7-én. Fotó: Paul Sakuma / AP)