Roma színházi találkozó kezdődött Pécsen

2010.06.17. 14:57



Négy napon át a roma színjátszásé lesz a főszerep Pécsen. Az Országos Roma Színházi Találkozót június 17-e és 20-a között rendezik meg először. Európa Kulturális Fővárosában az érdeklődők találkozhatnak mások mellett Szakcsi Lakatos Bélával, Szegedi Dezsővel, és láthatják a Reneszánsz Roma Műhely vagy a Karaván Művészeti Alapítvány előadásait.Most először lesz lehetőség romákról szóló darabok, illetve roma előadóművészek által játszott darabok nagyszabású szemléjére.

Csütörtök és vasárnap között a Pécsi Horvát Színház színpadán láthatja a közönség az előadásokat. Az érdeklődők megnézhetik Csemer Géza Gyűlölet nélkül című darabját a Reneszánsz Roma Műhely előadásában. A Karaván Művészeti Alapítvány a Hétköznapi-show - valahogy boldogulni című darabjával lép majd fel. A Czinka Panna Cigány Színház vándortársulata Szécsi Magda Csörgőkezű, Vödörjáró, Dobhasú című zenés gyermekelőadásával és a Gyere Josephine! című musicallel mutatkozik majd be. A Hókirálynő Meseszínpad Szécsi Magda Tavasztündér mosolya című darabját adja elő. Szegedi Dezső színházi dalbetétekből összeválogatott önálló estet ad majd.