Buńuel-centenárium

Luis Buńuel, a szürrealista filmművészet úttörője

A szépreményű ifjú, aki egy hétgyermekes család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot a spanyol Calandában, valószínűleg nem is álmodott még eljövendő kétes sikereiről és hatalmas bukásairól, amikor Federico García Lorca és Salvador Dalí oldalán belevetette magát a madridi egyetem ígéretes, ám túlnyomórészt tragikus végű tehetségeinek világába. Miután a gondos szülők hozzá fűzött reményeit a jócskán alulteljesített agrármérnöki vizsgán egy hanyag legyintéssel elhessegette magától, a bölcsészek gondtalan életére átnyergelő Buńuel a filmművészet felé fordította lázas tekintetét és még lázasabban dolgozó elméjét.

Kétségtelen, hogy indíttatását a filmművészet iránt Fritz Langnak köszönhetjük, akinek Destiny című alkotása hatására Luis kapta a bőröndöt és - ahogy ez divat volt akkoriban a bohémkodni vágyó ifjú spanyol értelmiségiek körében - meg sem állt Párizsig. Kisebb, a színház világába tett nem túl sikeres kicsapongásai után (egy Manuel de Falla darab színrevitele) Buńuel végleg megvetette lábát a filmművészet ingoványos talaján. (Később persze, már híres rendezőként nem tudott elenállni a kísértésnek, és a hatvanas évek derekán több műben színészként is megcsillogtatta tehetségét.)

Párizsban töltött évei során Jean Epstein kísérleti filmes iskolájában kitanulva a mesterség csínját-bínját, több kevésbé ismert, ám figyelemre méltó alkotást készített tanárával karöltve. (Köztük Az Usher-ház bukása (La Chute de la Maison Usher) címűt, melyet feltétlenül muszáj megtekinteni e hét szombatján az Örökmozgóban.)

Nemsokára Buńuel is enged a "kor szellemének", és beáll az André Breton nevével fémjelzett szürrealisták sorába. Néhány barátjával együtt (köztük Dalí) elkészíti a hírhedt Andalúziai kutya című rövidfilmet (Un chien andalou, 1928.), melynek nemcsak forgatókönyvírója és rendezője, hanem zeneszerzője is. (A film egyébként egy korai verseskötete alapján készült.) Hab a tortán, hogy az első szürrealista filmként nyilvántartott alkotást maga Buńuel anyja finanszírozta. A polgárpukkasztó "remekmű" a kritikusok szerint "az avantgarde kritikája, kommersz neo-realizmus, horrorfilm és amerikai komédia" egyben. Buńuel saját bevallása szerint az "emberi álmokat és a vele azonos szinten ábrázolandó őrültséggel vegyülő normál éberségi állapotot" akarja megjeleníteni. Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, azon lehetne filozofálni, de egyszerűbb beülni a moziba és megnézni magát a filmet, ha netán nem látta volna valaki. (A gyengébb idegzetűek akkor hunyják le a szemüket, amikor a bicska a hősnő szeméhez közelít, és tartsák is csukva, jó szorosan, amíg nem hallják a film végét jelző mocorgást maguk körül.)

Luis Buńuel legismertebb filmjei

Andalúziai kutya (Un chien andalou, 1928) Aranykor (L'âge d'or, 1930) Las Hurdes, föld kenyér nélkül (Las Hurdes, Tierra sin pan, 1932) Gran Casino (1946) A kicsapongó atya (El gran calavera, 1949) Elhagyottak (Los olvidados, 1950) A megcsalt lány (La hija del engańo, 1951) Robinson Crusoe kalandjai (Adventures of Robinson Crusoe, 1952) Egy bűneset története (Ensayo de un crimen, 1955) Hajnalodik (Cela s'appelle l'aurore, 1955) Nazarín (1958) Viridiana (1961) Az öldöklő angyal (El ángel exterminador, 1962) Oszlopos Simeon (Simón del desierto, 1965) Egy szobalány naplója (Le journal d'une femme de chambre, 1964) A nap szépe (Belle de jour, 1966) Tejút (La voie lactée, 1969) Tristana (1970) A burzsoázia diszkrét bája (Le charme discret de la bourgeoisie, 1972) A szabadság fantomja (Le fantôme de la liberté, 1974) A vágy titokzatos tárgya (Cet obscur objet du désir, 1977)

Még le sem csengett az Andalúziai kutya által keltett jókora botrány, Luis máris újabb művel borzolja a kedélyeket: 1930-ban mutatják be utolsó közös filmjét Dalíval, az Aranykort (L'âge d'or), melynek előadásain a szélsőjobb rendszeresen szinte szétveri a bemutatótermet, és hiába a szürrealista eszmetársak lelkes védekezése, a párizsi rendőrfőnök kegyetlenül betiltja a vetítést. (A Dalíval történő elhidegülés állítólagos okai pedig kisebb nézetbeli különbségekben keresendők; nevezetesen abban, hogy Dalí, nem nézte jó szemmel Buńuel fricskáit, melyekkel szüntelenül ostromolta és "gyalázta" az egyházat.)

