Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Oscar-gálák legszebb pillanatai
További Cikkek cikkek
Az élő adás varázsa, hogy az Atyaúristen sem tudja előre megjósolni, mi fog történni benne. Az Oscar-gálák történetének egyik legmeghökkentőbb momentuma az volt, amikor az 1974-es díjátadón egy Robert Opal nevű 33 éves bajuszos fickó a győzelem jelét mutogatva pucéran átszaladt az éppen díjat átadni készülő David Niven mögött. A kamerákat azonnal elrántották a színpadról, Niven pedig így reagálta le az incidenst: "Ezen a férfin csak azért fognak nevetni, mert levetkőzött... és nem átallotta a világ elé tárni hiányosságait."
A 2004-es Super Bowl alatt előrántott Janet Jackson-mellbimbó volt az utolsó szög az igazi élő adások koporsójában, hiszen innentől fogva az amerikai tévékben öt másodperces késleltetéssel sugároznak mindent, elkerülve az ilyen malőröket. Az Oscar történetében utoljára 2003-ban lehetett beszólni, ekkor Michael Moore üzente Bush elnöknek, hogy szégyellje el magát az iraki háború miatt, de előtte sokan és sokszor elmondhatták a véleményüket tulajdonképpen mindenről. Ezek közül is kiemelkedik Marlon Brando 1973-as húzása, amikor is el sem ment a díjkiosztóra, hanem egy indián lányt küldött el maga helyett, aki a színész utasításainak megfelelően megtagadta a szobor átvételét azért, mert az amerikai kormány nem bánt tisztességesen az őslakosokkal.
Nem Brando volt az első színész, aki nem vette át a díjat (de ő volt az utolsó): George C. Scott 1971-ben a Patton című film címszerepéért neki ítélt díjat nemhogy át sem vette, el sem ment a gálára, mert véleménye szerint színészeket versenyeztetni egy díjért kapitális baromság, és egyébként is, hokimeccs volt a tévében.
A legrövidebb köszönőbeszédről is meg kell emlékezzünk, hiszen pont a végletekig elnyújtott hálálkodások miatt volt eddig ilyen lyen hosszú a gála (átlagosan három és fél óra szokott lenni, de 2002-ben 4 óra 17 percig húzták, idén viszont már a színfalak mögött, egy kamerába bámulva köszönhetik meg a sok jót anyunak és a tejes embernek a nyertesek). Joe Pesci viszont nem egy szószátyár alak, és 1990-ben (a Nagymenőkben alakított szerepéért ő kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot) csak ennyit mondott: "Hatalmas megtiszteltetés ez. Köszönöm."
A legnagyobb meglepetések sora szinte végtelen, meg eleve, ez valahol egy igen szubjektív műfaj, hiszen mindenkinek mások a preferenciái. Az viszont vitathatatlan, hogy amikor 1977-ben az Elnök emberei, a Hálózat és a Taxisofőr helyett a Rockynak adták a szobrot, egy pillanatra mindenkiben megállt az ütő. 33 évvel később is.
Elég nagy taplóság a másikat félbeszakítani ha éppen beszél, még nagyobb tiszteletlenség, ha ezt egy olyan idős úriemberrel szemben követi el az ember, mint Martin Landau, de a gyökérség teteje az, amikor ezt egy élőben közvetített gálaműsorban teszi meg a rendező. Landau éppen Bela Lugosinak köszönte volna meg az isnpirációt, amit az Ed Woodhoz neki nyújtott, ráadásul még rá is szólt a zenekarvezetőre, hogy esze ágában ne legyen félbeszakítani.
Landau legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjához kapcsolódik a legőszintébb reakciók egyike is: Samuel Jackson annyira biztos volt abban, hogy ő fog nyerni a Ponyvaregényért, hogy amikor bejelentették a győztes nevét, döbbent arccal csak ennyit tudott kinyögni: "Nabazdmeg."
A legfickósabb díjazott minden bizonnyal Jack Palance, aki az Irány Colorado! című filmben nyújtott alakításáért kapott egy szobrot, majd 73 éves korát meghazudtolva lenyomott pár egykezes fekvőtámaszt a színpadon. Palance kemény legény volt fiatalkorában is, a II. világháború idején kénytelen volt kiugrani egy B-24-es bombázóból, mert az lángra kapott egy gyakorlórepülés során.
Az egyik legkínosabb esemény Tom Hanks 1994-es köszönőbeszéde, illetve annak következménye volt: Hanks a Philadelphiában nyújtott alakításáért kapott díjat megköszönve megemlítette Rawley Farnsworth nevű gimis tanára nevét, akiről a Philadelphia homoszexuális karakterét megmintázta. A probléma ezzel csak annyi volt, hogy a derék tanár gondosan titkolta, hogy a saját neméhez vonzódik (1994-et írtunk). Az elszólást később az In & Out című filmben is feldolgozták.
Az egyetlen döntetlenre 1968-ban került sor: Barbra Streisand és Katherine Hepburn pontosan ugyanannyi szavazatot kapott a legjobb női főszereplő kategóriában, így mindketten kaptak egy-egy Oscart.
Rob Lowe nevéhez fűződik az "ezt nincs az az Isten, hogy komolyan gondolták" kategória megnyerése: az 1989-es gálát nyitó zeneszám eleve kínos és vállalhatatlan volt a borzalmas jelmezekkel és giccses aláfestő zenével, de amikor Lowe a színpadra perdült, és egy Hófehérkének beöltözött csajjal belecsapott a Proud Mary című kiváló nóta átíratába, az egyszerre volt felfoghatatlanul vicces és megdöbbentő.
A végére nézzünk meg pár rekordot, csak szárazan, listamániás olvasóink kedvéért:
- A legtöbb díjat nyert filmek: Ben-Hur (1959), Titanic (1997) és A gyűrűk ura: a király visszatér (2003) 11-11 szoborral.
- A legtöbb díjat nyert színész: Katherine Hepburn (4)
- A legtöbb díjat nyert alkotó: Walt Disney (26)
- A legtöbbször nevezett színész: Meryl Streep (16)
- A legtöbbször nevezett alkotó: John Williams zeneszerző (45)
- A Grand Slam nyertesek (legjobb film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyv): Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), A bárányok hallgatnak (1991)
- A legfiatalabb nyertes: Tatum O'Neal (tízévesen, 1973)
- Legidősebb nyertes: Jessica Tandy (80 évesen, 1989)
- A legrövidebb főszerep, ami Oscart ért: David Niven (1958) mindössze 15 percet és 38 másodpercet volt látható a Separate Tables című filmben, mégis megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.