Háromszor tapsolták vissza a Csárdáskirálynőt Bukarestben

2008.11.28. 12:26

Három-négy ráadásra is rákényszerítette a lelkes bukaresti közönség a Budapesti Operettszínház által bemutatott Csárdáskirálynő szereplőit – írja a kultura.hu portál. A csapat az Európai Zenés Színházi Unió tagszínházai számára a román fővárosban először megrendezett fesztiválon vett részt.

Az Élet szép című operettfesztiválnak a bukaresti Ion Dacian Operettszínház volt a házigazdája.  Az eseményen a Csárdáskirálynő mellett több, magyar részvétellel megrendezett előadást is bemutattak. Műsoron szerepelt a szentpéterváriak által játszott Lili bárónő és a bukaresti operettnek A víg özvegy című előadása. Mindkét produkciót Béres Attila, a pesti operettszínház főrendezője állította színpadra. A Budapesti Operettszínház énekművészei egy külön gálaesten is felléptek román, cseh és ukrán kollégáikkal együtt.

 

A kedd esti Csárdáskirálynő szereplői főként az alaposan kidolgozott, és rendkívül dinamikus táncjelenetekkel nyerték el a közönség tetszését. Az előadás "energiadússágát", a szereplők tánctechnikáját emelte ki a román közszolgálati rádióban Ecaterina Stan zenekritikus is, aki szerint a szereplők hangja ugyan nem volt kiváló, de egész este folyamatos kapcsolat létezett a közönség és szereplők között, így élő, és remek hangulatú előadás született a bukaresti operettszínház színpadán.

kép:operettszinhaz.hu