Konrád
4 °C
17 °C

Magyarországon már nem lehet filmet csinálni

2012.10.29. 23:16
Okóberben került a német mozikba a Rácz Erzsébet forgatókönyvíró jegyezte Für Elise. A film egész Németországban látható, Berlintől Münchenig 17 moziban adják. Az eredetileg koprodukciónak induló film hosszú utat járt be születéséig, de meg is lett az eredménye. Júniusban, Ludwigshafenben a német filmek fesztiváljáról elhozta a legjobb filmnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat egyaránt. A film a ki nevel, kit? kérdéskört feszegeti szívfacsaró őszinteséggel: Persze, hogy anya a lányát, ahogy annak lennie kéne, de a lány is neveli az anyát. Wolfgang Dinslage és Rácz Erzsébet filmje megkerüli a kliséket, nem a szociális vagy gyermeknevelési problémák állnak a középpontban, hanem egy hajszálpontosan elmesélt történet a szerelem, szex és apa utáni vágyakozásról.

A Filmtettfeszten, Kolozsvárott a napokban futott a magyar-német-román koprodukció a Szülőföld, szex és más kellemetlenség, aminek te jegyzed a forgatókönyvét. Csütörtöktől játsszák a német mozik a Für Elise-t, ami szintén a te tolladból született. Hogyan lehet párhuzamosan két forgatókönyvön dolgozni? Egyáltalán így történt-e? Vagy az egyik már hevert egy ideje a fiókban és most került elő?

Szinte egyszerre írtam a Kincses Réka filmjét és a Für Elise-t, de körülbelül fél évvel korábban kezdtem neki az Elise-nek.

Nagyon sokáig harcoltál azért, hogy az Elise-t te is rendezd, miért alakult másképp?

Ezzel már békét kötöttem. Nagyon egyszerű a történet: engem forgatókönyvíróként jegyeznek és nem sikerült a nevemmel, mint rendező finanszírozót találni a filmhez. Nem volt meg a bizalom. Az ARTE és SWR döntött úgy, hogy Wolfgang Dinslage rendezi.

Egy autobiografikus történettel állunk szemben. Mióta tudod, hogy ebből filmet szeretnél?

Én mindig is csak nagy történetekben tudtam gondolkodni. Amikor megírtam a végzős forgatókönyvemet, már az is túl nagyra sikerült, egy thriller-mix lett, aminek sok producer nekivágott, már a konkrét tárgyalásokig is eljutottunk több producerrel, mégsem lett belőle semmi. Hogy miért? Talán mert a nagy sztorik nem mennek át a rostán, egy kamaradrámát kell írni, azzal könnyebb. Neki is álltam, hogy akkor a Rékának, vagy az Elise-t kamaradrámának írom meg. Fél évig ültem felettük és egyik sem akart kicsusszanni a kezemből, a végén mindkettő nagy sztori lett.

Lassan is íródnak a nagy sztorik? Meddig rágod őket?

Az Elise sem ment könnyen, legfeljebb gyorsan, de a megizzadás fájdalma ugyanaz, nehéz összehasonlítani, mi fáj kevésbé, a gyors lefolyású tüdőgyulladás, vagy a heveny hörghurut. Nem kell sokat álmodozni, mert ismertem és ott van elejétől a végéig, ami megtörtént. Engem az igaz, a valódi történetek érdeklenek, valami olyasmi, ami a határ a dokumentum és a fikció, habár azt gondolom, hogy ezek a határok már nagyon feloldódtak. Vagy mély kutatás kell, vagy jó saját történet, én így gondolom. Ahol tudod, ki milyen, nem kreálsz, mert tudod, milyen a karakter. A férfi szereplők valamiért nehezemre esnek nőként. Ezért aztán, ha megfigyeled a filmjeimet, mindig sok női karakter van bennük és ez így is lesz a jövőben is, mert a nők világát egyszerűen jobban ismerem.

Akkor te tulajdonképpen a karakterekből indulsz ki és ebből rakod össze a filmet? Utána jön csak a történet?

Mindig úgy állok neki, mintha dokumentumfilmeket csinálnék, a mélyéből, a karakterekből kiindulva, utána jön csak nálam a struktúra.

Végül aztán az említett okokból nem te rendezted. Mennyire lett az a film, amit te szerettél volna?

Nagyon pontos lett, szinte majdnem ugyanaz. Talán annyi, hogy én előbb kimenetem volna belőle. A rendező döntése volt, happy endet csinált én előbb abbahagytam volna. Amikor írtam nagyon pontosan rögzítettem a hangulatokat, az utcákat. Az emberekről és a jelenetekről pedig csináltam fotókat, amik visszatérnek a filmben. Találkoztam a főszereplő lánnyal személyesen is, megnéztem színházban is. Érdekelte, mit gondolok a kész termékről. Bár kivásároltak, így visszavonultam, de nagyon jól esett, hogy megkeresett a rendező is.

Mennyire magyar a sztori?

Nem itt itthon játszódik, Jénába raktam át a történetet, univerzális, archetipikus, szerelmi háromszög. Azért ilyet már láttunk, a producerek is azt akarták tudni, mivel tud mást, mint az Akvárium Fassbenderrel. Elise sem szelíd, annyiban más, hogy kevésbé Lolita, és ezzel mindenki játszik, az anya a fő vetélytárs. A főszereplő fő ellensége az anyja, de egyben a legfontosabb személy is az életében, főleg, mert vele él, mint lány egyedül. Sok mindent megértettem a saját életemből, jó volt a terápiás hatása is.

Meddig töprengtél a kivásárláson, mégis csak a „gyerekedet” kellett eladnod.

