Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A film abszurd, és nem azért, mert csak hatmillió forint állami támogatás volt rá (nem mintha Ozorai András producernek több támogatást kívánnánk, a Makk Károly tévéfilmjének teljes stábját is nagy csúszással fizette ki), egyszerűen már színdarabnak is abszurdnak szánta a rendező-forgatókönyvíró Pozsgai Zsolt. Pozsgai egyébként inkább forgatókönyvíróként ismert, olyan filmeket jegyzett, mint a Konyec, és olyan sorozatokat, mint a Kisváros, míg az utóbbi egy-két évben az alternatív színházak rá nem találtak.
Azért megnézném egyszer szélesvásznon, hogy Janus Pannonius miért és hogyan árulta el Mátyás királyt, de az elvonatkoztatott színdarab elvonatkoztatott adaptálása egy Szőke András-filmeket idéző természeti környezetben, kolbásszal hadonászó szereplőkkel utolsó esetben jelenne meg a szemem előtt. Ennek ellenére ezt is végig tudtam nézni, mert akciók helyett élvezhetőbb szócsatákat és időrendben megkavart, illusztrált eseményeket kapunk.
A csavarokat a film kezdőjelenetével tudjuk jellemezni: "Amilyen hülye vagy, királynak öltöztél" - mondja Janusnak az első percekben az anyja egy falusi vasútállomáson, miközben fia valójában hajléktalannak öltözött. És miközben az anyja, Vitéz Borbála emlékére az események előtt már nyolc évvel írt egy siratóéneket.
A tévéfilmben a pécsi püspök is nézője az eseményeknek, aki már nem emlékszik a történetre, mert mint lassan kiderül, a hajléktalan csoport közege az állomáson szimbolikusan azt sugallja, hogy Janus az élet-halál határán lebeg, Mátyás király meg vele párhuzamosan próbálja az okokat megérteni.
A film mozaikos epizódokkal idézi fel az 1471-es történet szomorú fordulatait: Vitéz János vezetésével Janus Pannoniusék Mátyás király megbuktatására esküdtek össze. Mátyás lecsap az összeesküvőkre, Janus elmenekül, de épp ő jár csak pórul: mindenkit elengednek, ő meg menekülés közben tüdőgyulladásban meghal.
Mindezt szópárbajok elevenítik fel, és ennél több akcióra ne is számítsunk két izgalmasabb - mármint színházi keretek között izgalmasabb - jelenetet kivéve: a váróban a rácsok mögé került 80 éves esztergomi érseket azzal fenyegetik, hogy fűrésszel szedik szét a mellkasát, a citrusillatú Janus pedig Mátyás 16 éves cseh feleségéhez néz be.
A párbeszédek egyre gördülékenyebbé válnak, ahogy ritkulnak a szlenges benyögések. A történelmi szereplők a haláluk után történtekről is tudnak, ami annyira nem eredeti ötlet (hisz ezt Mikszáth Új Zrínyiászától kezdve az István, a királyon át a Magyar vándorig sok műben elsütötték), de legalább lazán válik szerves részévé a darabnak.
Az üzenete általánosabb: az árulás - ami magyar hagyomány - kapcsolatokat tehet tönkre. Olyan konkrétumokat nem véltünk felfedezni, hogy Mátyás király Orbán Viktorral lenne azonos, vagy hogy a történet a 2006-os Fidesz-közeli eseményekkel alkotna párhuzamot.
A színészválasztással még dobott egy csavart Pozsgai a sztorin: az inkább katonához illő fizikumú Stohl András épp annyira nem illik a göthös Janus Pannoniushoz, mint amennyire az alacsony Mátyás királyként sem Szebeni János drabálisabb felépítése jutna eszünkbe (a műsorismertetőkben a király tévesen Máté P. Gáborként szerepel). Arról nem is beszélve, hogy a 80 éves érseket is egy 40-es színész játssza, és egy-egy színész több figurát is megszemélyesít.
A szereposztás mégsem rossz, még az intellektuális gőgöt is lenyeljük Stohl bulvárban megfuttatott lényétől. Ami meglepő, hogy a rendező nemcsak azt hangsúlyozza Stohlról, hogy vérprofi, hanem hogy sokkal jobb az alakítása az eredeti darabban főszereplő Őze Áronénál. A hasonlítgatás hátterében az is állhat, hogy Pozsgai szerint Őze hasonlóan árulta el őt a munkák alatt, mint Janus Mátyást.
A Janus maximum tévéfilmnek készült a Duna tévé és a Petőfi Színház részéről, kérdés, miért erőltetik a mozis bemutatót. A budapesti adatok részletezve: hétvégén öten az Urániában nézték meg két előadáson és két ember a Vörösmarty moziban szintén két előadáson látta.
Azért is érdekes a kérdés, mert hangjátékként még élvezhető is lenne, és akkor az eredeti helyszíneket és korhű ruhákat is odaképzelhetnénk Veszprém kádártai városrészének vasútállomása és a hajléktalannak titulált göncök helyett. Vitéz Jánost Visegrádba vetíthetnénk, Janust meg Velence felé.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
