Mi a román rendezők genetikai kódja?

Az olvasónak sokáig úgy tűnhetett, hogy Cannes-ban csak a Robin Hoodról beszélnek, de ez nincs így. Tehetséges emberek ügyes filmjeiért áll sokáig sorba az ember, és hajtja a kíváncsiság, hogy mibe fut bele. Vannak, akik minden filmre előre felkészülnek, én erre képtelen vagyok, így minden nap megnézem a másnapi sajtóanyag-ömledvényt a fesztiválpalotában lévő szekrényemben, és gyors érzések alapján válogatok. Rögtön a fesztivál elején belefutottam így egy filmbe, ami megkap és nem ereszt. Az, hogy egy román filmtől kapjuk mindezt, az már nem meglepő, mert évek óta valami titkos, Bukarest környéki laboratóriumban hosszas kísérletezés után állítják elő a társadalmi és magánéleti kérdésekre érzékeny, jó ízlésű rendezőket. Ha lenne egy kis eszünk, akkor Czeizel Endrét már most elküldenénk egy papírlappal, hogy géntérkép nélkül vissza ne térjen.

Érintésből filmet forgatni

Finom és megmagyarázhatatlan, de párkapcsolatokat titkosan működtető érintésekből építette fel A Kedden, karácsony után (Marti, dupa cracion - 8/10) című filmet a tehetséges román rendező, Radu Muntean, ezzel elérte, hogy szinte csak ezzel, az Un Certain Regard szekcióban vetített filmmel, és az abban látott érintésekkel foglalkozom. Ahogy a nő lábával megsimogatja férje arcát, ahogy a meztelen férfi péniszét a hajvágás után a nő még visszanyúlva megérinti, vagy amikor a nő a férfi bátortalanul kitartott tenyerébe úgy temeti arcát, hogy a megcsalás mellett saját, férje és gyereke teljes története is belenehezedik.

Annyira hétköznapi a történet, hogy attól lehetett tartani férj párhuzamos életet él a felesége és kislánya mellett, beütött a szerelem, nincs mit tenni. A nincs mit tevésről filmet készíteni sokféleképpen lehet, de ilyen intimitást teremteni nehéz. Ehhez kellenek színészek, egy nő és egy féri, akik a kamera előtt úgy viselkednek, mintha tíz éve együtt lennének, ez nem színjátszás. A férjnek el kell mondania a feleségének és a gyerekének, hogy lelép, vagyis döntést kell hoznia. A legnehezebb dolog, erről forgasson, aki bátor.

Korea a teljes idegösszeomlás szélén

Koreában minden bonyolultabb és idegenebb ennél: a felsőosztályba tartozó család felvesz egy házvezetőnőt, a fiatal és szép Lee Eunyt, aki a Bret Easton Ellis-i világba csöppen bele: tisztaság, dizájn és európai kultúrsznobéria jelenik meg a hidegre és idegenre fényképezett filmben. A film pontos képe a mindenható férfinek, aki miután leszopatta kezében egy pohár vörösborral a terhes feleségét, átmegy a házvezetőnőhöz, hogy őt is megcsinálja. Minden körülötte forog, ő nem lehet vesztes, akkor sem, amikor kiderül, hogy becsúszik egy nem várt baba. Kegyetlenség és a fennmaradás kezd cinikus harcot a naiv és tiszta lánnyal, akinek a játéka kiemelendő. Nincs kapaszkodó Im Sangsoo melodrámájában, távolságot hozott létre, hogy rendesen képes legyen karikírozni a szereplőket, és így az általuk megjelent társadalmi közeget. (6/10)

Michael Moore álruhának is ronda

A társadalom és a politika volt a témája Cannes egyik minibotrányának, a Silvio Berlusconiról forgatott Sabina Guzzanti-filmnek (Draqiula - 6/10), mert a Berlusconi-kormány kulturális minisztere emiatt bojkottálja Cannes-t, bár ezt Cannes nem sajnálja. Michael Moore latinritmusban Bush helyett Berlusconival óriási vastapsra késztette a nézőket, pedig ennek a fajta koncepciófilmezésnek is megvannak a maga bajai. 2009. április 6-án óriási földrengés volt egy olasz városban, L'Aquilában, 308-an meghaltak, sokan megsérültek, viszont Berlusconi borzalmas elutasítottságát előbb megállította, majd megfordította. Guzzanti filmjében bemutatja, hogyan vette át a politikus az uralmat a téma felett, hogyan kötötte magát gazdaságilag és katonailag is a megújuláshoz, hogyan építette köré a hazug médiáját. Erre a fajta filmezésre szükség van a tévékben.

Színesek mint az éjszaka

A remek, ám mostanában betegesen kinéző francia színész, Mathieu Amalric (Szkafander é Pillangó, Quantum csendje) szuper témát talált, burleszkes sztriptíztánconsőket, akik humorosak, de nem szexisek, viszont elképesztően nőiesek a Turnée című filmben (5/10). Mimi Le Meaux, Dirty Martini, Roky Roulette és Kitten on the Keys a film színes elemei, Amalric egy almodóvari világot teremt velük, amikor az érzelmekkel és történetekkel feltöltve őket elindulnak műsorukkal Franciaországban. Hangulatos kolorlokál, erős, magával ragadó karakterek egy rendesen nem összepakolt filmben. A színpad és a szabadság úgy jár együtt, mint Cannes-ban a Maserati és a kétméter magas fotómodell, és ezt Amalric a lehető legügyesebben kihasználja, öröm nézni a képeit és a karaktereit, már csak a történetet kellett volna rendesen összepakolni, de az jó döntés volt a rendező úrtól, hogy önmagát helyezte Joachim szerepébe, aki sikeres tévéproducerként tér vissza Párizsba.