Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVegyen mikrót EfZámbótól!
Ef. Zámbó István és a Volt fesztivál szervezői idén is jótékonykodnak. Most a három háztartási gép és egy kerékpár eladásából befolyó teljes összeget a hátrányos helyzetű gyermekek művészeti oktatásával foglalkozó alapítvány kapja meg. A nagyobb összeg eléréséért most egy héttel tovább, október 22-ig lehet licitálni az átalakított tárgyakra. Az árverés lezárásáig a műtárgyak a Gödör Klubban tekinthetőek meg, illetve az aukciós oldalon is találkozhatunk a fotóikkal.
A mikrohullámú sütő, a hűtőszekrény, a mosogatógép és a bicikli is a fesztivál elején kezdett új színben pompázni, ekkor vette kezelésbe őket ef. Zámbó István, majd a szentendrei műtermében fejezte be azokat szeptemberben.
Az árverést a vatera.hu gondozza. A befojt teljes összeget pedig az Igazgyöngy Alapítvány számlájára utalják.