Fáj, hogy az Oroszlánkirályt ki kellett hagyni

Ha nem omlik össze a magyar filmforgalmazás, akkor nem is készíted el ezt a filmet?

Már 1995-ben felmerült bennem az ötlet. A Filmvilág kiírt egy pályázatot, hogy valahogy méltó módon kéne megünnepelni a mozgókép száz éves születésnapját, már akkor eszembe jutott, hogy össze kéne rakni egy új történetet a film történetének legfontosabb alkotásaiból. De persze akkor ez csak egy ötlet maradt, abban az évben vettek fel a főiskolára, és egyébként is az akkori technológiával ez megvalósíthatatlan lett volna: a főiskolán még VHS-re forgattunk, nem voltak vágóprogramok és azt se tudtuk, hogy mi az a digitalizálás.

Aztán pár éve, amikor éppen nem volt olyan forgatókönyvem, amivel pénzért pályázhattam volna különböző alapokhoz, Leményi Réka forgatókönyvíróval összeültünk, hogy valóra váltsuk ezt a tervet. Aztán rájöttünk, hogy ez annyi idő és energia, hogy majd akkor csináljuk meg, ha már nyugdíjasak leszünk, és sok időnk van snittekkel pepecselni.

Négy-öt éve csak a forgatókönyv vázlatáig jutottunk, aztán leállt a magyar filmgyártás, és nekem nem volt más használható ötletem, amit iszonyatosan kevés pénzből meg lehet csinálni. Ezért belevágtunk.

Amikor elkezdtétek nézni a filmeket, már tudtátok, hogy biztos meg lehet érteni egy történetet úgyis, hogy folyton változnak a szereplők és a helyszínek?

Miután belefogtunk, körülbelül háromnegyed év telt el, amíg ki tudtuk próbálni, hogy tényleg képesek-e követni az emberek a történetet, ha folyamatosan változik a főszereplők külseje, de még a környezet is. Azt vettük észre, hogy nem csak a történetet lehet követni így, de még érzelmeket is át lehet adni. Aztán megpróbálkoztunk még egy karaktert behozni a történetbe a konfliktus miatt, kísérletezünk azzal hogy a karakter korával, vagy külsejével érzékeltessük azt, hogy most egy második férfi is került a sztoriba, de végül filmnyelvi eszközöknél maradtunk: egyszerűen a tér egyik és másik oldalán tartottuk a két karaktert, és a nézők máris értették, hogy melyik szereplő ki.

A film első perceiben persze a nézők azzal játszanak, hogy felismerik-e az eredeti filmeket, de nem lehet ezt bírni ezernégyszáz snitten keresztül, ezért egy idő után belefeledkeznek a filmbe, és átadják magukat az érzelmeknek. Ezt onnan tudom, hogy egy idő után már nem csak azon nevetnek, hogy milyen snitt követ egy adott snittet, de a történeten belüli poénokat is veszik.

Ismered a supercut műfaját? volt olyan videó, amiből merítettél ötleteket?

Láttam persze ilyen filmeket, és inspiráltak is, de én ennél valami többet kerestem: nem felsorolni akartam a filmeket, hanem egy új történetet akartam belőlük összerakni. A Velencei Biennálén például nagydíjas lett egy olyan alkotás, amely a különböző filmekben szereplő órákból rakott össze egy a pontos időt is mutató videóinstallációt, de ezek az alkotások mind a filmek felidézésével akarnak csak hatást kiváltani: én viszont egy új filmet akartam készíteni.

Sokat néztem például olyan videókat, ahol egy dalt különböző filmekből vágnak össze akár szavanként, de ezekben a videókban gyakran lassítanak, vagy gyorsítanak, hogy kijöjjön a dal, nálunk viszont a film szent volt, persze csak a vágástól vágásig. Volt bennük például gyakran olyan vágy, hogy megfordítsuk a képet, mert akkor a két szereplő egymásra nézne, de úgy döntöttünk, hogy ezeket az apró csalásokat sem engedjük meg magunknak.

A hollywoodi filmek közül sok közönségsiker került be a válogatásba, például az Avatar egyik snittjével kezdődik a Final Cut. A rendszerváltás utáni magyar filmek közül azonban egyedül a Kontroll fért be az ezernégyszáz snitt közé. Miért van ez, ennyire nem szereted a mai magyar filmet?

Négyszáz filmben nagyon nehéz összefoglalni a száztizenhat éves filmgyártást. A magyar film aranykorából, a hatvanas évekből nagyon sokk snitt szerepel a Final Cutban, a háború előtti magyar sikerfilmekől is idézünk, de a nyolcvanas évek filmterméséből is válogattunk. Nagyon sok filmről kellett lemondanunk az amerikai filmgyártás, vagy az angol mozi történetéből, és a magyar film még így is erősen túl van reprezentálva. Négyszázötven film tűnik fel a Final Cutban, ebből közel hatvan magyar alkotás.  Nehéz bevallani, de ennyire azért nem erős a magyar filmgyártás, egyszerűen arról van szó, hogy  magyar filmrendezőként ezek az alkotások különösen nagy hatással voltak rám.

