Az amerikai filmes szlengben development hell-nek (vagy limbónak), azaz előkészítési/fejlesztési pokolnak nevezik azt az állapotot, amikor egy tervből éveken át, minden erőlködés ellenére sem készül film, vagy sorozat. A józan ész és a logika azt diktálná, hogy a filmgyártás úgy működik, mint egy autógyár, megvannak a tervek, előkészítették a gyártást, jönnek a kék kezeslábasba öltözött munkások és összerakják a modellt. Azaz, az ötlet megtetszik a stúdiófőnöknek, kiadja egy forgatókönyvírónak, felvesznek egy rendezőt, keresnek szereplőket, összehívják a stábot, elmennek forgatni, mi pedig mind megnézzük. Ez az esetek 99 százalékában nem így működik, mint az kiderül David Hughes Tales from Development Hell című könyvéből.
Egy kiváló forgatókönyv még nagyon kevés az üdvösséghez, mint ahogy azt világosan mutatja Darren Aronofsky Batman: Year One című filmtervének története is. Batman történetének sokadik feldolgozásának terve akkor került elő először, amikor 1997-ben a Batman és Robin című borzasztó Joel Schumacher-filmmel végérvényesen eldőlt, hogy ezt a történetet abba a giccses irányba, amibe a Tim Burton féle zseniális Batmant követően a Warner Brothers elvitte, nem lehet tovább folytatni, mert a nézők kiröhögik a gumiruhás szuperhős kínlódását. Amikor Aronofsky-t megkérdezték, mit kezdene a Denevéremberrel, azt felelte, hogy Clint Eastwoodot öltöztetné be, és Tokióban forgatná le a történetet, amiből ugyan nem lett semmi, de legalább a stúdiónak lett valamiféle elképzelése arról, mit kezdene a fiatal rendező a fáradt franchise-zal.
Aronofsky és Frank Miller, a Sin City és a 300 írója közösen rakta össze a Year One történetét Miller azonos című képregényéből, egy új eredetsztorit, amiben Bruce Wayne nem a Wayne-milliárdok örököse, hanem egy árva, aki egy autószerelő műhelyben nő fel és első önkéntes rendőrködése alatt olyan maszkot visel, mint Jason a Péntek 13-ban. A sötét, erőszakos filmterv a Warnernek tetszett, de a megvalósítás egyre csúszott - a stúdió nem akart olyan szuperhősmozit, ami, a 18 éven felüli besorolásnak köszönhetően, nem viszi be a moziba a fiatalabb közönséget.
Aronofsky azt nyilatkozta annak idején, hogy az lenne az igazi, ha a Warner két Batman-franchise-t is finanszírozna, egyet a kisgyerekes családoknak, a másikat a felnőtt rajongóknak. Ez ugyan nem jött össze, de amikor 2003-ban a stúdió Christopher Nolanre bízta egyik legnagyobb értékét, azt mindenki sejtette, hogy Nolan nem fog visszatérni a kilencvenes évek negédes giccsparádéjához, és milyen igazunk lett.
A Year One sorsa viszonylag simának mondható pár másik grandiózus filmtervhez képest. Hosszú ideig a Smoke and Mirrors című forgatókönyv számított Hollywood legkeresettebb termékének, aki elolvasta, azonnal filmet akart belőle forgatni és sírva könyörgött, hogy valami köze lehessen a produkcióhoz, ami az Indiana Jones és az Arábiai Lawrence szerelemgyermekének tűnt első blikkre, bár a forgatókönyvet elolvasva arra jutottunk, hogy azt akár Rejtő Jenő is írhatta volna. A főszereplője egy 19. századi francia bűvész, Jean-Eugéne Robert-Houdin, aki Houdinit is inspirálta (tessék ránézni a névre) és már az 1800-as évek elején kitalálta azokat a trükköket, amikkel a bájgúnár David Copperfield kábítja az erre fogékonyakat mostanában.
