Musicalpályázatot hirdet a Madách Színház

2009.12.15. 14:12

Új magyar musicalek megalkotására hirdet pályázatot a budapesti Madách Színház, a műfajban már jelentőset alkotó szerzők műveiből pedig a teátrum Best of koncertek címmel indít sorozatot - jelentette be kedden Szirtes Tamás, a teátrum igazgatója kedden.

Mint a Madách Színház vezetője a sajtóbeszélgetésen elmondta: tudatában vannak annak, hogy az alkotói pályázatok kiírása nem elterjedt gyakorlat Magyarországon, a kezdeményezéssel azonban nem a rentabilitás, hanem az értékteremtés a színház célja.

Sok szerzőnek csak egy lökés kell ahhoz, hogy elinduljon a pályán, reméljük, ezt az impulzust most meg fogják kapni - fogalmazott Szirtes Tamás.

A pályázaton megkötések nélkül bármilyen magyar nyelvű musicallel rész lehet venni, amelyet még nem mutattak be színpadon.

A jelentkezés határideje 2010. január 10., március közepére várják a készülő darab szinopszisát, öt dalát és egy jelenetét, majd augusztusra a teljes zenei anyagot és a szövegkönyvet. A Szirtes Tamás, Kocsák Tibor zeneszerző, Malek Andrea színművész, Müller Péter író, valamint Tihanyi Ákos koreográfus alkotta zsűri ekkor dönt a versenyben maradó művekről.

Szirtes Tamás elmondása szerint a kiválasztott musicalekből október végére 30 perces koncertszerű bemutatók készülnek, melyekhez a teátrum előadókat és technikai segítséget biztosít. A Madách Színház garantálja, hogy a díjnyertes darabot a 2010/2011-es évadban egészben is bemutatja a Stúdiószínpadon, de ha a mű értékei ezt indokolják, a nagyszínpadi bemutató sem kizárt - tette hozzá.

Az igazgató a teátrum másik új kezdeményezéséről is beszámolt. A Best of koncertek elnevezésű sorozatukban külön esteken nyújtanak válogatást a legsikeresebb hazai musicalszerzők dalaiból, természetesen a Madách művészeinek előadásában, esetenként a szerzők személyes részvételével.

A sorozat Dés László, Kocsák Tibor és Várkonyi Mátyás estjeivel kezdődik, de a teátrum további zeneszerzőket is szívesen fogad - jegyezte meg Szirtes Tamás. Mint hozzáfűzte, a létrejött produkciók a Stúdiószínpad repertoárjában maradnak műsoron.