A botrányos tehetségre hamar felfigyelnek a nagy filmcápák is; Hollywood tárt karokkal fogadja Buńuelt, akit a Metro Goldwyn Mayer alkalmaz. Itt ismeri meg Einsensteint és Chaplint, gyorsan meg is nősül, és hamarosan két szép gyermek apjaként folytatja a filmcsinálást. Minthogy az amerikai normákhoz nem nagyon képes alkalmazkodni, Luis újabb antiklerikális alkotással, egy dokumentumfilmmel rukkol elő. Az 1932-es Las Hurdes, föld kenyér nélkül című film - letisztulva, szinte szürrealista felhangok nélkül - ecseteli a spanyol parasztok nyomorát, és fel-felvillantja az arannyal ki- és berakott katolikus templomokat.

Dolgozik a Paramount Picturesnek Párizsban, a Warner Brothersnek Spanyolhonban, majd a polgárháború Amerikába kényszeríti. Nincs túl sok szerencséje; hamar kirúgják két republikánus-párti, a spanyol polgárháborúról szóló film munkálatainak felfüggesztéséért, majd '42-ben a szinte kegyelemből kapott állásából (New York, Modern Művészetek Múzeuma) is távozni kényszerül. (Ez utóbbi Dalí könyvének köszönhető, melyben leleplezi az Aranykor rendezőjét.) Mindenféle szinkronmunkákból tengeti életét, még az amerikai kormánynak is dolgozik; a U.S. Armynak még dokumentumfilmet is készít.

E mintegy tizenöt éves nem túl dicső periódus után Buńuel végre magához tér, Mexikóba utazik és újra érdemi alkotásba kezd, bár első mexikói filmje, a Gran Casino teljes bukás, ennek ellenére lepaktál a társrendezővel, hogy szívügyét az Elhagyottakat (Los Olvidados) elkészítse. Pályája ettől kezdve újra felível; a film megkapja Cannes-ban a legjobb rendezés díját, majd olyan filmek követik, mint az Egy bűneset története (La vida criminal de Archibaldo de la Cruz), vagy a Galdós novellájából készült Nazarín, melynek nemzetközi sikerét látva visszatér Franciaországba és elkészíti egyik legjobb alkotását, a Viridiánát. Az Aranypálmával díjazott mű világsikere ellenére a hazai kritikák még mindig szentségtörőnek, szentséggyalázónak minősítik a filmet, és a spanyol cenzúra be is tiltja egész 1977-ig.

Buńuel-sorozat az Örökmozgó Filmmúzeumban

02.21. hétfő 16:30: Andalúziai kutya 02.21. hétfő 18:30: Egy bűneset története 02.21. hétfő 20:30: Hajnalodik 02.24. csütörtök 21:00: Oszlopos Simeon 02.26. szombat 18:30: Az Usher-ház bukása 02.27. vasárnap 16:30 A folyó és a halál 02.28. hétfő 18:30: Gran Casino 02.28. hétfő 20:30: Tejút cím: VII.ker. Erzsébet krt. 39.

A filmben feltűnik többek között Leonardo Utolsó vacsorájának paródiája; nem csoda, ha a cenzúra végigkíséri Buńuel egész munkásságát. Nem is forgat szülőhazájában egész 1970-ig, a Tristana elkészültéig. A nagyobb művészi szabadságot, és több anyagi eszközt nyújtó Franciaországban készült A nap szépe című alkotásnak is harminc év kellett, míg Martin Scorsese lefújhatta róla a port, a nagyközönség elé tárva újra Caterine Denevue bájait.

Bármennyire hihetetlen is, Luis Buńuel kalandos életútja során összesen két filmet forgatott hazájában, a Las Hurdest és a Tristanat. A legjobb külföldi film kategóriában Oscarra jelölt A burzsoázia diszkrét bája és az 1977-ben bemutatott A vágy titokzatos tárgya volt végül csak elegendő ahhoz, hogy Spanyolország keblére ölelje a tékozló fiút és elismerje kulturális munkásságát. Luis Buńuel 1983 július 29-én halt meg, mintegy félszáz még talán ma is botrányos és elgondolkodtató filmet hagyva maga után.

"Szabad vagy, azt hiszed. Ám szabadságod nem más, mint egy hóleplével tovaszálló kísértet. Amikor utánakapsz, kisiklik kezeidből, és nem marad más, csak pár nedves csepp az ujjaidon."

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!