A forgatókönyv első, még 1993-ban született verziójában a bűvész ráun a párizsi elit kábítására és a hadsereg nógatására Algériába utazik, ahol egy berber mágus forradalmat szít, az ő dolga meg az lenne, hogy leleplezze a kolléga trükkjeit. Ehhez lesz neki társa és nője is, akit a haver később elszeret, de sebaj, mert Houdinnek a küldetésre kell koncentrálnia amúgy is. A kalandfilm ötlete valamiért nagyon bejött minden hollywoodi stúdiónak, a Disney és a Warner konkrétan egymásra licitálva igyekezett megszerezni a jogokat.
A filmtervet a Disney Andy Vajna segítségével, illetve Carolco nevű cégén keresztül kaparintotta meg. A forgatókönyvírók kaptak egy hétszámjegyű ajánlatot, a Disney meg három hét múlva el is kezdhette a projekt előkészítését, ami hallatlanul gyors tempónak számít Hollywoodban. Ehhez képest a film most, 19 évvel később sem jár közelebb a megvalósuláshoz.
Pedig jól indult minden, Andy Vajna megnyerte Sean Connery-t Houdin szerepére, Frank Marshall érkezett rendezőnek, Kathy Kennedy pedig producernek. Connery újraíratta a forgatókönyv rá vonatkozó részleteinek nagy részét, ami mondjuk általános az A-listás sztárok esetében, de ezzel egy évet menten bukott a produkció. Mire a skót színész elégedett lett a forgatókönyvvel, annak eredeti íróit elvitték a Mindörökké Batman mellé, Connery egyre dominánsabb szerepe pedig a mellékszereplők válogatását annyira megnehezítette, hogy a Congo egyik írója esett neki a történetnek, hátha egy kicsivel érdekesebbé tudja tenni a Darcy nevű amerikai kalandor és a közös nő alakját nevesebb színészek számára is. Connery erre berágott, és kiszállt, a projekt pedig az 1999-ig csak a költségeket termelte.
Ekkor jött Michael Douglas öccse, aki kétéves opciót vásárolt Vajnáéktól, ami azt jelentette, hogy ha nem lesz film a projektből, a jogok visszaszállnak a szivarjairól híres producerre. A forgatókönyvből, ki tudja miért, Michael Douglasék nem a hatszor átírt verziót kapták meg, hanem az eredetit, amit a Disney évekkel ezelőtt túl költséges mulatságnak tartott, és így vélekedett a Smaragd románcát és a Nílus gyöngyét is tető alá hozó Joel Douglas is. Így átíratták a könyvet. Még egyszer.
A történet 2000-ben leadott változatából nem lett semmi, így járt a 2001-es vadonatúj verzió is, mert sem Douglas, sem felesége, a filmbeli dögös maca szerepére kinézett Catherine Zeta-Jones nem volt megelégedve a történettel. Ekkorra pedig az arab szereplőket már nem papírmasé karaktereknek írták meg, és a nyolcadik vagy kilencedik forgatókönyvverzióban a bugyuta humornak és a giccses külcsínnek is búcsút intettek.
Mimi Leder 2001 nyarán szállt be a projektbe producerként - Douglasék külön kérésére. A forgatókönyvvel úgy ahogy elégedett volt, a büdzsét 100 millió dollárra lőtte be, és elutazott Marokkóba, hogy forgatási helyszíneket keressen. Aztán jött 9/11, és a 2002 januárjára tervezett forgatás ismét kútba esett. Douglas nem volt hajlandó a terrortámadások után egy arab országban forgatni, a Smoke and Mirrors pedig bekerült azon filmek sorába, amelyek soha nem készültek el.
A 9/11-es események pedig egy másik film sorsát is jelentősen befolyásolták.
Ez volt a Crusade, azaz a Keresztesháború, amiben Arnold Schwarzenegger alakított volna egy tolvajlás miatt bitóra ítélt, majd rabszolgasorba kényszerített parasztlegényt, aki a Szentföldön lesz legendás harcossá. Érdekes módon Andy Vajna ebben a projektben is érdekelt volt, ő volt az, akit Paul Verhooven vont be a projektbe. Verhooven és Schwarzenegger még az Emlékmás forgatásán, valamikor 1989-ben döntötték el, hogy leforgatják a történelmi kalandfilmet. Schwarzeneggernek nem tetszett túlságosan a forgatókönyv, így Vajna felkérte Walon Greent, írjon egy jobb verziót belőle.
