Tarr Béla utolsó világpremierjére készül

Azért indult az idei berlinin a cannes-i helyett, hogy még a filmszakma átrendezése előtt megmutassa a kormánynak és a világnak, hogy a szapult magyar filmgyártásból nemzetközileg elismert is akad?

Nem. Úgy  gondoljuk, ha már elkészült egy film, akkor kerüljön minél hamarabb a nézők elé, legyen meg a világpremierje minél előbb, és a későbbi, cannes-i fesztiválnak sem nagyobb a súlya, hogy érdemes legyen kivárni ezt a három hónapot.

Miért adtak ki közleményt több neves rendezővel a filmiparért felelős kormánybiztos Andrew Vajna és a filmstúdiók központosítása ellen a fesztivál előtt?

Ebben a pokoli helyzetben, amibe a politika a magyar filmet kergette, nem lehetett hallgatni tovább. Valamilyen módon már jelezni kellett a közvéleménynek, hogy a helyzet tarthatatlanná vált. Felhívni a figyelmet arra, hogy a demokratikus vívmányokat, amelyek létrehozásában részt vettünk, és amihez hozzászoktunk húsz év alatt, bedarálhatják.

Mondhatjuk, hogy a jövő filmgyártás tervében a művészfilm alulmarad a közönségfilmmel szemben?

Ezt eleve ostobaság kettéválasztani. Hogy a Hitchcock-filmeken keresztül magyarázzam el: ezek egyszerre jó thrillerek és egyszerre mutatják remekül az emberábrázolás és lélektani folyamatoknak a legművészibben megfogott formáit. Itt inkább amiatt kell aggódni hogy a magyar filmet uniformizálhatják és eltüntetik annak sokszínűségét.

A kormánybiztosnak kinevezett Andrew Vajnával konkrétan mi a gondja?

Mindenekelőtt maga a pozíció. Kormánybiztost gyarmatokra szoktak kinevezni vagy pedig rendkívüli állapot esetén. Egy plurális demokráciában tárgyalások útján, konszenzus teremtéssel szokták a problémákat rendezni. Egy kormánybiztos jelenléte már önmagában is diktátumot jelent. A magyar film egyébként sincs válságban, kitűnő rendezők, felkészült szakemberek sorra halmozzák a sikereket, a bérmunkákra specializálódott stúdiók dübörögnek, a magyar film elmúlt évtizedét a világban sikertörténetként jegyzik. Semmi nem indokolja tehát a rendkívüli állapot bevezetését.

Tény, hogy ön még mindig versenyez. A kérdés, hogy a korábban itt kapott díjai, a Sátántangóért járó Caligari-díj és a Werckmeister harmóniákért járó Berliner Zeitung-díj mekkora elismerésnek számítanak?

Én azt gondolom, hogy filmeket bármilyen módon versenyeztetni, és díjazni képtelenség. Hogy hasonlít össze az ember egy Tolsztoj regényt Prousttal? Összemérhetetlenek. Egy mű értéke így nem kifejezhető. A díjnak kereskedelmi értéke van, és nem a valódi érték fokmérője.

A Sátántangó mekkora kereskedelmi elismerést hozott?

Ezt én nem tudom megmondani, egy biztos, hogy a Magyarországon bűvös számot jelentő ötszázezres nézőszámnak a többszörösét teljesítette már a világban. Tizenhat éve folyamatosan vetítik Hongkongtól New Yorkig a mozik. Lassan már generációk nőttek fel rajta.

Milyen fesztiválelismerést említene, ami mint művésznek esett jól?

A rotterdami fesztiválokat tudom említeni, a nyolcvanas évekből. Szinte ott nőttem fel, a puszta jelenlét is jólesett: ez ugyanis sohasem a pénzről szólt, teljesen mentes volt a kereskedelmi jellegtől. Huub Bals, a fesztiváligazgató összegyűjtötte azokat a filmeseket, akikben megbízott, hitt, és ott összegyűltünk, néztük egymás filmjeit, szinte már családias hangulatban. Az összes igazi barátságomat onnan származtatom: ott találkoztam először például Jim Jarmusch-sal és Atom Egoyannal.

A mostani fesztiválon nincsenek nagy nevek versenyben, inkább fiatal rendezők. Ismerőse van köztük?

Nem, nincs. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy kiöregedtem. Új generációk jönnek, új ambíciókkal és én csak abban reménykedem, hogy a törekvéseik nem a világhoz való igazodásról, hanem annak megváltoztatásáról fognak szólni.

