Milyen eséllyel küzdhet meg a cukifiú hét istenverte exszel?

Ha 14 évesen apám vagy egy idősebb fiú, esetleg egy kiégett férfi a kosárpályán szűk szavúan, de elárulta volna, hogy milyen nehéz a nők szívét és lelkét terpeszkedve elfoglaló exekkel, akkor ma sokkal boldogabb lennék. A mostani fiatalokat az osztályfőnöknő a szexuális felvilágosítás helyett bátran elviheti a Scott Pilgrim a világ ellen című munkára, mert a péniszgyűrűt ügyesen használó fiataloknak a lélek dolgait kell megismerniük, és az itt menni fog. A Vaskabátokat és a Haláli hullák hajnalát jegyző Edgar Wright a szórakoztató látszat és a gyors vágások ellenére leginkább a szemünket nyitja fel a nők fejében lévő mátrixról: az exek bármilyen valóságot képesek elrontani. Remek, Beckkel megíratott zenére kellőképpen pörgős és idióta módon meséli el a rendező, mennyire bonyolult dolog is a szerelem, ráadásul a képregénynél sokkal izgalmasabban, elképesztő mennyiségű utalással és poénnal.

A főhősünk, Michael Cera a korszak szerethető fiúalakja, se nem macsó, se nem férfias, se nem sármos, legfeljebb cuki a delfin vékonyságú hangjával, de a férfiak több évtizedes elesettségét nyilván tökéletesen hozza. Most huszonévesként gimnazistát pörget a féltehetséges zenekara mellett, ami az egyetlen időtöltése. Persze az is jobb a semminél, mert a lányokban tuti nem a szépen megbújó csodát próbálja felfedezni, de még nem is önmaga jobbik arcát, hanem csak céltalanul lődörög velük. Innentől fejlődésfilm is

Egy lánygenereáció hősalakja alakult ki Michael Cerában, mert bár mindig ugyanazt a karaktert hozza, legyen az a Juno, a Superbad vagy a Dalok ismerkedéshez, mégis jól áll neki a balekság, az anyátlanság és a vékony hang. Scott Pilgrim képregényalakját saját arcára formálta tehát a színész, még balekabb lett, ami inkább fegyvere, mint hátránya.

Egy gyors Facebook-kutatásban a következő válaszokat kaptam Michael Ceráról:

Anita: a lányoknak azért tetszenek az ufók, mert asziszik titokzatosak, akiket meg kell fejteni és valójában érdekesek, csak visszahúzódóak. persze az esetek 90%-ban valójában idióták, csak cera karakterei miatt reménykedünk abban, hogy létezik egyáltalán a maradék 10%. Mindenki nézze meg a Paper heartot is!

Ági:  szerintem isteni aranyos, és amennyire meg tudom ítélni, még jól is játszik. cuki, na.

Dorka:  Én túlkoros vagyok, de a szégyenlősségét, az introvertált báját, a kicsit nőies, mondhatni finom vonásait, azt, hogy nem játssza túl sosem, hogy figyel.

Évi: Én csak a fejét simogatnám meg...Szerintem a nőkben az anyai ösztönt ébreszti fel, az ember úgy vigyázna a naiv kis lelkére.

András: superbad, azt szeretik benne, hogy balek.

Hősünk tehát ilyen, és ez nem Scott Pilgrim, hanem a Cera alkotta Pilgrim, akinek az élete az egyszerűségről és a gameboy-életvitelről szól, amit nagyjából úgy foglalhatunk össze, hogy lineáris, egy cél, a lány megszerzése hajtja, világa színes, csillogó, amelyben ha kicsit odateszi magát, rendszerint eléri a bónuszt, sőt szintet is ugorhat. A gameboy-életvitel lényege, hogy ha elbuksz, akkor persze a gép a hibás, de újra tudod kezdeni, mintha semmi nem történt volna. A baj akkor történik, amikor meglátja a lila hajú lányt, Ramona Flowerst. Ilyenkor kerül minden fiú bajba, menthetetlenül elveszünk.

A férfipróbáló nőkben van valami közös, amivel képesek megvadítani még Scott Pilgrimet is, vagy Jim Carrey-t, legalábbis feltűnően nagy a hasonlóság az Egy makulátlan elme örök ragyogásában játszó Kate Winslet és a Ramonát alakító Mary Elizabeth Winstead között. Mindkettőnek nagyon színes a haja, képesek az életük minden egyes szerelmét, flörtjét, csalódását, magányos és boldog pillanatát a tekintetükbe sűríteni, még ha utóbbi csak egy félig felvázolt képregényfigura is. A Grindhouse és Die Hard 4 főszereplőjeként, konkrétan John McClane lányaként edződött színésznőtől nem volt elvárható, hogy hidegségével megőrjíti majd Pilgrimet, de sikerült neki. Ezt a javára írjuk.

A rendezőnek meg kellett küzdenie azzal, hogyan lehet lendületes és vicces úgy a filmje, hogy ne ragadjon le a történetmesélés szintjén, hanem túllépve azon, önálló vizualitással bíró filmet hozzon össze. Ügyesen vágott meg sok-sok ötletet. A film jelentős részét elviszi az elejétől kezdve feszes ritmus, csak a végére ül le picit a valahanyadik exszel folytatott összecsapás során a történet. A párbeszédben ügyes film a történet szempontjából fontos párbajokban sajnos kevésbé izgalmas, inkább bugyuta, de mintha nem is akartak volna sokat kihozni belőlük. Legalábbis a 7 ex mindegyike tök jelentéktelen figura, nem érezni a súlyukat se Ramona életében, se a történet szempontjából, pedig ha valaki küzdött már egy lány fejében élő exszel, akkor tudja, milyen bonyolult dolog is az. Mondjuk nem kell a hősnek mindig epikus csatákban győznie, főleg, ha egy kedves lúzerről van szó.

Ezzel a filmmel semmi baj nincsen, ha a helyén tudjuk kezelni. Például a képregényt ismerve nem vártam a Scott Pilgrim-filmet, ami hiba volt, viszont a filmet látva újra elővettem a képregényeket, és akkor ebbe most belesűrítettem mindent.