11 milliárdból újítják fel a Zeneakadémiát

2008.10.22. 16:05

A Zeneakadémia teljeskörű rekonstrukcióját célzó 11 milliárd forintos támogatási szerződést írt alá szerdán Batta András, a Zeneakadémia rektora, Mosonyi Balázs, a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága főigazgatója, valamint Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A beruházás egy év múlva kezdődik és 2011 őszéig tart. A csaknem 10 milliárd forint európai uniós forrásból és a több mint 1 milliárdos önrészből négy ütemben megvalósuló rekonstrukció első lépéseként tavasszal indulhat el a Zeneakadémia Wesselényi utca 52. szám alatt található kiegészítő épületének felújítása. A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri központi épületének rekonstrukciója pedig a tervek szerint 2009 őszén kezdődik és várhatóan 2011 őszére fejeződik be. Erről egy előkészítő támogatási szerződést már júliusban aláírtak, az akkori tervek szerint a Wesselényi utcai épület felújítását még 2008-ben elkezdték volna. (FH)