Green verziójában egy Hagen nevű tolvaj a bitó alól menekülve kerül a Szentföldre, ahol először egy arab karavánt ment meg európai rablólovagoktól, de a támadást vezető báró emiatt berág rá, és eladja rabszolgának Jeruzsálembe, ahol éppen kiherélnék, de megmenti egy zsidó kereskedő. A történetben Hagen lehetetlenebbnél lehetetlenebb kalandokba keveredik, a film végére például ő lesz az Igaz Kereszt őrzője, de közben segít egy szerelmes arab hercegnek elhódítani az imádott nőt is. Szóval egy tipikus kalandfilmnek tűnt a történet.
Verhoovennek bejött a sztori, és mivel volt benne bajvívás bőven, simán megcélozhatta a 18-as korhatárkarikát, vérrel, meztelen nőkkel és minden ilyesmivel. Az egyik jelenetben a pöcegödörből kihúzott Hagent belevarrják egy szamárba, és így hajítják a folyóba, az egyik ellenfelét később arcon szúrja egy szigonnyal, egy másikat pedig szó szerint kettéhasít. A rendező egy percig nem tagadta hogy véres, erőszakos filmet akar forgatni, de a forgatókönyv még így sem volt tökéletes, a politikai tartalma miatt pedig sokat támadták a készítőket. A keresztényeket ugyanis sem Green, sem az őt követő számos író nem ábrázolta túl jó színben, az arabok viszont cseppet sem tűntek vérszomjas barbároknak.
A holland rendező azt szerette volna, hogy a Crusade olyan legyen a keresztesháborúknak, mint amilyen a Szakasz volt a vietnami háborúnak. A forgatókönyv 1993-as verzióját számos filmes oldal tartja minden idők egyik legjobb soha el nem készült filmjének. Ekkorra Schwarzenegger mellett John Turturro, Jennifer Connelly és Robert Duvall is a szereplőgárda tagja volt, a forgatás kezdetét pedig 1994 nyarára tervezték. A Carolco, Andy Vajna akkori cége viszont ekkor már komoly anyagi problémákkal küzdött, és megrettentek a költségektől. Verhooven először 75, majd 80, vágül 90 millió dollárról beszélt, saját bevallása szerint jobban járt volna, ha 100 millióra taksálja a büdzsét már az első tárgyalásokkor, és akkor nincs meglepetés.
A díszleteket már javában építették Spanyolországban, amikor a Carolco az utolsó utáni pillanatban lefújta a forgatást. Ezzel csak Schwarzenegger nem járt rosszul, mivel neki a szerződés szerint akkor is járt a teljes gázsi (ez akkoriban 10-15 millió dollár körül lehetett), ha a filmet nem forgatják le. A Carolcónak volt egy másik nagyszabású projektje is ekkoriban, a Kincses sziget kalózai (Cutthroat Island), és dönteniük kellett, melyik oldalra tolják a százmilliós zsákot.
Mint kiderül, rosszul döntöttek, hiszen a Geena Davis és Matthew Modine főszereplésével készült kalózós film akkorát bukott, hogy a céget is magával rántotta a mélybe. Mivel Schwarzeneggernek sem tudtak fizetni, megegyeztek vele, és átadták neki a Crusade forgatókönyvét és jogait - cserébe az osztrák testépítőből lett akcióhős egy fillér fizetést nem követelt a Carolcótól (azért a melóért, amit el sem végzett).
Schwarzenegger karrierje azonban ekkor megtorpant, sem Az utolsó akcióhős, sem a Végképp eltörölni, sem a Junior nem hozott annyit a konyhára, hogy egy olyan költséges projekthez, mint a Crusade, befektetőket találhasson. A kosztümös filmeket akkoriban a közönség nem fogadta jól (a Rettenthetetlen volt a szabályt erősítő kivétel), és 1999-ig hiába házaltak a forgatókönyvvel, senkinek nem kellett.
