Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
|
| 'Viszonylag' jó fizikumra van szükség |
A gyors és könnyű siker igérete sokakat rávett arra, hogy borsos árakat fizessen a világ tetejére való feljutásért. A ,,gyorsan" és ,,könnyen" persze azért legalább egy hónapig tart és teljességgel kikészíti az arra vállalkozót, de úgy látszik, hogy a hírnév sokakat csábít arra, hogy alábecsüljék a végtelennek tűnő harcot az Istenasszonnyal.
Az 1996-os év mászóira azonban igencsak rájárt a rúd. Nyüzsögtek a turisták a hegyoldalon. Kezdetben úgy tűnt, hogy valóban minden rendben lesz. Felmennek, lejönnek és lehet bontani a pezsgőt, mehet az (ön)tömjénezés. Mert hát mégiscsak a világ tetejét járták meg ők. Hogy mindez nem így lett, és miért nem így lett, kik hibáztak, hol hibáztak, arról számol be Jon Krakauer, - egyike azoknak a szerencséseknek, akik túlélték a leereszkedés közben kitört vihart.
|
| Csakis az emberről szól és nem a hegyről |
A könyv bolond, de ugyanakkor hősies erőfeszítések krónikája. Mindazonáltal csakis az emberről szól és nem a hegyről, bármennyire misztifikálható és megszemélyesíthető lenne is a Csomolungma. Eddig még mindig a mohamedek mentek a hegyhez, sosem fordítva. És a belső kényszereken kívül semmi más hajtóerő nem vezérelte őket. De ez a belső kényszer a legkegyetlenebb, legádázabb és sok esetben legpusztítóbb. Ez dolgozott a Himaláját megmászókban is, és ez hajszolta sokukat a halálba.
Mindenesetre, ha nem muszáj, ha nem túl nagy a belső kényszer, akkor inkább maradjatok 5000 méter alatt: ahhoz még túlzott akklimatizációra sincs szükség.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
