Kosztolányi-cikkeket fedeztek fel
Eddig ismeretlen Kosztolányi-írásokat közölt a Budapesti Negyed című negyedéves periodika. A most megtalált rövid cikkeket és publicisztikákat Kosztolányi a Pesti Hírlapnak írta a fővárosban megélt élményei alapján.
Azt hogy a szövegek léteznek, a Magyar Hírlap cikke szerint már Réz Pál, a Kosztolányi-életműkötet szerkesztője már negyven évvel ezelőtt is sejtette, sőt Harmos llona, Kosztolányi felesége már a hatvanas években megemlítette, hogy az író a Pesti Hírlapban az utca „bájos vagy furcsa jelenségeit" írja meg névtelenül vagy névvel.
A nyelvészeti és stilisztikai vizsgálatok alapján most kiderült, hogy az „-i." szignó alatt megjelenő publicisztikákat is Kosztolányi írta. A 219 most felfedezett írásból szemelvényeket közöl a Budapesti Negyed.