Meghalt Hetey László

2025.08.23. 16:57
Életének 84. évében meghalt Hetey László színművész – közölte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata. A művész hosszú, méltósággal viselt betegség után 2025. augusztus 22-én halt meg.

„Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, 2025. augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt HETEY LÁSZLÓ, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza város életműdíjjal kitüntetett színművésze” – közölte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata.

Hetey László 1942. február 12-én született Nyíregyházán. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot, majd két évtizeden át az Állami Bábszínház társulatának volt a tagja. 1983-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház meghatározó művésze lett, ahol több évtizeden keresztül alakított emlékezetes szerepeket.

Játszott többek között Jókai Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult című darabjában (Milton), a Koldusoperában (Peackock), a Hyppolit, a lakájban (Schneider Mátyás), Shaw Szent Johannájában (az inkvizítor), Müller Péter Szomorú vasárnapjában (Seress Rezső), Shakespeare Szentivánéji álmában (Puck), valamint számos kortárs magyar szerző művében is.

A színházi fellépések mellett televíziós produkciókban is feltűnt: láthatta a közönség a Kisváros című sorozatban és a Mátyás, a sosemvolt királyfi című filmben. Színésztársaival, a 2021-ben elhunyt Szabó Tündével és Bodnár Istvánnal közösen jegyezte A deszka szálkái című könyvet.

Hetey László munkásságát Nyíregyháza város életműdíjával is elismerték. A színház közleményében úgy fogalmaztak: emléke szívükben él, örökké velük marad.