![#alt#](http://index.hu/cikkepek/0511/kult//r4237766252.jpg)
Főszerepben Michael Pena és Nicolas Cage
Nicolas Cage lesz az egyik főszereplő, egy olyan rendőrt alakít, aki 22 órára a romok alá kerül. A tervek szerint a forgatás november közepéig tart New Yorkban, majd Los Angelesben folytatódik. Bemutatója 2006. augusztus 11-én lesz, egy hónappal az ötéves évforduló előtt.
Az 58 éves rendező már az amerikai történelem több jelentős eseményét megfilmesítette, nevéhez fűződik például a vietnami háborúval foglalkozó A szakasz és a Kennedy-gyilkosságról szóló JFK című alkotás. Ez utóbbiban Stone összeesküvés teóriát feltételezett, és sokan attól tartanak, hogy ismét ezt teszi majd. A támadások után egy hónappal ugyanis egy szakértői beszélgetésen azt fejtegette: hat nagy király, báró vagy vállalat irányítja a világot, és szeptember 11-e lázadása erről szólt.