További Cikkek cikkek
Az Odeon-kölcsönzőkben a pultosok elmondása szerint a forradalom évfordulóján mindig megismétlődik ugyanaz a jelenet: verik az asztalt a filmrajongók a 78-as 80 huszár, az 84-es Szirmok, virágok koszorúk, és az 53-as Föltámadott a tenger nem létező dvd-kiadását követelve. A két Cserhalmi filmet csak VHS-en jelentette meg ugyanis a Mokép, a Föltámadott a tengert pedig még azon sem. A három kosztümös produkciót annak idején a Mokép és MAFILM készítette, csakúgy, mint A kőszívű ember fiait, csak ez található meg a bevásárlóközpontban a 999 forintos dvd-k között, holott ezt tévében is megnézhettük eddig minden évben.
"Jelenleg nincs arra vonatkozó információm, hogy ezek a forradalmi filmek a közeljövőben megjelennének dvd-n" - mondta nekünk veretesen a Mokép honlapja szerint dvd-felelős Zsubor Anna. Deli Évához, a Mokép kereskedelmi igazgatójához irányított minket, hisz "ő van felhatalmazva a válasszal", de sajnos Delit egy nap alatt sem sikerült elérnünk azzal az egyszerű kérdéssel, hogy miért nem jelentek meg ezek a filmek, és mikor fognak megjelenni?
"Elég cikinek tartom azt, hogy a régi magyar filmek többségét még mindig nem lehet ma megvásárolni dvd-n" - mondta Varga Tamás, a Fantasy Film Kft-től, ahol 30 darabos dvd-sorozatot jelentettek meg Magyar Filmek Gyűjteménye címmel, zömmel a Hunnia stúdió klasszikusaiból. Ezen akadt ki anno Szomjas György rendező, mert nagy sietségben, olcsó megjelenésben adták ki a filmjeit. Varga még hozzátette: "Sajnos amellett, hogy a régi kópiák nagyon rossz minőségűek, iszonyú káosz van a tulajdonjogok körül is, és ezen egy új filmtörvény sem fog tudni változtatni."
A magyar filmek jogait kezelő Magyar Nemzeti Filmarchívum a sorozatos jogviták miatt úgy tűnik, még mindig nem tudja ellátni a feladatát. "Filmtörvény van, de nem működik. A régi filmek forgalmazói jogaival a gyártó stúdiók rendelkeznek - utal Schweier László, a Filmarchívum munkatársa a jelenlegi helyzetre, ami zűrzavarosabb, mint Petőfi sorsa a segesvári csata után. - Nekik pedig úgy látszik, nem fontos, hogy dvd-n is megjelenjenek."
Aki tehát rohamra induló, körszakállas huszárkapitányokat akar nézni a plazmatévén, sztereóban dübörgő csatazajjal, az kénytelen az esti műsorsáv szegényes kínálatához igazodni. A Duna TV 21:20-tól a Hídembert adja, az m1 21:45-től Cserhalmi György főszereplése ellenére is megbukott Vadászat angolokra című filmjével próbálkozik, igazi 48-as kosztümös filmet csak az ATV-n láthatunk, ahol szombaton és vasárnap is leadják az 1953-as Föltámadott a tengert, Petőfi szerepében a 40-es Görbe Jánossal. Aki már régen kidobta a videóját, Cserhalmi huszárfilmjei nélkül kénytelen március 15-ét ünnepelni.
Ha jövőre nem is, 2010-ben talán jobb lesz a helyzet: Hajdu Szabolcs tavaly ilyenkor egy kosztümös történelmi film képeit vázolta fel, amit jövő ilyenkor kezd forgatni. "Rengeteg pénz kell hozzá, de ha összejön, akkor egy Hídember-kaliberű film lesz" - mondta Hajdu, aki heteken belül indul a stábjával Romániába forgatni a köztes filmjét.
Az idei nemzeti ünnepen 48-as forradalmárok helyett megint be kell érnünk karórás törökökkel, és rajzfilmjedikkel, esetleg egy 990 forintos Hídember dvd-vel.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
16 perce
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
1 órája
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár
A színész-rendező nem titkolja, ma már kevesebből kell megélnie.
29 perce
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
2 órája
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
2 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
3 órája
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
1 órája
- Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna
A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.
9 perce
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
14 órája
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
5 órája
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbeestek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
1 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
6 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
7 órája
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
5 órája
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05