Magányos űrhajós a pácban

Londonban debütált a Cycle magyar animációs scifi

2012.05.24. 12:49
Két magyar film is debütált a Londonban május elején tartott 11. Sci-Fi London fesztiválon. A fesztivál nyitófilmje Fliegauf Benedek Méh című, 2010-es scifi-drámája volt, melyet az Egyesült Királyságban most adtak ki DVD-n, és itt mutatták be először Sóstai Zoltán Cycle című futurisztikus animációs filmjét is. Készítője egy teljes évet szánt életéből az egész estés mozi befejezésére, mely most kezdi nemzetközi fesztiválkörútját.

A 32 éves Sóstai Zoltán egy egész éven át dolgozott animációs filmjén, a Cycle-n, melynek készítését megtakarításaiból finanszírozta. „Egy ideig a kevés spórolt pénzemből gazdálkodtam, ami persze hamar elfogyott, ezért aztán eladtam az autómat, tévét, PS3-at, gitárokat, meg amit lehetett. Kiflit ettem zsemlével“ – meséli a 32 éves filmkészítő, aki ideje nagy részét ma is a film promóciójára fordítja. A kemény munka pedig lassan meghozza a kívánt eredményt: a Londonban debütált film bekerült a 34. Moszvai Filmfesztivál hivatalos, versenyen kívüli programjába.

A Cycle előzetese

A 77 perces, teljes egészében számítógéppel generált animációs film főhőse egy űrhajós, aki különös, álomszerű világban ébred, és meg kell találnia a kiutat. A fesztiválprogram szerint „olyan, mintha Stanley Kubrick rendezte volna a Tront“. Sóstai szerint a „Tron hatása nem túlságosan jelentős a filmre, de az tény, hogy '80-as évek számítógépes világának hangulatát próbáltam helyenként megidézni“. Fontos vizuális hatásként a a 2001: Űrodüsszeiát, Tarkovszkijtól a Tükört és a Stalkert, és néhány Pink Floyd videoklipet említ, a film gondolati halmaza pedig „többek között Alfred Tarski, Kurt Gödel és David Deutsch koncepcióin alapszik“.

A film saját alapötletéből készült, és bár eleinte több munkatársával dolgozott rajta, a befejezés végül egyedül Sóstaira maradt. „ Reggel felkeltem, megittam 2 dupla kávét, dolgoztam kb. 14 órát, utána lefeküdtem aludni. Ugyanez volt hétvégén is. Sajnos ebből a szempontból nem igazán volt különbség semmilyen korábbi munkahelyemhez képest. A pozitív különbség az volt, hogy most a munkaidőmet én szabtam meg, ennek megfelelően mindenre volt időm, amire időt akartam szánni. Ha épp beesett valamilyen időleges munka,az persze prioritást élvezett“ – vázolja a filmkészítéssel töltött évét. A soundtracket barátnője, Szabó Kinga jegyzi, és a filmhez hasonlóan a zene is teljes egészében számítógéppel készült, egyébként az iTunes-ban meg is lehet hallgatni illetve vásárolni.

A Cycle világpremierje mellett a fesztiválon tartották a Fliegauf-film angol premierjét is. A világszerte Womb (Méh) címen bemutatott film az Egyesült Királyságban Clone (Klón) címmel jelenik meg DVD-n, ami talán kevésbé hat riasztóan az angolszász közönség számára. Fliegauf filmjében ugyanis két kurrens angol sztár, a mostanában Dr. Who-t alakító Matt Smith és Eva Green, aki többek között Bond-görlként is tündökölt, futurisztikusan vérfertőző kapcsolattal kacérkodik. A főhős Rebecca (Green) ugyanis egy balesetben hirtelen elveszíti szerelmét, Tommyt (Smith), és úgy dönt, megszüli Tommy klónját és saját fiaként neveli fel őt. Mindez szakadó esőben, csodaszépen filmezve egy északnémet tengerparton, mintha egy gyermekágyi depressziósok számára készített Marks and Spencer-reklámfilm lenne.

A fesztiválnak egyébként további magyar vonatkozása is van, az idei főcímet, Chris Walker poszterének animált változatát a londoni Territory Studiónál Eszenyi Péter készítette. Meglepő módon teljesen véletlen, hogy ennyi magyar munkát láthattunk az Apollo Piccadily mozi filmvásznán az amúgy javarészt angolszász mezőnyben: „Nem ország szerint választunk filmeket, semmi más nem számít, csak az, nekünk mennyire tetszik“ – nyilatkozta Louis Savy, a fesztivál igazgatója. – „Mindkét film [a Cycle és a Clone is] jó kis független scifi film, tökéletesek a fesztiválunk számára. Ezzel együtt mindig örülök neki, ha olyan országokból származó filmjeink is vannak, ahonnét amúgy nem látunk sok mindent. Ez tesz minket igazán nemzetközivé!“

Savy azt is elárulta, hogy korábban már szerepeltek magyar scifik a fesztivál menüjében: Vranik Roland Transmission (Adás) című filmje és Pater Sparrow One (1) című scifi-krimije, mely egy Lem-novella filmadaptációja. Azt egyelőre nem tudni, jövőre lesznek-e magyar filmek a programban – a Cycle mindenesetre feladta a leckét.