Hatalmasra felzabált, kielégítetlen nőiség

További Cikkek cikkek

A hatalmasra felzabált ápolónő bábuja két napja izgatja a Croisette-et, vasárnap végre kiderült, hogy Kocsis Ágnes filmjének ő a főhőse. Az Un Certain Regard szekcióban bemutatott film sikeres volt, csak néhányan mentek ki, és nagy tapsot kapott. Megnéztük mi is a Pál Adriennt, és beszélgettünk a főszereplővel és a rendezővel.

Kocsis Ágnes a Friss Levegő után másodszor tért vissza Cannes-ba, most a rendkívül fontos Un Certain Regard válogatásban mutatták be a Pál Adrienn című filmjét a Piroska nevű óriási ápolónőről, aki az élettelenbe próbál valami életet vinni. És szerették a nézők, ahogy mi is.

A film egy óriási, magányos, az elfekvőben végstádiumban lévő betegeket kezelő ápolónőről szól, aki semmiben sem találja a boldogságot, de sokat eszik. A Pál Adrienn világát meghatározza a Fillenz Ádám operatőr teremtette kórházi fehérség, hipószag és túlvilági világosság, amiben hősnőnk, Piroska saját klumpájának ritmusára éli életét. A film hosszú, 140 perc, nyugodtan lehetett volna vágni belőle, a feszesség jót tett volna neki, ahogy egy korábbi lezárás is, mert a történet súlypontjai kicsit elvesznek a nagy és lassú folyamban. Ezért is különösen jó, hogy Cannes-ban kevesen mentek ki róla, sőt komoly tapsot kaptak az alkotók a végén. Itt ez a szokás: ha nem tetszik, kimész, ha tetszik, tapsolsz, egyszerű.

Csak zabál

Piroska életét nem az őt folyamatosan vegzáló élettárs zavarja össze, hanem az egyik betegének a halála, akit Pál Adriennek hívnak. Ugyanúgy, ahogy gyerekkori barátját. A finoman hangolt, lassú folyású sztori itt indul be a maga módján. Piroska keresni kezdi a barátnőt, hogy visszatérjen az egyetlen időbe, amikor még boldog volt. Ahogy nyomoz a volt osztálytársak bevonásával, úgy derül ki, hogy az emlékezet mindig megszépít, és ahány ember, annyiféle változata van ugyanannak a történetnek. Így miközben Piroska utolsó lehetőségként kapaszkodik a kedves emlékekbe, úgy veszik el tőle mindet volt osztálytársai. Közben zabál krémest, szendvicset, amit talál.

Hatalmasra felzabált, kielégítetlen nőiessége mellett az öreg, beteg testek kapnak még fontos, szimbolikus helyet Kocsis Ágnes filmjében, amely így sok szempontból rokon Pálfi György Taxidermiájával. Abban is az, hogy émelyegtem rendesen, ahogy a gennyes-véres kelés kezelésére rávágták az alkotók a krémesevést, majd jött a pelenkázás.

Egy nap alatt sztár

Kövér, színes, mosolygós és magabiztos Gábor Éva főszereplő, lelkesen mesélt nekünk a Filmunió cannes-i standjánál arról, tíznél többen megállították a Croisette-en, hogy közös fotókat készítsenek vele. Sikersztori az övé, mert ha nincs egy barátja a Facebookon, aki elküldi neki az infót, és nincs gyesen, akkor soha sem sétál boldogan a legmenőbb sztároknak kijáró figyelem közepette a világ egyik legfontosabb fesztiválján. De így történt: Kocsis Ágnesék már külföldön keresték a megfelelő színészt, de csak nem találták.

Gábor Éva egy mobilos cégnél dolgozik, előképzettség nélkül kellett eljátszania a teljesen kiégett, érzelemmentes ápolónőt, aki az elfekvőben lévő, végstádiumban lévő betegeket kezeli. A rendező el is küldte a főszereplőjét a tutiba, az öregek otthonában pelenkázhatott és kezelhetett felfekvéseket, de ezek nem voltak idegenek számára, mert édesanyja az egészségügyben dolgozik.

„Nagyon megérintett. Sokszor tudtam úgy nézni, mint egy filmet, vagyis mintha nem én játszanék benne” – mondta Gábor Éva, aki elárulta, hogy volt jelenet, amikor 40 fokos lázzal forgatott, és most is zavarta, hogy nem lett olyan jó benne. Mi nem áruljuk el, melyik az, mert észre sem vettük.

