Hat Oscar mellé negatív bevételi rekord
További Cikkek cikkek
Kathryn Bigelow nemcsak az első Oscar-díjas női rendező, filmje pedig a legjobb film, negatív rekordja is van: a Variety számítása szerint A bombák földjén az eddigi legrosszabb bevételt produkáló fődíjas film az Oscar-történelemben. A 15 millió dollárból forgatott tűzszerészmozi a 2008-ban kezdett fesztiválkörutak óta csak 21,35 millió dollárt termelt. Mindezt úgy, hogy januárban már dvd-n is kijött, a Summit Entertainment pedig az Oscar-láz idején újra levetítette 274 moziban. A tavalyi győztes Gettómilliomost is 15 millió dollárból forgatták, de 377,4 milliós bevételt produkált. A 2007-ben taroló, 25 milliós, nem éppen könnyed szórakozást hozó Nem vénnek való vidék bevétele 162,1 milliónál állt meg.
A Variety cikke szerint bármelyik fontosabb kategóriájú Oscar megszerzése jelentősen megdobja a nézettséget: egy legjobb rendező vagy főszereplő felér egy 11 millió dolláros csekkel, míg a legjobb film díja a tapasztalok szerint 20-50 millió dollár extra bevételt generálhat.
"A magyar piacon nagyon sokszor volt már, hogy egy Oscar-jelölés vagy esetleg díj sem segítette a filmet - mondta Ádám Bernadett, az Intercom marketing és kommunikációs igazgatója a hazai helyzetről. - A sötét lovag se hozott sokat az Oscarra időzített re-release-zel. A januárban induló Titanicot pedig Oscar nélkül is műsoron tartották volna még a mozik márciusban, hiszen ugyanúgy telt házzal ment, ahogy most az Avatar."
A hétvégén is 17 830 nézője volt itthon a világ legnézettebb filmjeként elkönyvelt Avatarnak, úgy, hogy nálunk 12. hete van műsoron, és úgy, hogy az Alice Csodaországban miatt sok moziban már nem, vagy csak alacsony előadásszámmal játsszák. A film magyar össznézőszáma 1 041 811, azaz a Titanicot nálunk is már rég megelőzte, sőt az első Harry Pottert is lerázta. Nálunk is lehet még 50-60 ezer néző, aki megnézi az Avatart, de lassan nincs olyan ember, aki ne látta volna, Oscar ide vagy oda.
"Az viszont biztos, hogy A bombák földjénnek jót tesz az Oscar, és nemcsak külföldön lesz sokkal inkább eladható, mint eddig volt, hanem nálunk talán azok a mozik is műsorra teszik, amelyek eddig nem tették" - tette még hozzá Ádám Bernadett. „Eddig csak 10 ezren nézték itthon a premiertől eltelt két és fél hétben 4 kópián Budapesten – ismertette A bombák földjén magyar viszonyokhoz képest is alacsony nézettségi adatát Csurdi Gábor, a Budapest Film forgalmazási vezetője. - Az Oscar-díjaknak köszönhetően úgy ítéljük meg, a végső nézőszám 20-30 ezer lesz.”
"10 ezer nézőt várunk Magyarországon az áprilisban mozikba kerülő Egy lányról című filmtől is "– mondta még az inkább független filmeket forgalmazó szakember a szintén lowbugdetes (6,8 millió dollárból készült), legjobb film kategóriájában jelölt darabról.
Tapasztalatai szerint az Oscar-jelölések itthon is növelik a film ismertségét, erre egy 32 millió dollárból készült film példáját hozta: „Tavaly A felolvasó sikeréhez egyértelműen hozzájárult az, hogy az átadás után mutattuk be: 36 ezer nézőt hozott.” Vagyis a Variety megállapítása, hogy az Oscar nagyot dob a nézőszámon, inkább a kisebb költségvetésű filmekre áll.
A 30 millió alatti költségvetésű filmek Oscar-esőjét Clint Eastwood négy kategóriában győztes Millió dolláros bébije indította el 2004-ben: a gyártási költség 30 millió, a bevétel 216,7 millió volt. 56 milliót hozott a jelölés után, még plusz 35 milliót a díjazást követően.
Előtte évtizedeken keresztül az épp aktuális, nagy költségvetésű és rekordbevételt hozó szuperprodukció kapta a legjobb film díját. Ilyen volt a Tégla, a Gyűrűk ura - A király visszatér, a Titanic, a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor, és ezek a filmek az Avatarhoz hasonlóan már eleve igen nézettek voltak. A gyengébb bevételű, kis költségvetésű győztes filmhez messze kell visszamenni, 1987-hez: ez Bertolucci Utolsó császára volt, 25 millióból készült, 43,9 milliót hozott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
A színésszel A Fehér Lótusz új évada kapcsán beszélgettünk.
tegnap, 19:24
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson
Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.
február 6., 17:09
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
tegnap, 11:40
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Mindeközben
A Kiképzés honvédjével alkot egy párt a Jóban Rosszban sztárja, már össze is költöztek
tegnap, 10:38
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt
A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
február 6., 12:34
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Mindeközben
Szandi a házasságáról: „Látszólag gondtalannak tűnünk, ám nekünk is vannak problémáink”
tegnap, 09:37
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
tegnap, 14:40