Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMorrissey összeesett szombati koncertjén
Kórházba szállították Morrissey-t, a The Smiths zenekar egykori frontemberét, aki szombat esti angliai koncertje alatt összeesett. Az ötvenéves énekes állapota stabil, közölték az orvosok.
Morrissey az angliai Swindon városban adott koncertjén lett rosszul a kezdőszám alatt. Szemtanúk elmondása szerint a Smith egyik nagy slágerét, a "This Charming Man"-t adta elő, amikor a szám vége felé térdei összerogytak, és a színpadra zuhant. Az énekest koncertzenekarának két tagja segítette le a színpadról.
A visszavonultan élő énekes 2009-ben már több koncertjét lemondta egy közelebbről meg nem határozott betegség miatt. A héten Londonban, és Birminghamben tartott koncertjeit pédául május végéről helyezték át.
Vasárnap délután a kórház arról tájékoztatott, hogy az énekessel egy orvoscsoport foglalkozott, "állapota sokat javult, és elhagyta a kórházat."