Kocsis Ágnes: Számomra a kövérség a szomorúság metaforája

Kocsis Ágnes (Forrás: www.festival-cannes.com)

Tegnapelőtt erről álmodtál, hogy ilyen lesz a cannes-i bemutató?

Nem emlékszem sajnos, hogy mit álmodtam tegnap. Viszont ez a legfontosabb fesztivál, úgyhogy mindenképpen jó jel, hogy beválogatták a filmet. Van egy nemzetközi forgalmazónk is, amely a fesztivál ideje alatt zajló filmvásáron próbálja eladni a filmet minél több országba. Ebből a szempontból is sokat számít a film fogadtatása. Úgy tudom, már vannak komoly érdeklődők.

A történet kiindulópontja mi volt: a halállal való foglalkozás vagy Piroska személyisége, ahogy megkeresi az egyetlen pontot, amikor boldog volt?

A történet vázát még 2004-ben írtam, és már akkor jelen volt benne mindegyik szempont: Piroska személyiségfejlődése, az hogy hogyan tanulja meg elfogadni önmagát, hogy a modern társadalmak mennyire nem képesek elfogadni a halál és a betegség létezését, s mindemellett az emlékezet szubjektivitásának és relativitásának kérdésköre is, amely mindig is nagyon érdekelt.

A főszereplő kiválasztásánál a testméret mennyire volt fontos?

Maga a történet megeshetne egy normál testalkatú emberrel is, azonban a túlsúly több réteget is hozzáad a filmhez. Számomra a kövérség a szomorúság metaforája, és annak ellenére, hogy a sztereotípia szerint a túlsúlyos emberek mindig vidámak, én úgy érzem, hogy elsősorban a túlsúlyos nők igen gyakran bánatevők. A kövér embereket rengeteg előítélet övezi, és a film részben arról is szól, hogyan tudjuk magunkat elfogadni. Így, a mi főszereplőnk identitáskeresése egy kicsit bonyolultabb, mint egy átlagemberé.

Sokat játszol azzal, hogy a különböző érzékeléseket kevered: egyik pillanatban felfekvést tisztít Piroska, a másikban eszik, majd pelenkáz és újra eszik.

A film főhősnője, Piroska, ápolónő az elfekvő osztályon, és az évek során teljesen érzéketlenné vált a betegségek és a halál iránt, miközben depresszióját a mértéktelen evéssel kompenzálja. Így e kettő együtt óhatatlanul az általad említett kombinációt eredményezi.

Az eutanázia kétszer is szóba kerül, de érdemben nem foglalkozol a témával. Gondoltál rá, hogy esetleg komolyabb szerepet kapjon ez a vonal?

A forgatókönyvben egy icipicit (egy jelenettel) több volt belőle, de úgy érzetük, hogy nincs rá szükség. Ez inkább csak egy plusz réteget hoz be: mivel Piroska nagyon más, mint a többiek, mind a viselkedését, mind a külsejét tekintve, a körülötte lévők gyanakodva tekintenek rá, és mint ilyen esetekben gyakran, jelen van a bűnbakképzés. Ennél többet azonban még nem szeretnék elárulni, hiszen a filmet a közönség még nem láthatta.

Piroska világa teljesen hideg, rideg és érzések nélküli: mennyire volt nehéz ezt megteremteni díszletben és képben?

Egy kissé elemelt világot szerettem volna létrehozni, amely, akárcsak a Friss levegőben, vizuálisan is kifejezi a szereplők érzéseit, hangulatát. Fontosak voltak a színek, a kompozíciók, s emiatt természetesen a helyszínek kiválasztása is alapvető volt.

Mi kell ahhoz, hogy az Un Certain Regard után a következő bemutatód már a legnagyobbnak kijáró red carpeten legyen? Van olyan téma, tendencia, ami szerinted jobban érvényesül Cannes-ban, vagy amit tőled jobban elvárnak? Ne feledjük, téged itt szeretnek és figyelnek, ami lehet teher és öröm is.

Nem hinném, hogy valamit elvárnának, és nem is eszerint szeretném a következő filmemet elkészíteni. Megpróbálom majd a lehető legjobb filmet csinálni, ami tőlem telik. Van egy filmtervünk, de még nagyon sokat kell rajta dolgozni. Szóval ez még a jövő zenéje.

Bevallom, nekem a film hosszával volt egyedül problémám. Mi indokolja a 140 percet?

A filmben van egy erősebb történetszál, maga a keresés, amelyet végig kellett vinnünk, azonban emellett a lényeg a főszereplő személyiségfejlődésének pontos és érzékletes ábrázolása. E két sík kibontása megkívánja ezt a hosszt, ami egyébként 136 perc.