Ekkor jött Arnon Milchan, aki többek között a Pretty Woman-t (Micsoda nő!) is tető alá hozta, és nekilátott a projekt feltámasztásához. A 9/11-es terrortámadások után viszont kizárt dolog volt, hogy egy olyan film készülhessen el, amiben egy nagydarab fehér fazon gyilkol arabokat, ráadásul George W. Bush többször is a kereszteshadjáratokhoz hasonlította az USA megtorló akcióit - ebben a politikai közegben Schwarzeneggernek esze ágában nem volt belevágni a filmbe, aminek jogait továbbra is birtokolja, de ahhoz már túl öreg, hogy a főszerepet is elvállalja. A Crusade-ből így nem lett semmi, és ez igencsak így is marad most már.
Steven Spielberg 1982-es E.T. a Földönkívüli című filmje minden idők egyik legkedvesebb és legaranyosabb filmje a barátságról, ami mindent legyőz, galaktikus távolságokat, cukorbajt, előítéletet, és így tovább. A filmet a bemutató után a közönség úgy zabálta, mint a címszereplő idegen lény a színes drazsékat, amik azért nem egy M&M's zacskóból potyogtak a díszlet padlójára, mert a cég marketingese elhajtotta a rendezőt a vérbe, amikor az megkérdezte, mennyit fizetnek, hogy a filmben az ő termékük szerepeljen. Azóta nem dolgozik már a cégnél.
A bemutató kiválóan sikerült, 11 milliós nyitóhétvégéje akkoriban elképesztette a szakembereket, az, hogy a 10,5 millió dolláros büdzsére eddig 792 milliót termelt, pedig mindenki mást. Spielberg gyermekkori fruszrációi egy részt ebben a filmben írta ki magából, igen személyes filmnek tartja a mai napig, így kissé érthetetlen, hogy a stúdió noszogatására miért írta meg azt a kilencoldalas vázlatot, amit a film folytatásának szántak, és itt el is lehet olvasni.
A második rész ott folytatódott volna, ahol az első abbamaradt, E.T. hazament, a kisfiú, Elliott pedig ismét magányos, az anyja pedig otthagyta a férjét és összeállt az első filmben látott egyik tudóssal. Aztán megint jön egy űrhajó, de ezúttal nem kedves, bumfordi űrkertészt, hanem az őt kajtató albínó rohadékokat hozza, akik Zrek (E.T. igazi neve) segélyhívását fogták az űrben. Az albínók ugyanazon a bolygón laknak, mint Zrek, de évtizedek óta hadban állnak egymással.
Az nem derül ki, hogy miért kell nekik ennyire Zrek, de ez nem is lényeges, inkább az a jelenet, amiben az E.T.-re megtévesztásig hasonlító lények éles fogaikat csattogtatva fogják el Elliottot és a többi gyereket, majd szadista kínzások közpette szedi ki belőlük az információt Zrek hollétéről. A katarzisban Elliott mentális segélykiáltását meghallja a Naprendszerben kórinygáló E.T. és visszajön kiszabadítani, és ezzel vége is a borzasztó történetnek, amit Speilberg egy Melissa Mathison nevű nővel közösen talált ki.
A minden szempontból borzasztó vázlat láttán a stúdió meghátrált, és egy időre pihentette a folytatás tervét, de 1985-ben az eredeti regényt író William Kotzwinkle E.T.: The Book of the Green Planet (E.T.: a zöld bolygó könyve) címmel megírta a folytatást. Ebben E.T.-t hazatérése után nagyon megdorgálják, és letiltják a földi küldetésekről, de hiába, mert a kisfickó továbbra is kapcsolatban marad földi barátjával, és közben becsajozik. Ezt a történetet a Universal pár éven át ízlelgette, de úgy döntöttek, nem méltó folytatása az eredeti filmnek, így az E.T. 2 terve szépen elfelejtődött. Azóta évről évre felmerül, hogy Sielberg esetleg foglalkozik a folytatás ötletével, de ne tessék hinni az olyan kamutrailerenek, mint a fent látható, E.T. hazament, és többé nem tér vissza.
Ez csak négy olyan film a sok közül, amik nem készülhettek el vagy anyagi, vagy politikai, esetleg kreatív okokból. Cikksorozatunk második részében az olyan filmeket vizsgáljuk meg, amik ugyan elkészültek, de a végeredmény köszönő viszonyban sem volt az eredeti elképzelésekkel.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
