A kapzsiság nem jó, a Tőzsdecápák sem

Kivételesen jogos folytatás készült: Oliver Stone 23 évvel a híres Tőzsdecápák és nem sokkal a 2008-as Lehmann-botrány után elég erős anyagot talált a folytatáshoz. A rendező egy helyen azt mondta, filmesként érdekelné, mi történt 1987 és 2008 között a Wall Streeten.

A Tőzsdecápákat sokszor láttam, mindig Michael Douglas Oscar-díjas Gordon Gekkója miatt, aki ült a világ tetején a felhők között, és óriási kivagyisággal-cinizmussal irányított mindent a saját érdekei szerint, dőlt belőle az okosság. Huszonhárom évvel később Gordon Gekkót elhanyagoltan, egy gyűrűvel és egy óriási mobiltelefonnal épp kiengedik a börtönből, de a limuzin nem őt, hanem a dzsoggingos gengsztert várja. A világ megváltozott, ami azon is lemérhető, hogy Oliver Stone közben elfelejtett filmezni. Mi volt az utolsó jó filmje? A Minden héten háború? A Született gyilkosok?  A Nagy Sándor óta csak próbálkozik a különböző politikai és társadalmi kérdéseket vizsgáló filmjeivel, feleslegesen.

A Tőzsdecápák 2 sem jó, pedig nagyon szerettem volna, hogy az legyen. Két óra húsz perc nem segített sokat a válság megértésében, de azt megerősíthetjük, amit Stone a sajtótájékoztatón mondott: „Ez egy történet olyan emberekről, akik próbálják megtalálni az egyensúlyt a szerelmük és a pénzük hatalma között. ”

Sajnos a karakterekkel ellentétben Oliver Stone-nak az egyensúly megtalálása nem sikerül a filmben, amiben a gazdasági válságról szóló okosságok váltogatják az érzelgős apa-lány problémákat, néha pedig Gekko panaszkodik a New York-i luxusapartmanjában, hogy metróval kell mennie. Összevisszaság kiegészítve béna vágásokkal.

Greed is good – hangzott az első rész gekkói bölcsessége, ami a gazdasági válság után már nem tartható. Ezt Gekko is felismerte, írt egy könyvet erről: mesterségesen pumpáltuk a pénztárcánkat, semmi fedezetünk nem volt semmire, a hitelek elvittek mindent, kipukkadt a lufi. A pénzt spekulációkra használják, trükköznek minden kockázatvállalás nélkül. Ebben a világban él a tehetséges kereskedő, Jake Moore (az elképesztően ügyetlen Shia LeBeouf alakítja) és barátnője, Gekko lánya, Winnie (Carey Mulligan), aki egyszerre blogol és fektetne zöld ügyekbe.

A történet családi szála a végleges kidolgozását tekintve nem túl érdekes, pedig hangsúlyosabb a pénzügyi trükközésnél. Az Egy lányról című filmben nyújtott alakításáért Oscarra jelölt Carey Mulligan utálja az apját, többek között azért, mert elfelejtett apa lenni, valamint őt okolja testvére öngyilkosságáért is. Michael Douglas is azt hangsúlyozta, hogy a film megmutatja, milyen hatással van a pénz a családra, hát azt megmutatta.

A transformerektől színészkedésével nem különböző Shia LeBeouf riadt tekintetét hozta a Wall Streetre is, de szerencsétlenségére három komoly, súlyos színésszel kell közös jelenetekben játszania, és messze nem kapott annyi lehetőséget, mint annak idején Charlie Sheen, aki most is felbukkan Bud Foxként. Persze ha nem kap, akkor teremthetett volna magának Michael Douglas, Josh Brolin és Frank Langella mellett, ami lássuk be, még nehezebb feladat.

Stone terjengős filmjét ezek a színészek kicsit elviselhetőbbé teszik, Michael Douglas mindegyik jelenetében tud valami emlékezeteset nyújtani, előbb laza, majd szemét alak, végül még majdnem hazavágják a karakterét, de ő akkor is maga Gordon Gekko. Új bölcsességei is vannak: „A spekuláció minden gonoszság anyja”, „A börtönben egy dolgot megtanultam: nem a pénz a legnagyobb vagyon, hanem az idő”. Meg Carey Mulligant, aki a következő évek egyik legfontosabb színésznőjévé fogja kinőni magát, és nem azért, mert rendkívül szép, . Bár ebben a filmben Oliver Stone direkt nem bízott rá semmit, ami nagy hiba volt részéről. Oliver Stone Tőzsdecápák-folytatásáért kár, Michael Douglas Gekkójáért viszont nem. A legendás film legendaértéke nem csökkent, de ha már hozzá nem tett a folytatás, akkor felesleges is.