Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzombaton nyit az ötéves MikulásGyár
Kreatív programokkal, gyermekeknek szóló előadásokkal, koncertekkel és karácsonyi finomságokkal várja szombattól az adakozókat és a látogatókat az idén ötéves fővárosi MikulásGyár, Magyarország egyik legnagyobb jótékonysági akciója.
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Demszky Gábor főpolgármester, a rendezvény fővédnöke fogja ünnepélyesen megnyitni a látogatók előtt a MikulásGyárat a budapesti Felvonulási téren.
Itt gyűjtik december 22-ig az adakozók által felajánlott ajándékokat, tartós élelmiszereket, tisztítószereket, játékokat, ruhákat és könyveket - mindent, ami könnyen csomagolható és szállítható. Az elkészülő ajándékcsomagokat folyamatosan továbbítják a rászorulóknak.
A megnyitást beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott: mindenki olyan ajándékot hozzon, amelyet saját gyermeke karácsonyfája alá is odarakna, illetve amelyet ő maga is szívesen fogadna.
Az adományokat nem csak a Felvonulási térre lehet eljuttatni, hanem tizenkét hazai bevásárlóközpontba is: a gyűjtésben részt vesz az Alba (Székesfehérvár), a Csepel, a Debrecen, a Duna, a Győr, a Kanizsa, a Kaposvár, a Miskolc, a Nyír, a Szeged, a Szolnok és a Zala Plaza.
Az idei év újítása, hogy a Magyar Posta közreműködésével a kisebb települések lakóinak is lehetősége nyílik arra, hogy adományokkal segítse a rászorulókat - postaköltség nélkül. Az adakozók ugyanis bármely postán ingyen adhatják fel becsomagolt ajándékaikat, amennyiben a dobozra nagybetűkkel ráírják: mikulásgyár.
A Felvonulási téren számos érdekes programmal, tematikus napokkal szórakoztatják a látogatókat. Szombaton sportnap keretében válogatott magyar focistákkal találkozhatnak és játszhatnak együtt az érdeklődők, valamint elsajátíthatják egy hazánkban még kevésbé ismert sportág, a footsal alapjait.
December 19-én a triatlonnal ismerkedhetnek meg a MikulásGyár vendégei. Másnap a táncé lesz a főszerep: többek között a Madách Musical tánciskola és a Tornádó Dance tart bemutatót.
Naponta más-más énekes, zenész tart koncertet a MikulásGyárban. Fellép többek között Somló Tamás, Miller Zoltán, Jamie Winchester és Tóth Vera is.
A helyszínre látogató óvodás és iskolás csoportok találkozhatnak a Mikulással és segíthetnek az ajándékok csomagolásában is. A szervezők idén meghirdették az Év MikulásGyár-díját: ezt az az iskola nyeri el, amely a legtöbb ajándékot hozza el a gyárba. Az első három helyezett értékes kirándulást nyerhet.
Habsburg György elmondta: a MikulásGyár az elmúlt négy évben hihetetlen sikereket ért el. Tavaly az adományokból összesen 11 512 csomagot készítettek el a több száz önkéntes segítségével. Az ajándékokat a Vöröskereszt dolgozóinak segítségével a leginkább rászorulóknak juttatják el a különböző kisebb településekre, vidéki városokba.