Ebben a korszakban az emberek még tudtak hinni a csodákban

SD 0101
2025.03.25. 06:03
A Mágus – 1920 A káprázat születése című musicalt 2025. március 28-án mutatják be a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Vajon melyik az a katartikus pillanat, amikor egy tehetséges lélek elindul a vágyai által kijelölt úton és eldönti, hogy nem egy széken ül majd a színpaddal szemben, hanem kiáll nézői elé a világot jelentő deszkákra és elkápráztatja őket?

1920, a Nagy Gatsby-kor New Yorkja!

Ír bandák, olasz gengszterek, mindezek egy revüszínház misztikus kulisszái közül.

A 2025 márciusában színpadra kerülő nagyszabású, látványos show a kilencéves New York-i Erik McCallister ámulattal teli előadásélményéből merítkezve mutatja be a később fiatal férfivá érett utcai újságárus ki- és felemelkedését, tehetsége kibontakozását és a világsikerig tartó rögös út nehézségeit, írják a szervezők.

A kétszer 55 percben nagyszerű dalok (a zeneszerző Sebestyén Áron Fonogram és Artisjus díjas zeneszerző, a Nikola Tesla és a Vadak Ura musicalek társalkotója, a dalszövegíró Müller Péter Sziámi) és a 24 táncművész által alkotott hatalmas táncképek (koreográfus: Csörögi Márk – Netflix, Dance 100) segítségével bepillanthatunk egy revü, egy cirkuszszínház kulisszái mögé, főhősünkkel átélve nagy felemelkedéseket és csúfos bukásokat is.

mindezt abban a korban, a 20. század elején, amikor még romlatlan íze volt a varázslatnak, és az emberek tiszta szívből tudtak hinni a csodákban.

A produkció az alkotóstábnak és a legjobb hazai előadóművészeknek köszönhetően ízig-vérig profi és nagyszabású musical, amelynek hangulatát közel 85 négyzetmétertérben elhelyezett LED-fal emeli. A hol kacagtató, hogy megható történettel olyan kiváló zsenik előtt kívánnak tisztelegni, mint a magyar származású Harry Houdini vagy kortársa, a szintén régiónkból származó korszakalkotó tudós, Nikola Tesla.

A premier 2025. március 28-án lesz a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

(Borítókép: Járdány Vanda)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

2 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

3 órája

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.

34 perce

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

5 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

1 órája

  • Címlapon
Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

A boszniai Szerb Köztársaság elnökét februárban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

50 perce

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25