Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
A teljes összeg pontosan 31,8 milliárd dollár, amiből az észak-amerikai piac 10,6 milliárdot termelt ki (ez a 2009-es rekord beállítása), a fennmaradó összeg a világ többi részén eladott mozihegyekből tevődött össze. Miközben a nagy amerikai filmes szakszervezetek (DGA - rendezők, SAG - színészek, WGA - írók, PGA - producerek) új szerződésében szinte alig olvasható béremelésről, a stúdiók rekordbevétellel zárták a 2010-es évet.
A 8 százalékos globális bevételnövekedéshez leginkább az ázsiai piac tett hozzá, a statisztikák szerint 21 százalékkal több mozijegyet értékesítettek a térségben, mint 2009-ben. Kínában tavaly nagyon lelkesek voltak a mozilátogatók, az ázsiai bevételek 40%-át ők fizették be a pénztárakba, de Latin-Amerika sem panaszkodhat a maga 2,1 milliárdos hozzájárulásával. Az észak-amerikai piac vegyes képet mutat, hiszen a bevétel maga megegyezik az egy évvel korábbival, de ez kevesebb eladott mozijegyből jött össze. A csökkenés 5 százalékra tehető, ami nagyjából a 2008-as adatoknak felel meg.
A mozilátogatók száma az USA-ban és Kanadában is nőtt (összesen 222,7 millióra), de a 2009-ben jelentett 6,5-lel szemben idén már csak hat-hat filmre ültek be, köszönhetően a magasabb jegyáraknak (egy 3D-s premierfilm átlagos jegyára az USA-ban 20 dollár, azaz 3900 forint, Magyarországon 1850 forint körül mozog). Választék pedig bőven volt, az filmek korhatári besorolásáért felelős MPAA 706 filmet értékelt 2010-ben, bár ez a szám 11 százalékos csökkenést jelent 2009-hez képest.
Az észak-amerikai piac 10,6 milliárd dolláros bevételét nagyrészt a 3D-s filmeknek köszönhetik a stúdiók. A statisztikák szerint ezek a filmek 2,2 milliárd dollárt hoztak (az összbevétel 21 százalékát), kétszer annyit, mint az egy évvel azelőtt. Minden harmadik amerikai elmondhatja magáról, hogy már ült úgy moziban, hogy idétlen szemüveg volt a fején, de ami a legfigyelemreméltóbb, hogy a 2-17 év közötti mozilátogatók 64 százaléka látott már 3D-s filmet.
Az MPAA jelentése világszerte 150 000 mozivászonnal számolt, csak úgy, mint 2005 óta minden évben. Ami viszont újdonság, hogy ezek egynegyedére már digitális technikáéval vetítik a képeket, és 60 százalékok alkalmas 3D-s filmek bemutatására is.