Nem nagy titok, hogy Tina Fey és Steve Carell kettősével nem nagyon lehet mellélőni, a televíziózás két legviccesebb komikusa (egyikük a Hivatal amerikia verziójában látható, a másik a Stúdió című, többszörös Emmy-díjas sitcomban) többször bizonyított a filmvásznon is. Ahhoz, hogy a Párterápia működhessen, azt kellett tenniük, amit a tévében is csinálnak: hozzák az átlagember figuráját, akivel a nézők 99 százaléka tud azonosulni.
Carell alakítja a melóból fáradtan hazaérkező, kétgyerekes irodistát, akinek arra sincs energiája, hogy hetente egyszer új éterembe vigye el a nejét, marad inkább a jól bevált törzshelynél, a hétről hétre ismétlődő halvacsorával. A szex sem a régi már, meg semmi sem, az ingatlanügynököt játszó Fey sem erőlteti már meg magát az ágyban, mert minek, beállt az életük az unalmas, kispolgári létre, amiről mindketten tudják, hogy nem jó, de már arra sincs energiájuk, hogy a váláson gondolkodjanak.
Ezt a kényelmes állóvizet kavarja fel egy apró félreértés: az egyik heti rutinvacsorára nem a kertvárosi törzshelyen, hanem egy puccos belvárosi étteremben kerítenek sort, ott, ahol a kovácsjánosok foglalással sem jutnak asztalhoz – kiadják magukat hát egy másik párnak, és innentől elszabadul a pokol. Tripplehornék (James Franco és Mila Kunis) ugyanis bűnözők, egészen pontosan zsarolók, akik egy maffiózót akarnak levenni párezer dollárral, és velük tévesztik össze Fosteréket, akik innentől kezdve az életükért futnak, mert a nyomukban van a maffia.
A történet fordulatait nem lőném le, minden jelenetben van valami, amin hangosan lehet röhögni,. Carell és Fey lubickol a szerepben, és a mellékszereplők (a folyamatosan félpucér Mark Whalberg, Kristen Wiig, Will Fichtner és a már említett James Franco és Mila Kunis) is méltó partnerek a gegparádéban. A film legjobb pillanatai azok, amikor az egyik hihetetlen szituációból a másikba botladozó két szerencsétlen próbál úgy viselkedni, mint akik tudják, hogyan kell reagálni az adott helyzetben, és közben annyira idétlenek, hogy az hihetetlen.
A Párterápia nem fogja megújítani a vígjáték műfaját, és nem hoz olyan poénokat sem, amiket eddig nem ismertünk volna, de a színészek láthatóan annyira élvezték a szerepüket, hogy nem lehet nem szeretni állandó idétlenkedésüket. Amikor Fosterék és Trippelhornék végre összetalálkoznak, a színészek majdnem elröhögik az egyébként is iszonyú vicces párbeszédeket, csak tessék figyelni James Franco arcát. Másfél órányi kikapcsolódásra jobb receptünk momentán nem nagyon van a Párterápiánál. Értékelés 8/10.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
