Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÉletműdíjat kap a Ramones és Julie Andrews
Életmű Grammy-díjat kap Julie Andrews angol színésznő, Roy Haynes amerikai dzsesszdobos és a punkrock úttörőjének számító The Ramones zenekar.
Rajtuk kívül életműdíjban részesül Dolly Parton amerikai country énekesnő, a New York-i Juilliard Vonósnégyes, az 1960-as évek amerikai népzenei újjáéledésében élenjáró The Kingston Trio, valamint a 101 éves gospel legenda, a kanadai George Beverly Shea is.
A Ramones kivételével az összes életműdíjas kapott már korábban Grammyt. A díjat posztumusz kapja a Kingston Trio és a Ramones több alapító tagja is, az 1946-ban alapított Juilliard Vonósnégyesnek ugyanakkor két eredeti tagja még átveheti az elismerést.
A szervezők közlése szerint az életműdíjjal járó szobrocskákat Los Angelesben adják át 2011. február 12-én, egy nappal az 53. Grammy-ünnepség előtt.
A 75 éves Julie Andrews Hollywood egyik legnagyobb sztárja lett az 1960-as években a Mary Poppins és más filmmusicalekben alakított szerepeivel. A nála tíz évvel idősebb Roy Haynes több mint hatvan évet átfogó karrierje során a dzsessz olyan nagyságai mellett dobolt, mint Miles Davis, Thelonious Monk és John Coltrane.
A New Yorkból indult The Ramones az 1970-es években gyorsan pörgő számaival élen járt a punkrock kibontakozásában. A négyfős zenekar, melynek tagjai mind felvették a Ramone vezetéknevet, számos alkalommal változtatott felállásán. Három alapító tag, Joey, Johnny és Dee Dee Ramone három év leforgása alatt hunyt el az elmúlt évtizedben.