Az táplált évekig, amit kaptam érte. Sikeres volt a forgatókönyv, kapott egy csomó díjat, jelölve volt például a Német Filmdíjra is. Ludwigshafenben pedig a Festival des deutschen Films (Német filmek fesztiválja) című rendezvényről elhozta a fődíjat és a legjobb forgatókönyv kategóriában is nyert. Nagy öröm ez egy forgatókönyvírónak, hogy nem a fiókban pihen az alkotása. Másrészt most már anyukám is megérti, hogy nemcsak játszom a komputeren, hanem van eredménye, kézzel fogható eredménye. Mert néha nem nagyon érti, hogy mi abban a munka, hogy katatón ülök a szofán, nézek ki a fejemből és néha leírok pár mondatot.

Ilyenkor mennyire érzi azt az ember, hogy maradjon meg ez a nemes tradíció?

Ennyire egyszerű és erős történet csak egy van. A következők máshogy lesznek jók, jók lesznek persze, mert remélhetőleg a bölcsességem nő.

Jó ideig úgy volt, hogy a Proton is beszáll a filmedbe, ha te rendezed, aztán egyikből sem lett semmi. Köze van ennek a magyar filmgyártásban kialakult helyzethez? Forgatókönyvíróként egyáltalán mi tartasz erről a nagy forgatókönyvalapúságról?

Felülről diktálni nem lehet, az alkotót hagyni kell alkotni. A régi rendszerben nem születtek rossz filmek, az amerikai rendszer és a szerzői mozi egyvelege nehéz, mert egy bizonyos ízlés szerint kell írni, nem a kontroll a baj, hanem az egy ízlésvonal.

Itthon meg tudtad volna csinálni a filmet?

Próbáltuk, de nem tudtuk átverni a támogatási rendszeren. A Proton a Petrányi Viki és Mundruczó Kornél nélkül nem valósult volna meg, az hogy ez a film létrejött az nagymértékben köszönhető a Protonnak, ez a Proton filmje is.

Volt benne végül magyar pénz?

Csak a forgatókönyv fejlesztésben volt magyar pénz, a többi dologban a Viki és a Kornél önzetlenül is segítettek.

Nyáron Ludwigshafenben megkapta a film a legjobb film és a legjobb forgatókönyv díját is. Mi volt az indoklás?

Hogy a karakterek igazak és mélyek. Ez nekem óriási visszaigazolás, hogy valóban érdemes valódi történeteket leírni, mert abból lesznek a jó filmek.

Te neveden lendített valamit a díj és ez a siker?

Egyelőre nem, de talán fog a következő támogatás megszerzésében. Mondjuk, minden filmnél teljesen elölről kell kezdened, van úgy, hogy az Oscar sem segít.

Tudod már mi lesz a következő projekt?

Dolgozom a dokumentumfilmen. Remélem keresztül verem magam az összes nehézségen, azért azt nem árt tudni, hogy egy film 5 év az ötlettől a megvalósulásig.

A rendezés gondolata motoszkál még a fejedben?

Ezt az álmot letettem. Írni szeretnék, jó embereket és jó történeteket találni és dokumentumfilmeket szeretnék rendezni, ami szegény ember kenyere, de így tudok mesélni a világról, ami érdekel. Nincs már kedvem a harcokhoz. Megvívtam a harcot a rendezésért, de nem ez az én utam.

Valószínűleg indiszkrét a kérdés, de mennyire lehet ebből élni, megélni?

Ha szorgalmasabb lennék, lehetne jól, de nekem sokáig tart meghozni egy döntést. Azért is nehéz, mert nőként megszoktam a multitaskingot és normál járatban úgy is működöm, de az írás számomra nagyon maszkulin dolog, nagy önfegyelem kell hozzá.

Nyilván egyszerűbb lenne az életed, ha sorozatokat írnál?

Két fajta forgatókönyvíró van: aki sorozatot ír és aki nagyjátékfilmet. Ezek elhatárolt kasztok, nincs a kettő között átjárás. Én arra tettem fel az életemet, hogy ebbe a nagyjátékfilmes kasztba dolgozom be magamat. A DFFB-n tízen végeztünk, abból 4-en már otthagyták a pályát, és csak egyedül én írok nagyjátékfilmet.

Ha ennyire nehéz a pálya, mi tart itt?

Ehhez van érzékem, tehetségem, már késő visszafordulni. Sokfajta tehetségem volt, nehéz volt megszülni, hogy a film lesz az, amire felteszem az életemet. Lehettem volna jogász, vagy ügyvéd is. Én szeretem az embereket, szeretek velük találkozni. Az Elise-ben is van rengeteg egyéb szál, ami más emberek élete. Ahogy fejlődik a film, belekerül mások tapasztalása is. Nem a valóság van egy az egyben leképezve. Ha egy jobban prosperáló ágazatban lennék, akkor nyilván gyorsabban magasabbra lehet jutni. Amúgy meg a jó dolgoknál sokáig tart, amíg eredménye lesz.

Azért rendezői hajlamod a színházban is igyekszel kamatoztatni. Hét éven át futott a Budapesti Kamaraszínházban a Harold és Maude, Vári Évával, először Bertók Lajossal, aztán meg Kolovratnik Krisztiánnal.

A színház rendezőként csak 3 hónap az életedből. A filmnél ez 5 év, néha nagyon nehéz kibírni és magad lelkesíteni. De a színház soha nem volt nálam végérvényes. Nehéz befolyásolni, merre ketyeg az agyad, nekem most a dokumentumfilmeken kegyek, erre sodor az ár, én meg sodródom vele.