Egy fesztivál, amely a szörnyű körülmények között élő gyerekeken is segíteni akar
További Kultúr cikkek
-
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
- Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
- Meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban
- Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
- Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását
270 településen több mint 400 eseményen csendülnek fel a zene óriásának dallamai, határokon innen és túl, szerte a Kárpát-medencében, sőt Ausztráliától Amerikáig a világban szétszóródott magyarok is bekapcsolódtak már a Bach Mindenkinek Fesztivál által összefogott nagy közösségbe. A fesztivál sokrétűsége is egyedivé teszi a fesztivált, olvasható a szervezők közleményében.
Kovács Zalán László Artisjus- és Apáczai Csere János-díjas tubaművész, a Bach Mindenkinek Fesztivál alapító igazgatója elmondta, művésztársaival együtt mindent megtesznek, hogy
mindenki számára elérhetővé tegyék a zene óriásának csodálatos alkotásaiból áradó lélekemelő, gyógyító erőt.
A Zeneakadémiától a Gödöllői Királyi Kastélyig a leghíresebb koncerttermek mellett zeneiskolák, templomok és nyílt terek is otthont adnak rendezvényeinek. A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas kiválóságok és kivételesen rangos zenekarok tagjai mellett a jövendő művészígéretei és helyi közösségek elhivatott zenészei is közreműködnek a programokon. Ők együtt, közösen hozzák létre a csodás zenei alkotások által közvetített kultúraszeretetnek és az ebben való összetartozásunknak ezt a nagy ünnepét.
Mindennek hatására olyan kistelepüléseken is sikerült újból felébreszteni a kultúra iránti igényt, ahol anyagi és távolsági okok miatt nem volt korábban ilyen gyakorlat, de mára már nem csak várják, hanem elvárják a fesztiválprogramjait.
Bach születésnapja környékén, március 16–31. között van a fesztivál fő időszaka, ekkor zajlik a legtöbb esemény, de ezt követően egészen az advent végéig érdemes figyelemmel kísérni a további programokat. Közöttük nemcsak nyilvános hangversenyek, hanem például kórházakba vitt, a betegek lelki gyógyulását elősegíteni hivatott koncertek is megrendezésre kerülnek.

A Bach Mindenkinek Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható. Ugyanakkor hagyomány, hogy a szervezők egy nemes célú adományozás lehetőségére hívják fel a figyelmet.
Az idei év kedvezményezettje Kárpátalja Nagydobrony községében található Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon.
Az igen súlyos nehézségekkel terhelt országban szörnyű körülmények közé került gyerekeket mentenek meg és adnak nekik új esélyt az élethez. A Te is Segíthetsz! Támogató Alapítvány által a fesztivál eseményein gyűjtött, illetve a bankszámlájukra közvetlenül utalt támogatások kis- és nagyobb gyerekek sokszor elképzelhetetlen mértékű nélkülözéstől megmentve nyújtanak segítséget.