Nagyon sok filmről le kellett mondanunk, például Jancsó Miklóstól végül csak a Csillagosok, katonákból került be egy rövid snitt, pedig nagyon szerettem volna a Szegénylegényekből is idézni. A rendszerváltás utáni magyar filmből végül csak a Kontroll fért bele a válogatásba, de legalább a Kontroll bekerült végül. Ez nem azt jelenti, hogy szerintem a Kontrollon kívül nem született fontos film az elmúlt húsz évben, ahogy azt sem állítom, hogy a negyvenes évek amerikai filmgyártásából a Gilda a legfontosabb film, mégis ebből a filmből idéztük a legtöbbet ebből a korszakból.

Volt olyan film, ami kimaradt a végső verzióból, mert ugyan nagyon szeretted volna, ha megjelenik, de mégse találtál egyetlen a történetbe illő snittet sem?

Sok ilyen film volt, már csak azért is, mert az Odeon videotéka kínálatából válogattunk, és nagyon sok régi film semmilyen formátumban nem elérhető Magyarországon. De például az Oroszlánkirályba nagyon beleszerettem, és azt reméltem, hogy valahova csak elférnek azok az oroszlánok. De mégsem.

Aztán nagyon szerettem volna, ha legalább egy snitt bekerült Jacques Tati valamelyik filmjéből, be is volt digitalizálva több filmje, de olyan távoli képekben meséli el a történeteit, hogy végül nem tudtuk sehova beilleszteni egyetlen képkockáját sem. Nekünk ugyanis meg kellett fosztani az eredeti filmeket a helyszínektől, a környezettől, a szereplőktől, csak így tudtuk megőrizni a történet folytonosságát, ezért igyekeztünk minél szűkebb kivágásokat beválogatni a végső verzióba.

Melyik film szerepel a legtöbbször a Final Cutban?

Arra törekedtünk, hogy egy filmből legfeljebb öt snitt szerepeljen. Aztán amikor elkészült a film, és összesítettük a snitteket, mi is nagyon meglepődtünk. A legtöbbet ugyanis a Gyűrűk Urából idéztünk, nem is csak szereplőket, de sok láb, ég és egy tűzijáték is bekerült abból a filmből. A második pedig a Coppola-féle Dracula volt, azt hiszen hat snittel, de ennek a filmnek fontos szerepe van a történet szempontjából is, például ebből a filmből vágtuk ki a film utolsó snittjét is.

Be fogjátok mutatni ezt a filmet valahol? Van valami terv arra, hogy hogyan rendezzétek a szerzői jogi problémákat?

Egyelőre még keressük a lehetőségeket a jogászokkal. Felmerül, hogy befér-e a snittek felhasználása az idézés definíciójába, de van egy-két jelent, amit hosszabban vágtunk be, mint a megengedett alig fél perc. Emellett külön problémás a filmzene, amit ugyancsak híres filmektől idéztünk, és ezek gyakran több snittet összekötve több percen át is szólnak.

A filmet fel lehetne használni az oktatásban, vágástechnikát és filmnyelvet lehet tanulni ebből a különleges elbeszélésmódból, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatóanyagként használni is fogják, ez már biztos.

Ezért a filmért biztos soha nem fogok kapni egy fillért sem, mert azt már nehezen lehetne védeni a jelenlegi szerzői jogi törvények mellett. Ennek ellenére szeretném elvinni filmfesztiválokra, aztán ha valamelyik jogtulajdonos majd megtámad, igyekszem megvédeni magamat. Mert azt gondolom, hogy az idézésekkel mi igenis valami újat hoztunk létre.

Mi került ezen a filmen húszmillió forintba? A supercut-válogatásokat általában rajongók készítik teljesen ingyen.

Nagyon szomorú vagyok amikor azt hallom, hogy ez a film biztos pazarlás. Egy átlagos magyar nagyjátékfilm mindössze öt százalékából forgattuk több éven át. Volt aki pár hónapot dolgozott, volt, aki egy évig mellettem volt, vagy még tovább, azt mondhatjuk, hogy húsz ember egy évnyi munkája van a filmben. Ha így számolunk a húszmillió forint egy húsz fős stáb egy éves munkájáért egyáltalán nem sok, és ugyan imádom a filmkészítést, és a körülöttem dolgozók is mind megszállottak, mégsem akartam szívességet kérni tőlük. Nekik ez a munkájuk, nem csupán lelkes amatőrök, ezért ha valamire megkérem őket, akkor azt ki is szeretném fizetni.

A stáblista végén többek között megköszönitek az Isohunt.comnak is a segítséget. Pontosan milyen segítséget nyújtott nektek ez a torrentoldal?

Maradjunk annyiban, hogy nagyon köszönöm nekik, hogy vannak. Én szeretnék egyébként a torrentoldalakra úgy gondolni, mint az egyetemes kultúra könyvtáraira és archívumaira. Azt gondolom, hogy a szerzői jogok nagyban korlátozzák azt, hogy a művészet igazán élő legyen, hogy a szerzők egymást átdolgozva, feldolgozva újat alkothassanak.

Ráadásul a torrent átalakította a fogyasztási szokásokat is, sokkal több mozgóképet fogyasztunk, és nem akarunk fizetni egy rossz filmért. Nekem sokáig nagy álmom volt, hogy csináljak egy olyan filmet, amit mindenki ingyen megnézhet, és amikor távozik a moziból a lelkiismeretére van bízva, hogy mennyit ad az élményért. A torrent tulajdonképpen ugyanez: a rossz filmeket töröljük a merevlemezről, a jókat pedig azután megvesszük dvd-n, vagy blurayen.