
Pikáns titkok, botrányok és erotika: leleplezik Budapest rejtett történeteit
További Kultúr cikkek
A Dívány idén ősszel indítja el új irodalmi sétasorozatát, amelyen a résztvevők nem csupán Budapest ikonikus helyszíneit járhatják be, hanem az írók és költők kevésbé ismert történeteit is megismerhetik. A sétákat Bálint Lilla, a Múzsák a csók után című könyv szerzője vezeti, a programokat pedig minden alkalommal egy kávézóban záruló pódiumbeszélgetés követi, amelynek háziasszonya Kálmán Szonja, a Dívány főszerkesztője.
Az első séta október 10-én indul A dorbézoló Budapest – Botrányok és csillogás a századforduló mulatóiban címmel. A másfél órás program a főváros egykori mulatóinak világába kalauzolja a résztvevőket, felidézve azt az időszakot, amikor Budapest pezsgő éjszakai élete éppoly meghatározó volt, mint ma. A történetek középpontjában nemcsak a híres írók és művészek állnak, hanem azok a helyszínek és emberi sorsok is, amelyek meghatározták a korszak hangulatát.
Szerelmek és emlékek
A második eseményt október 17-én rendezik meg Szerelem és erotika a századelő irodalmában címmel. A séta a korszak legizgalmasabb szerelmi történeteit és kapcsolatait mutatja be, különös hangsúlyt fektetve Ady Endre életének fontos állomásaira. A program célja, hogy az ismert művek mögött meghúzódó emberi történeteket is közelebb hozza a közönséghez.

A sorozat harmadik állomása november 7-én várja az érdeklődőket Lágymányosi istenek – Karinthy, Kosztolányi és Devecseri Gábor világa címmel. A séta azt mutatja be, miként vált Lágymányos a magyar irodalom egyik különleges emlékhelyévé: néhány utcányi távolságon belül olyan alkotók gyermek- és ifjúkori helyszíneit járhatják végig a résztvevők, amelyek későbbi életművükre is jelentős hatással voltak.
A kötetlen pódiumbeszélgetésekben Bálint Lilla további történeteket oszt meg az adott korszakról és az érintett szerzőkről. A séták célja nem csupán egy-egy író életútjának felidézése, hanem az is, hogy a városrészek történetein keresztül elevenedjen meg egy-egy korszak hangulata. Ahogy Bálint Lilla fogalmazott, „egy város sosem csak annyi, amennyit a jelen épp mutat belőle”. A szervezők szerint a séták középiskolás kortól bárkinek izgalmas élményt nyújthatnak, aki kíváncsi Budapest történetére és a magyar irodalom kevésbé ismert kulisszatitkaira.