34 év filmezés után visszavonul?

A filmben a válasz.

Minden jellegzetességét beletette a filmbe, vagyis a válasz az összegzés.

Az is.

A torinói ló című filmjében Nietzsche életének egy epizódjára utal, amikor a filozófus egy ló bántalmazását látván megőrült. Hogy összegezné a filmet?

Ha Milan Kundera úgy fogalmazta meg regénycímében, hogy a Lét elviselhetetlen könnyűsége, akkor ez a film a Lét elviselhetetlen nehézsége.

A forgatás is nehéz volt?

Nem, az kifejezetten jó hangulatban folyt. Konfliktus és balhé nélkül készült el.

Nem omlott össze az agyagba épített kődíszlet és istálló? Nem halt meg a forgatás alatt a nagykőrösi vásárban választott főszereplő ló? Nem cserélték le forgatás alatt Derzsi Jánost?

Még túlzóbb legendák is terjengenek a filmjeink körül, de ezek mind nem igazak. Tény, hogy maga a forgatás egyszerre fizikai és pszichikai megterhelés, de egy dologra akkor is, azóta is ügyelünk, hogy soha senkit ne alázzunk meg, ne bántsunk meg. Hiszen pont az ellenkezőjéről csináljuk magát a filmet.

A hosszú snittek a védjegye, most mekkora lett a leghosszabb?

Mindegyik akkora, amit a belső aránya a ritmus, feszültsége elvár. 30 snitt van  a 2 és fél órában, mert ennyire volt szükség.

A költségvetése sem rengeteg állami pénzből állt össze?

430 millió forintból készült a film, ebből 130 millió az állami támogatás.

A TT Filmműhely nincs csődközeli állapotban a Mozgókép Közalapítvány tartozása miatt? A támogatásokat ugye közvetlenül a produkciós cégekkel vetettek fel.

130 milliót ítélt meg az alapítvány A torinói ló című filmnek összesen, vagyis ennyivel tartozik a projektért a bank felé, akik ezt hitelezték. Ez a törzstőke, de ha a bank azt látja, hogy kihátrál emögül az adósság mögül az állam, akkor a sor végén állót, a legkisebbet ütik le, a produkciós céget.

Mi a magyar filmgyártás problémájának megoldása?

Nem engem kell erről kérdezni. Hanem azt, aki veszi magának a bátorságot, hogy – szakmával való érdemi tárgyalások nélkül -  ilyen ügyekben döntést hozzon. Félreértés ne essék, csinálunk egy TT Filmműhelyt, aminek megvan az arca, ambíciója, és ez nekünk tökéletesen rendben van. Itt a saját házunk táján tudunk söpörni.

Akkor miért jelentkezett ön is tavaly az MMKA elnökének?

Nem jelentkeztem, több kollégám keresett meg. Annyit vállaltam, hogy összeszedem azokat a neuralgikus pontokat, amelyekre a megoldást keressük, és kidolgozok egy olyan javaslatot melyek megvalósítása esetén az alapítvány anyagilag függetlenedni tudna a politikától, vagyis hogy két lábon álljon, ne csak az állami költségvetésre támaszkodjon. Ez több érdekcsoportnak nem felelt meg. A filmesek a velük született szervilizmus okán is inkább az állami pátyolgatás útját választották Kőrösi Zoltán személyén keresztül. Személy szerint jól jártam: megspóroltam tíz év extra öregedést.

Mit csinált volna másként, mint az MMKA tavaly megválasztott elnöke?

Mindent: nem öntöttem volna ki például a gyereket a fürdővízzel. Nem neveztem volna az egész filmszakmát tolvajnak. De legelsősorban mindent megtettem volna annak a – 2013-ig tartó, 26 milliárd forintról szóló  -  támogatási szerződésnek az  érvényesítéséért amit a magyar állam az alapítvánnyal kötött és mind a mai napig érvényben van. De hát úgy látszik, hogy ez ma már nem számít.

Akkor mi számít?

Azok az értékek amelyeket az itt dolgozó alkotók, munkatársaikkal sminkesekkel, világosítókkal, sofőrökkel, szóval mindenkivel, aki ebbe a hatalmas családba tartozik, létrehozott.

Mihez kezd, ha visszavonul a rendezéstől?

Még nem tudom.